HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2024. március 29.
//
Auguszta névnap

Ismét nyílt nap volt a sümegi várban

2022. március 27. 20:25
hihid.hu
Több száz embert vonzott a jó idő és a lehetőség, hogy nyílt napon tekinthették meg a Sümegi várat. Családok, baráti társaságok éltek a lehetőséggel és az első igazi tavaszi szombatot használták a tartalmas együttlétre.

A megújulásában is gyönyörű vár ismét megmutatta, hogy milyen gyönyörű a kilátás, milyen szép a már elkészült rész. Igazi történelmi hangulat volt, hiszen ha átgondoljuk, hogy azokon a köveken sétálunk, ahol egykor a török sereg próbált benyomulni, ahol Habsburg és Magyar hatalmi harcok dúltak, ahol minden szegletkő a múltról mesél. Felemelő érzés ez, kicsit a gyökereinkhez is visszanyúl, és példát is ad a mostaniaknak, hazaszeretetből, történelem szeretetből, hovatartozásból.

A történelmi sétát tovább erősítette a lovagi torna, amit most bárki megtekinthetett. Már aki bejutott, mert hatalmas volt az érdeklődés, és bár az aréna is hatalmas, a befogadó képessége véges. A lovagi torna a sümegi várban mindennapos, hiszen ezzel is a magyarság múltjának jellegzetes elemeit mutatják meg a nézőnek. Csodálatos lovakat, hozzáértő lovasokat hathattunk pazar, sőt olykor lélegzetelállító bemutatókon. Jó volt látni azokat a csillogó szemeket, amik a közönség soraiban voltak, de a ló hátán ülő — esetenként álló — lovasokén is látszott a lelkesedés. Sasvári Sándor előadása indította és zárta a bemutatót, Navracsics Tibor kormánybiztos, pedig Papp Imrének, a sümegi vár kapitányának mondott köszönetet, hogy már hosszú évek óta megnyitják kapuikat a nagyközönség előtt.

Forrás: sumegvar.huForrás: sumegvar.hu

A város várja a vendégeket, hiszen a vár után a megújult Püspöki Palota, a Ramassetter Látogatóközpont, az Afrikárium, a most nyílt „ősteknős” kiállítás is várja a látogatókat. Az idei év pedig Kisfaludy emlékév Sümegen, hiszen Kisfaludy Sándor 250. születésnapját ünneplik, így a Kisfaludy Emlékház sem maradhat ki a programból. Emellett természetesen a nemrégen OEM védelmet kapott sümegi bor is megérdemel egy kellemes estét a városban, a Pannon-táj szívében.

hirhid.hu

További cikkek

Kulturális híd épül Sümeg térségben
Kulturális híd épül Sümeg térségben
Kulturális Híd építése Sümeg térségben címmel kulturális hálózatépítési konferenciát rendeztek csütörtökön Sümegen, a Hotel Kapitányban.
Kilencvenévesen is tevékeny az ajkai díszpolgár
Kilencvenévesen is tevékeny az ajkai díszpolgár
90. születésnapja alkalmából szólt a köszöntő Ajka díszpolgárának, Tilhof Endrének a napokban.
Őrzik a huszár és a lovas hagyományokat
Őrzik a huszár és a lovas hagyományokat
Az 1991-ben alakult Balatonfelvidéki Radetzky Huszár Egyesület lovasai szinte minden ünnepségen, rendezvényen képviseltetik magukat egész évben.
Navracsics Tibor szerint demográfiai válságban van a Balaton térsége
Navracsics Tibor szerint demográfiai válságban van a Balaton térsége
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Biztonságban a Balatonon című siófoki konferencián beszélt arról, hogy a területfejlesztési politikában az új fókusz a kis- és középvárosokra, valamint a térségi együttműködésre irányul, valamint elmondta, hogy a Balaton térsége jelentős demográfiai kihívásokkal küzd, ezért a helyi közszolgáltatások fejlesztése és az elérhetőségük javítása is napirenden van.
Lemondott az ajkai kórház igazgatója
Lemondott az ajkai kórház igazgatója
Azonnali hatállyal, indoklás nélkül adta be lemondását a Magyar Imre Kórház főigazgatója, Nagy Zoltán.