HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2023. szeptember 23.
//
Tekla névnap

A juniorokkal felálló Veszprém 15 góllal kikapott a SEHA liga negyeddöntőjében

2023. április 6. 12:25
Origo
A juniorcsapatával felálló, címvédő Telekom Veszprém 39-24-re kikapott a szerb Partizan Beograd otthonában a férfi kézilabda SEHA liga negyeddöntőjének első mérkőzésén, szerdán.

A veszprémiek a Bajnokok Ligája-negyeddöntős felnőtt csapatuk helyett - a sűrű versenynaptár miatt - az NB I/B-s junior együttesükkel álltak ki a párharc első mérkőzésére, és a visszavágón is a fiatalok szerepelnek majd.

Csak az első öt percben volt szoros az állás, utána a házigazda gyors gólokkal ellépett 9-4-re. A 11. percben először kért időt a vendégcsapat, de a folytatásban is sok pontatlanság jellemezte játékát. Támadásban alig jutott el pontos befejezésekig a címvédő, védekezésben pedig nem igazán tudta megállítani a szerbeket, akik a szünetben a játék képét tekintve megérdemelten vezettek tíz góllal (21-11).

A második félidőben már nem volt olyan nagy különbség a csapatok között, mint az első harminc percben, de ebben közrejátszott a Partizan fölényes vezetése is. A belgrádiak könnyedén növelték tovább az előnyüket, és végül 15 találattal győztek.

Nikola Zecevic nyolc, Ivan Micic és Veljko Popovic öt-öt góllal járult hozzá a sikerhez, a magyar oldalon Eklemovic Marko hétszer, Janowszky Botond négyszer talált be, Mikler Krisztián pedig négy védéssel zárt.

Eredmény, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Partizan Beograd (szerb)-Telekom Veszprém 39-24 (21-11)
lövések/gólok: 52/39, illetve 42/24
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 4/2
kiállítások: 10, illetve 6 perc

A veszprémiek hetedszer szerepelnek a regionális nemzetközi sorozatban, eddig minden alkalommal fináléba jutottak és ötször lettek bajnokok. A mostani szezonban nem kellett pályára lépniük a csoportkörben, csak most, a negyeddöntőben kapcsolódtak be a küzdelmekbe.

A visszavágót egy hét múlva rendezik.

További cikkek

A főépítészek találkoznak Veszprémben
A főépítészek találkoznak Veszprémben
Jövő héten több napon át Veszprémre szegeződik az építészeti szakma tekintete. Szeptember 13. és 15. között ugyanis a királynék városában rendezik meg a közel három évtizedes múltra visszatekintő Országos Főépítészeti Konferenciát. A keddi beharangozó sajtótájékoztatón az is kiderült, mi a jelentősége ennek a rendezvénynek az átlagemberek szempontjából is.
Lélegzetelállító artista produkciókkal találkozhatunk Veszprém közterein
Lélegzetelállító artista produkciókkal találkozhatunk Veszprém közterein
Izgalmas és formabontó kortárs cirkuszi produkciók bukkannak fel Veszprém közterein 2023. szeptember 17–23. között. A Together! címmel megrendezett előadás-sorozat az adott térre komponálva, a közönség bevonásával jön létre négy ország 25 cirkuszművészének részvételével. Ebből kaptak most ízelítőt a budapesti járókelők az Erzsébet téren, Budapest Óriáskerekénél.
Három veszprémi atlétának is szurkolhatunk a budapesti atlétikai világbajnokságon
Három veszprémi atlétának is szurkolhatunk a budapesti atlétikai világbajnokságon
A hatvanhárom fős magyar csapatban három veszprémi atléta, a Sportolj Velünk SE kiválóságai is bizonyíthatnak.
Július 21-én kezdődik a 32. Művészetek Völgye fesztivál
Július 21-én kezdődik a 32. Művészetek Völgye fesztivál
Július 21-én, pénteken kezdődik a 32. Művészetek Völgye; a fesztivál tíz napon át összesen 2200 programmal, koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi programokkal, jógával, workshopokkal és biciklitúrával is várja a közönséget Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden – olvasható az MTI oldalán.
Az Európa Kulturális Fővárosa program gazdasági hatása is érzékelhető a térségben
Az Európa Kulturális Fővárosa program gazdasági hatása is érzékelhető a térségben
A Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Programsorozat a térség gazdasági életére is pozitív hatással van, amely már az első félévben is érzékelhető – hangsúlyozta keddi, veszprémi sajtótájékoztatóján a területfejlesztési miniszter.