HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2024. október 22.
//
Előd névnap

Ünnepi táncgálával zárták évet Ajkán

2023. december 21. 8:58
Veol.hu
Az Ilcsi Dance táncstúdió hagyományosan táncgálával zárta az évet. Az előadáson közel 70 növendék lépett a színpadra.

Az Ilcsi Dance Táncsport Egyesület  Fotó: egyesületBakler Ildikó vezetésével huszonkettedik alkalommal álltak színpadra a tanítványok, az óvodásoktól a felnőttekig mindenki megmutathatta tehetségét az egyórás gálán a szinte telt házas színházteremben. Bakler Ildikó koreográfus, az Ilcsi Dance Táncsport Egyesület művészeti vezetője háláját fejezte ki tanítványai és szüleik felé, hogy elkötelezettek a tánc iránt, valamint azért, hogy nála sajátíthatják el a gyermekek a tánc alapjait, művészetét. Azt mondta, a gyermekek személyes ajándéka, hogy színpadra állnak többek között azért, hogy boldognak lássák szüleiket és nagyszüleiket.  

A gála elején a balett előkészítő csoport, a kis óvodások léptek először színpadra, majd a táncsportegyesület repeortoárjában szerepelt a modern kortárs tánc, a színpadi showtánc, a balett és a német nemzetiségi tánc. Amellett, hogy végig színvonalas és figyelemfelkeltő táncokat láthattunk, az estének egy megható mozzanata is volt, amely megmutatta a tánc erejét és egy gyermek akaratát, a gyógyulni akarást. Fábián Anna, akivel egy éve foglalkozik Bakler Ildikó, születéséből adódó hátrányait folyamatosan küzdi le odaadó, lelkes és kitartó munkával. Tegnap este őt és tanítóját egy közös, szívmelengető produkcióban láthattuk a színpadon. 

A gála végén Molnár Attila és Holczer Jenő, a sváb hagyományőrző együttes legrégebbi oszlopos tagjai elismerést vehettek át. Kitüntetésben részesült Takács Kata, aki 12 éve táncol, és Lengyel Dorka, aki jubilált az egyesületben. Az Ilcsi Dance Táncsport Egyesület legkiemelkedőbb táncosa díját első alkalommal Major Dóra, a jövő reménysége díját pedig Vermesi Hanga vehette át. 

További cikkek

Szigliget megtalálta, hogy miben rejlik a versenyelőnye
Szigliget megtalálta, hogy miben rejlik a versenyelőnye
A helyi elképzeléseket szem előtt tartva teremtünk értékeket, ezáltal növekszik a települések versenyképessége – fogalmazott szombaton a 17. szigligeti süllőfesztiválon a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.
Navracsics Tibor: cél a területi egyenlőtlenségek csökkentése
Navracsics Tibor: cél a területi egyenlőtlenségek csökkentése
A jövő januárban induló Versenyképes járások program célja a területi egyenlőtlenségek csökkentése. Erről is beszélt csütörtökön Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter és Takács Szabolcs, a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal főispánja a program kapcsán rendezett veszprémi tájékoztatón, ahová a vármegye polgármestereit várták.
Seuso-kincs a vasútbarátok szerint az ajtó
Seuso-kincs a vasútbarátok szerint az ajtó
A tapolcai vasútállomás várótermében található kiállítás igazi gyöngyszemmel bővült. A tapolcai Seuso-kincs is lehetne akár a 25 évvel ezelőtt balesetet szenvedett Nohab mozdony eredeti, ma is jó állapotban levő ajtaja.
Grúziából jöttek ide lopni
Grúziából jöttek ide lopni
Az Ajkai Rendőrkapitányság kezdeményezte két férfi letartóztatását.
A magyar Forrest Gump most harmonikamuzsikát küld
A magyar Forrest Gump most harmonikamuzsikát küld
Lókúti anziksz címmel tette közzé Sümegi Elemér a közösségi oldalán különleges harmonikajátékának érdekesen összeillesztett részleteit. Érdemes meghallgatni a reneszánsz sportember, a hegedűkészítő és -restauráló mester zenélését, az üdvözletét a Bakonyból.