HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. május 3.
//
Tímea névnap

Irodalmi Romkoncertek Veszprém és a Balaton-felvidék történelmi romjainál

Irodalmi Romkoncert címmel sorozat indul Veszprém és a Balaton-felvidék történelmi romjainál május 28-ától a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként, a rendezvényeken Kollár-Klemencz László, Harcsa Veronika, Dresch Mihály, Pátkai Rozina, Maszkura, valamint Nyáry Krisztián és Bősze Ádám is fellép.

A természetközeli helyszínekre szervezett rendezvénysorozat kolostor-, templom-, kápolna- és várromok tövében, kis közönség előtt zajlik, az előadók minimális hang- és fénytechnika igénybevételével játszanak – áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, május 28-án az alsódörgicsei Boldogasszony-templomrom tövében Kollár-Klemencz László zenés irodalmi előadása nyitja az idei sorozatot. A Kistehén zenekar egykori frontemberének Öreg banda című első regénye és a hozzá kapcsolódó dalok adják majd az előadás gerincét. Június 18-án a kővágóörsi zsinagóga udvarán Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint Lámpafény című estjét láthatják az érdeklődők. Az előadáson a zenészpáros ismert 20. századi magyar költők kevésbé ismert verseit adja elő. A verseket Harcsa Veronika válogatta és zenésítette meg, a hangszerelésben közreműködtek együttesének tagjai is. Az est vendége Dresch Mihály. Július 30-án a veszprémi Margit-romoknál Pátkai Rozina és zenekara MINKA x Petőfi című produkciója különleges zenei és irodalmi utazást ígér, amelyben magyar költők művei hangzanak el, főszerepben Petőfi Sándorral, születésének 200. évfordulójára alkalmából. Augusztus 27-én a balatoncsicsói Szent Balázs-templomromnál – szintén a Petőfi-emlékévhez kapcsolódva – Maszkura (Bíró Szabolcs) és Petruska András zenész, valamint Kathy Zsolt színész előadásában a Felül a gálya című produkciót hallhatja a közönség.

Az eseménysorozat záróelőadása a magyar kultúra napján bemutatott A nagy Himnusz-sztori című program kamaraverziója lesz Nyáry Krisztián és Bősze Ádám előadásában szeptember 3-án a veszprémi Margit-romoknál. A rendezvények ingyenesek, de előzetes regisztrációhoz kötöttek. 

További cikkek

Kiérdemelt rang – a tapolcai iskola a tehetséggondozás élvonalába került
Kiérdemelt rang – a tapolcai iskola a tehetséggondozás élvonalába került
Újabb országos elismerés a tapolcai Nagyboldogasszony Iskolának: az intézmény kiemelkedő eredményeivel tűnt ki. A tanulók fejlődését támogató tehetséggondozás hosszú évek tudatos munkáját díjazza.
Megnyílt a Tulipánkert: már most özönlenek a látogatók a Balaton egyik legszebb tavaszi helyére
Megnyílt a Tulipánkert: már most özönlenek a látogatók a Balaton egyik legszebb tavaszi helyére
Elindult a tavasz egyik leglátványosabb programja, és már az első napokban sokakat vonz a virágba boruló kert. Mutatjuk, miért érdemes már most útnak indulni – és mire számíthatnak a látogatók.
Nyolcgólos előnyben a Veszprém a Bajnokok Ligájában
Nyolcgólos előnyben a Veszprém a Bajnokok Ligájában
A Veszprém házigazdaként 32-24-re legyőzte a Paris Saint-Germaint a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának szerdai játéknapján, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.
15 milliós fejlesztés Révfülöpön: új sportöltözőket adtak át
15 milliós fejlesztés Révfülöpön: új sportöltözőket adtak át
Átadták a megújult sportöltözőket Révfülöpön, így korszerűbb környezet várja a helyi sportolókat. A fejlesztés egy 15 millió forintos beruházás részeként valósult meg.
Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító
Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító - közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.