„Számomra a fotográfia filozofálás az emberi létről, egy tanulmányút, képekben fejezem ki magam; azt szoktam mondani, hogy korlenyomatokat készítek. Nem sablonokra törekszem, hanem egyéni értelmezésre. Eljutottam Ázsiába, Amerikába, fotóztam többek között Hanoiban, Pekingben, Pattayán, Delhiben, Havannában, Moszkvában, Kabulban, New Yorkban, Párizsban, Berlinben, Amszterdamban. Mindig az ottani élet érdekelt, az, hogy egy más konstrukcióban miként működik a nagyváros életformája. ... Én a legtöbbször az árnyakkal találkoztam. Nem állítom, hogy csak ilyen a világ, de szeretném, ha ezek a fotók érzéseket, gondolatokat indítanának az emberekben" – így vallott Benkő Imre, a dokumentarista fotográfia megkerülhetetlen alakja lapunknak nyilatkozva, amikor 2011-ben ötvenéves érettségi találkozójára érkezett Ajkára.
Elhunyt Benkő Imre fotográfus. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas alkotó, az MMA rendes tagja életének 83. évében, szerdán halt meg – közölte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) az MTI-vel. Több mint hatvan éven keresztül alkotott itthon és a világ több pontján. Benkő Imrét az MMA saját halottjának tekinti.
Benkő Imre pályája
Budapesten született 1943. február 17-én.
Első munkahelye a Magyar Távirati Irodában, az MTI-nél volt, ahol fotóriporter munkatársként dolgozott.
Elvégezte a MÚOSZ újságíró iskola fotóriporter szakát, alapító tagja volt a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának.
Alkotói munkásságának legfőbb területe a több képből készült riport.
Felvételein az események bemutatása gyakran szociográfiai felfedezésekkel is szolgál.
Képeinek szereplői többségükben valamilyen okból a peremre szorult emberek, akiket együttérzéssel ábrázol.
Dolgozott a Képes 7-nél, az Európa Magazinnál, majd a kilencvenes évektől szabadfoglalkozású fotósként alkotott.
Dokumentarista fotográfiát oktatott.
A Balázs Béla-díjas, Pulitzer-Emlékdíjas, érdemes művész, Magyar Fotográfia Nagydíjas művész kétszer nyert aranyérmet a World Press Photo pályázatán, több fotóesszéalbuma jelent meg.
Benkő Imre kiállításait Ajkán is többször meg lehetett már tekinteni.
A fotográfus filozófiája
Fotóesszéalbumai jelentek meg, bejárta a világot, számos elismerést, díjat kapott, de megmaradt ugyanannak a szerény embernek, aki gimnazistaként volt. A Bakonyban ezért is szerették.
Gyerekkorát Ajkán, Szőcön töltötte, édesapja vegyészként dolgozott a bányánál.
Budapesten a véletlen folytán ismerkedett meg a fényképezéssel, attól kezdve ez jelentette az életét. A Fortepan gyűjteménybe bekerült, róla készült fotó is arról árulkodik, hogy mennyire élvezte a fotózást az egykori ajkai gimnazista.
Mindent a fotográfiának köszönhetek. Kicsit a kíváncsiságomnak is – fogalmazott a fényképész, aki tizennyolc évig dolgozott az MTI-nél, és pályájáról így vallott:
Mindig voltak korszakaim: először a pantomim-, később a táncfotózás, végigkísértem a Győri Balett munkásságát, azt, hogyan születik Markó Iván társulata, miként jönnek létre az előadások.
Amikor a Képes 7 magazinnál dolgozott, akkor kezdett el az ózdi kohászokkal, életükkel, az egykori ipari fellegvár válságával, a munkások állásvesztésével foglalkozni. A Sziget fesztivál fotózását még az elején, 1993-ban kezdte el és sok-sok éven át folytatta.
Rimányi Zita