HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. december 24.
//
Ádám, Éva névnap

Rejtélyes magyar repülőgépet találtak Ajkánál

2023. április 4. 9:43
atv.hu
Első alkalommal találtak magyar felségjelzésű Focke-Wulf gyártmányú FW-190-es csatarepülőgép roncsaira hazánkban. A Magyar Honvédség közleménye szerint a leletre Varga László, a Laczkó Dezső Múzeum önkéntes fémkereső csoportjának egyik tagja bukkant rá, azt követően, hogy az Ajka melletti szántóföldre megkapták a szükséges engedélyeket, ahol először néhány alumínium-darabot találtak.

Később azonban kiderült, hogy egy vadászrepülőgépről van szó, így a feltárást átadták a Magyar Roncskutató Egyesületnek. A leletek alapján az MH Hadtörténeti Intézet és Múzeum indokoltnak tartotta a feltárást, a munkálatokat tavaly decemberben kezdték el. 

Kiemelték, hogy a feltárás során a gép minden roncsa az eredeti helyén maradt, és arra is ügyeltek, hogy rekonstruálni tudják majd a becsapódás körülményeit. Ennek köszönhetően fény derült a több évtizeddel ezelőtti események utolsó mozzanatára is.

Kálmánfi Gábor/Magyar HonvédségKálmánfi Gábor/Magyar Honvédség

Mágó Károly zászlós hozzátette, Magyarországon eddig három jelentősebb lelet került elő az FW 190-es csatarepülőgépből, eddig mindegyik német felségjelzéssel. Azonban ez a repülőgép magyar, így rendkívül értékes leletnek számít. "Ha pedig hozzátesszük, hogy a repülőgép szinte minden részéből – a légcsavaragytól elkezdve a motoron keresztül a sárkány különböző szerkezeti elemeiig – kerültek elő darabok, akkor elmondhatjuk, hogy ez a roncs nagyon komoly leletnek számít" - hangsúlyozta a szakember. A munkálatok során emberi maradványok is előkerültek, amelyek a helyzetükből adódóan csakis a pilótáé lehettek, azonban a személyét még nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani.

További cikkek

Gulyás Gergely: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása
Gulyás Gergely: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása
Januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten, a Kormányinfón.
Fejlesztések, együttműködések, tanulságok – Év végi mérleg Navracsics Tibortól
Fejlesztések, együttműködések, tanulságok – Év végi mérleg Navracsics Tibortól
Mozgalmas, sokrétű év áll Navracsics Tibor országgyűlési képviselő, közigazgatási és területfejlesztési miniszter mögött. Év végi beszélgetésünkben szó esett a Versenyképes Járások Programról, az önkormányzati együttműködésről és a térségi kihívásokról.
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást. Az Építési és Közlekedési Minisztériumban (ÉKM) sajtóbeszámolók szerint fogadták a 12 pontos követelést megfogalmazó szervezők képviselőit, akik a megbeszélés alapján sikeresnek értékelték a megmozdulást.
Orbán Viktor: a magyar sztrádahálózat, lakosságarányosan számolva, mára eléri a legfejlettebb nyugat-európai országok szintjét
Orbán Viktor: a magyar sztrádahálózat, lakosságarányosan számolva, mára eléri a legfejlettebb nyugat-európai országok szintjét
Az elmúlt 15 évben a kormány annyi sztrádát és autóutat épített, amennyivel a hazai pályahálózat, lakosságarányosan számolva, eléri a legfejlettebb nyugat-európai országok szintjét - mondta a miniszterelnök hétfőn, az M4 autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszának átadóünnepségén. Orbán Viktor azt is mondta, a pénznek jobb helye van az Alföldön, egy korszerű út formájában, mint "a ripityára lőtt Donbaszban" valami ukrán oligarcha mellékzsebében.
Mérföldkő a Kriptongyárban: újabb fejlesztéssel gyarapodik Ajka
Mérföldkő a Kriptongyárban: újabb fejlesztéssel gyarapodik Ajka
Navracsi Tibor rendhagyó helyszínbejáráson vett részt a Kriptongyár Digitális Élményközpontban! A közigazgatási és területfejlesztési miniszter nagy örömmel nyugtázta, hogy az Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében megkezdett értékteremtő munka most újabb mérföldkövéhez érkezett.