HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. december 7.
//
Ambrus névnap

Száz éve alakult a bányász fúvószenekar

2024. június 2. 22:25
Veol.hu
Centenáriumi díszközgyűlését tartotta az Ajka-csingervölgyi Zeneegylet a Bányászati Múzeumban június 1-jén.

Fotó: Gyarmati LászlóFotó: Gyarmati László

Köszöntőjében Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter megfogalmazta, hogy a bányász fúvószenekar alapításának éve nemcsak azt jelzi, hogy a bányásztársadalom akkor jutott el az önszerveződésnek arra a szintjére, amikor a mindennapok megélhetésén túl az életkörülményei kellemesebbé tételével is tudott foglalkozni, hanem azt is, hogy az 1920-ban súlyos területi és népességveszteséget elszenvedett Magyarország akkor kezdett új erőre kapni.

A két világháború között, az 1920-as évektől a munkásmozgalomban és a kulturális életben is olyan politikai hovatartozás nélküli, erős újjászületési folyamat indult el, amelyet aztán a második világháború akasztott meg ismét. Jól mutatta azt, hogy a munkásságban volt olyan erő, amellyel meg tudták teremteni a kulturálódási és művelődési lehetőségeiket, olvasóköröket, kulturális egyesületeket dalárdákkal, zenekarokkal. Az ipar megteremtette a maga kultúráját, a kultúra fenntartotta az ipart. Ajkán a bányák bezárása után is a bányászkultúra részeként ápolják a hagyományokat, örökítik át az értékeket. Jó látni, hogy ilyen sok fiatal van a zenekarban. Az elmúlt években sorra zártak be a bányák, de az ahhoz kötődő kultúra tovább él. 

Schwartz Béla, Ajka polgármestere gratulált az évfordulóhoz, majd hozzátette, hogy Ajkát a bányászat tette naggyá, a ma már az országhatáron túl is ismert zenekar is az iparághoz kötődik. A polgármester elmondta, a hat karnagy közül négyet személyesen ismert, s a jelenlegi és régebbi tagok közül is sokan ismerősei. Ma már a zenekar nélkül el sem tudnánk képzelni az életünket, majd sok boldogságot és jó egészséget kívánt mindenkinek. 

Vajai Péter, az Ajka-csingervölgyi Zeneegylet elnöke elmondta, hogy száz év a történelemben nem nagy idő, de egy zenekar életében maga a történelem. A világ azóta sokszor változott meg körülöttünk, generációk követték egymást, de a zenekar fennmaradt, mert sokan gondolják ugyanazt, mint elődeink, hogy együtt zenélni nagy élmény, amit jó megosztani másokkal. Hálásak mindenkinek, aki az alapítás óta támogatta őket.

Rabi Ferenc, a Bányász Demokratikus Szövetség elnöke, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökségi tagja a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete nevében nívódíjjal ismerte el a zenekar hagyományápoló és kulturális tevékenységét, valamint Szücs Krisztián jelenlegi karnagy munkásságát. 

A fúvószenekar régi tagjainak a tevékenységét Muzsikáért érdemrenddel ismerték el. 

Délután fúvóspiknikkel folytatódott a program, amelyen nyolc zenekar adott műsort.

Tisler Anna

További cikkek

Krasznahorkai László lázadásról, emberi méltóságról, angyalokról, reményről beszélt Stockholmban
Krasznahorkai László lázadásról, emberi méltóságról, angyalokról, reményről beszélt Stockholmban
A lázadásról, az emberi méltóságról, az angyalokról és a reményről beszélt Krasznahorkai László vasárnap Stockholmban. Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett magyar író, aki szerdán veszi át elismerését, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ünnepi ülésén magyarul mondott ünnepi beszédet.
Színekbe rejtett érzések – Új kiállítás nyílt az ózsinagógában
Színekbe rejtett érzések – Új kiállítás nyílt az ózsinagógában
A közösség erejét és a művészet összekötő szerepét ünnepelték az ózsinagógában a szombati megnyitón. A tapolcai kiállítás különleges hangulatot teremtett, és már az első percekben nagy érdeklődést váltott ki.
Sárkány Zalán aranyérmes 800 méter gyorson
Sárkány Zalán aranyérmes 800 méter gyorson
Sárkány Zalán aranyérmet nyert 800 méteres gyorsúszásban szombaton a lengyelországi Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokságon.
Édes bárányka született Tapolcán – A Mikulás hozta a meglepetést
Édes bárányka született Tapolcán – A Mikulás hozta a meglepetést
Szombaton különleges pillanatnak lehettek szemtanúi Tapolcán az érdeklődők. A városban világra jött egy egészséges újszülött bárány, aki azonnal mindenki szívébe belopta magát.
Átadták az idei Prima Primissima Díjakat
Átadták az idei Prima Primissima Díjakat
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.