HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. június 17.
//
Laura névnap

Képzőművészeti pályázat Maulbertsch emlékére

2024. június 8. 14:14
Veol.hu
A sümegi Püspöki Palota nyilvános képzőművészeti alkotópályázatot hirdet Franz Anton Maulbertsch sváb származású, ám a Magyar Királyságban kiteljesedett, zseniális barokk festő születésének 300. évfordulója alkalmából.

Forrás: Püspöki PalotaForrás: Püspöki Palota

 

A város önkormányzatának megbízásából kiírt pályázat célja, hogy olyan képzőművészeti alkotások szülessenek, amelyekkel az utókor tiszteleghet Maulbertsch életműve előtt. Másrészt az is bebizonyosodhat, hogy a 18. századi festőzseni alkotásai például szolgálhatnak és ihletet adhatnak a ma művészei számára. A beérkezett pályaművekből szakmai zsűri válogatását követően időszaki kiállítás nyílik a Püspöki Palotában.Franz Anton Maulbertsch festőművész születésének háromszázadik évfordulóját ünneplik idén. Ennek jegyében érkezett meg két eredeti festmény a Püspöki Palotába, de a kerek évfordulót több rendezvény és ebből az alkalomból kiírt képzőművészeti pályázat is kíséri Forrás: Püspöki Palota

Pályázatot bárki benyújthat, aki határidőre beküldi a kiírási feltételeknek megfelelő alkotásait és a nevezési díjat. Maximum három művel lehet pályázni, a nevezési díj 3000 forint alkotásonként. A részvételi szándékot a kitöltött nevezési lap megküldésével legkésőbb 2024. július 1-ig kell jelezni. A kiírás szerint amatőr és hivatásos alkotó is pályázhat, a mű lehet festmény, grafika, tusrajz, rézkarc, fotó, kollázs, montázs, síkplasztika, digitális illusztráció. Stílusmegkötés nincs, szobrokkal, térplasztikával azonban nem lehet pályázni. Az alkotás mérete maximum 70 x 150 centiméter lehet. A pályázatokat elbíráló szakmai zsűri tagjai: Nagy Veronika művészettörténész, múzeumigazgató, Gerlóczy Gábor képzőművész, művészeti vezető, Sztojanovits Márton restaurátorművész, Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész, Zoób Kati divattervező, Sümeg díszpolgára. Az értékelés során a pályamű művészi színvonalát, eredetiségét, ötletességét, az egyedi megközelítés tükröződését vizsgálják, a művészi koncepció tudatossága, következetessége, valamint a pályaműnek a megadott témához való kapcsolódása, harmóniája mellett.
A pályaművek beküldési határideje: 2024. augusztus 25. Az eredményhirdetés szeptember 2-án, az ünnepélyes díjátadó és kiállításmegnyitó szeptember 7-én, szombaton lesz. A kiállított pályaművek 2025. június 7-ig lesznek láthatók a Püspöki Palotában.

Szijártó János

További cikkek

Átadták a Tourinform új irodáját
Átadták a Tourinform új irodáját
Tapolca jó eséllyel pályázhat arra, hogy ne csak nyáron, hanem a tavaszi őszi és a téli hónapokban is a turizmus egyik központja legyen a Balaton északi partján. Ebben segíthet a Tourinform most átadott új irodája.
Húsz gyönyörű lány közül kerül ki a győztes: köztük van egy tapolcai lány is
Húsz gyönyörű lány közül kerül ki a győztes: köztük van egy tapolcai lány is
Húsz fiatal nő versenyez idén a Miss World Hungary 2025 koronájáért. A budapesti W Hotelben megtartott sajtótájékoztatón bemutatkoztak azok a versenyzők, akik közül egyikük képviselheti Magyarországot a világversenyen, egy tapolcai lány is köztük van!
A Kéknyelűvirágzás ünnepe – Badacsony büszkesége újra reflektorfényben!
A Kéknyelűvirágzás ünnepe – Badacsony büszkesége újra reflektorfényben!
A Badacsony Szőlőhegyért Egyesület és a MATE Szőlészeti és Borászati Intézete immár harmadik alkalommal hívja életre a Kéknyelűvirágzás ünnepét, hogy egyedülálló módon mutassa be a Badacsonyi borvidék egyik legkülönlegesebb kincsét: a kéknyelű bort.
Újabb retró autócsodák érkeznek a Balatonhoz
Újabb retró autócsodák érkeznek a Balatonhoz
Különleges meglepetés érkezett a Balaton-felvidékre: egy patikaállapotú Lamborghini traktor és két motorkerékpár bővíti a retró autócsodák sorát. Ráadásul nem külföldről, hanem egy hazai rajongó jóvoltából kerültek a múzeumba!
Zenés est a Jubilate Női Karral
Zenés est a Jubilate Női Karral
A szokásokhoz híven május közepén zenés estére hívta a Jubilate Női Kar a zenekedvelő embereket. A Tavaszi hangverseny mottója: Komolyzene könnyedén, könnyűzene komolyan.