A befogadó játszótér Révfülöpön igazi balatoni hangulatot idéz: a kék és fehér színek, a vitorlás hajóra emlékeztető mászókák, a csúszdák és az akadálymentes homokozó mind-mind a tó világát hozzák közelebb a gyerekekhez. A terület teljesen akadálymentes, burkolt sétány vezet a bejáratig, és a mozgáskorlátozott-parkoló sem hiányzik.
Az átadón Panulin Ildikó, a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs főosztályvezetője elmondta: „Révfülöpön most egy olyan közösségi tér jött létre, ahol a gyerekek megtanulhatják, hogy a különbözőség nem elválaszt, hanem gazdagít. Ez a játszótér erről szól – a játék valóban összeköt.”
Befogadó játszótér Révfülöpön: mindenki örömmel fogadta a projektet
A helyszínen Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, országgyűlési képviselő is köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte, hogy Révfülöp jó példát mutat abban, hogyan lehet a Balaton-parti települések életét közösségi fejlesztésekkel gazdagítani: „Egy ilyen beruházás sokkal többet jelent annál, mint amit elsőre látunk. Ez nemcsak egy játszótér, hanem egy üzenet: hogy minden gyermeknek helye van a közösségben.”
Kondor Géza, Révfülöp polgármestere szintén meghatottan beszélt arról, mit jelent ez a fejlesztés a település számára: „Révfülöp mindig is családbarát hely akart lenni. Ez a játszótér nemcsak a gyerekeké, hanem mindannyiunké. Itt tényleg együtt játszhat mindenki.”
Gyerekek sötétedés után a játszótéren? Heves vita robbant ki a közösségi médiában
A játszótér szakmai partnerei között volt a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete, valamint Fördős-Hódy Erzsébet rehabilitációs szakmérnök és Tóth Zoltán tapasztalati szakértő, akik arra figyeltek, hogy a játszótér minden eleme valóban használható legyen különböző igényű gyerekek számára.
A megnyitón ott volt a program jószolgálati nagykövete, Drávucz Rita olimpikon vízilabdázó is, aki személyes tapasztalatból tudja, mennyit jelent egy ilyen hely: „Számomra ez a játszótér egy kis csoda. Nemcsak a gyerekeknek ad lehetőséget a játékra, hanem a szülőknek is megmutatja, hogy az elfogadás nem tananyag, hanem élmény.”
A balatoni tematikájú elemek között külön figyelmet kapott az edukáció: a gyerekek megtanulhatják, hogyan kell csomót kötni, felismerhetik a Balaton halait vagy a Kékszalag verseny útvonalát is. Ez a hely nemcsak játék, hanem tanulás is – természetes, vidám formában.
Révfülöpön megnyílt a Balaton első befogadó játszótere
A játék összeköt! program 2017-ben indult, és azóta országszerte több ezer gyereknek adott új lehetőséget az együtt játszásra. A Szerencsejáték Zrt. az egyik legnagyobb hazai foglalkoztatója a megváltozott munkaképességű embereknek, így a társadalmi felelősségvállalás valóban a mindennapok része náluk – nemcsak szavakban, hanem tettekben is.
A révfülöpi játszótér átadásán mosoly, nevetés és közösségi erő töltötte meg a Balaton partját. A gyerekek elsőként próbálták ki a csúszdákat, mászókákat, és percek alatt birtokba vették az új terepet. Talán nincs is ennél szebb bizonyíték arra, hogy a játék tényleg képes összekötni.
Titzl Vivien