HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. július 9.
//
Lukrécia névnap

Megújult a Fekete-Vörösmarty iskola energetikai rendszere

2022. március 29. 21:57
ajkaiszo.hu
Befejeződött az energetikai felújítás a Fekete-Vörösmarty iskolában. A beruházás ünnepélyes átadása március 23-án zajlott a Berzsenyi utcai intézményben. A rendezvényen részt vett Dorner László alpolgármester.

Horváthné Mikuláskó Mónika, a  Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetője köszöntőjében felidézte a felújítási munkálatok idejét, amelyet tantermek kiürítésével, az iskola életének átszervezésével oldottak meg. Az intézményvezető hozzátette, nemcsak a pedagógiai munka a fontos, hanem a környezet is, amelyben folyik a tevékenység. Diák és tanár is jobban teljesít, ha jól érzi magát az adott helyen.

Dr. Navracsics Tibor kormánybiztos kijelentette, a korszerűsítés beruházást jelent Magyarország jövőjébe. Fontos, hogy a diákok korszerű körülmények között tanulhassanak, nevelkedhessenek, ugyanis ők határozzák meg az ország jövőjét. A most itt tanuló gyerekek lehetnek néhány évtized múlva Ajka, a megye, vagy az ország vezetői, nem mindegy, hogy diákkorukból mit visznek magukkal.

Forrás: ajkaiszo.huForrás: ajkaiszo.hu

Egyházi Andrea, az intézményt is fenntartó Pápai Tankerületi Központ igazgatója elmondta, a kormány célja, hogy az egész országban a XXI. századi követelményeknek megfelelő azonos és korszerű körülmények között részesüljenek minőségi és értékközvetítő oktatásban. A jó körülmények hozzájárulnak ahhoz, hogy csökkenjen a végzettség nélküli iskolaelhagyás. A működését 2016. szeptemberben megkezdett Pápai Tankerületi Központ hangsúlyt fektet arra, hogy az általa fenntartott intézményekben biztosítsa a megfelelő tárgyi és környezeti feltételeket a minőségi oktatáshoz.

Az ország gazdasági újraindítása támogatás keretében 2021. nyarán bruttó 72 millió forintot kapott az iskola energetikai korszerűsítésre. Az összegből a József Attila utcai alsó tagozat épületében kicserélték mind a 113 radiátort, valamint 250 korszerű, energiatakarékos led izzót szereltek fel. A Berzsenyi utcai épületben, ahol a felső tagozatosok és a gimnazisták tanulnak, 99 radiátort cseréltek hőszabályzósra. Egyházi Andrea köszönetet mondott a beruházónak, aki rekordidő alatt elvégezte a szükséges munkálatokat. Az igazgató hozzátette, hogy tovább folytatódnak a fejlesztések a központhoz tartozó ajkai oktatási intézményekben.

A köszöntőket követően a diákok adtak műsort.

hirhid.hu

További cikkek

Díszoklevél a több évtizedes értékmentő munkáért
Díszoklevél a több évtizedes értékmentő munkáért
Német Nemzetiségért díszoklevéllel ismerte el Ajka város önkormányzata Makkai Mihályné hosszú időn át végzett értékmegőrző munkásságát. A díjazott Pék Attila önkormányzati képviselőtől vette át azt július 4-én, a német nemzetiségi hétvége nyitó rendezvényén.
Vidám élet a babaklubban
Vidám élet a babaklubban
Az első foglalkozásokon még édesanyjuk ölében ülve ismerkednek a közösséggel a kisgyermekek, majd egyre bátrabban mozognak a csoportban.
Ajkai a legjobb irányító: sikerek a tűzoltószakmai versenyen
Ajkai a legjobb irányító: sikerek a tűzoltószakmai versenyen
A napokban zajlott az országos tűzoltószakmai verseny Győrben, ahol a vármegyénket képviselő ajkai csapat tagjai egyéniben és csapatban is szép sikereket értek el.
Biztosított a kórház jövője Ajkán
Biztosított a kórház jövője Ajkán
Az ajkai kórház jövője biztosított, fejlesztésekben gondolkodunk, tovább erősítjük az intézmény térségi ellátószerepét, hogy minél korszerűbb körülmények között történjen az ellátás és a dolgozók munkavégzése, jelentette ki a Magyar Imre Kórházban június 27-én, a Semmelweis-napi ünnepség előtt tartott sajtótájékoztatón Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője.
Régi-új igazgatót neveztek ki a tapolcai kórház élére
Régi-új igazgatót neveztek ki a tapolcai kórház élére
Dr. Lang Zsuzsanna ismét átvette a Tapolcai Deák Jenő Kórház főigazgatói feladatait. A főorvos asszony korábban már egy évtizeden át, 2012 és 2022 között vezette az intézményt.