– Édesanyám hivatalsegéd volt a Bánki-iskolában, édesapám a bányászathoz kapcsolódóan rendkívül aktív életet élt. A Bányász Közösségi Házat vezette, kórust szervezett, szakszervezeti elnök volt, elkötelezettje a hagyományápolásnak. Az indíttatás tehát nyilvánvalón a családból származik. Otthon mindig azt láttam, hogy valaki kezében könyv van. Édesapa naponta átlapozta az újságokat, amellett, hogy rengeteg könyvet olvasott. Édesanyától csak azt hallottam, hogy Valikám, tanuljál. Utóbbi érdekében mindent előteremtettek. Ezt a harminc évet családi támasz, otthoni háttér, a szülők, testvérek, a párom nélkül nem lehetett volna csinálni. Mi itt akkor dolgozunk, amikor az emberek többsége pihen, nekünk akkor kell tennünk valami olyat, ami nekik jó. Szóval kellett a hátország – szögezi le már a beszélgetésük elején Valéria.
Általános iskolás kisdiákként tanára, Kersner Marika néni fedezte fel versmondó tehetségét. Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz című versét mondta, amikor először érezte, hogy azzal hatni tudott, valami szépet és jót adott a hallgatóknak.
– Fábián Lujza színkörébe csatlakoztam, de a művelődési központ munkatársai, Nagy Károly és Üveges Sándor szintén nagy hatással voltak rám. A tapolcai gimnáziumi évek alatt szoros maradt a kapcsolatom Ajkával, de az ottani iskolai irodalmi körbe is beiratkoztam Németh Árpád tanárhoz. Később Úrkúton kezdtem dolgozni, az iskolában magyart tanítottam, gyönyörű éveim voltak. Két osztály osztályfőnöke lehettem, miközben levelező tagozaton elvégeztem a tanítóképzőt, majd Szombathelyen magyar nyelv és irodalom szakos tanár lettem. A Pécsi Tudományegyetemen pedig felnőttképzési és humán menedzser szakra jártam. Visszagondolva azonban az úrkúti nyolc évem valamennyire már előre vetítette az ajkai folytatást. Kulturális összekötő voltam az iskola és az ajkai művelődési központ között, vittem a gyerekeket a rendezvényekre, színházba, könyvtárba, vetélkedőkre. Elláttam a községi könyvtárosi teendőket és vezettem az ifjúsági klubot. 1993-ban jött a lehetőség, hogy csatlakozzam a VMK csapatához, és az akkori igazgató, Vigváryné Németh Katalin engem választott a pályázók közül. Azóta eltelt harminc év – tekint vissza az igazgató, s azt mondja, óriásit változott minden.
– A 90-es évek elején a gazdasági recesszió hatására nem a kulturális szektor volt életünk előterében, jelentős visszaeséssel szembesültünk. Az embereknek nem a kulturális intézmények kínálata és a közösségi élet volt a legfontosabb, hanem a saját, hétköznapi életük megoldása. Azt az időszakot egy jelentős megtorpanás jellemezte, de úgy érzem, szerencsére ezt követően fokozatos építkezéssel újra lehetett indítani mindent. Érdekes, hogy a legjobb évek a Covid-járvány előttiek voltak a kultúra terén. A látogatottság, érdeklődés, nyitottság, kíváncsiság a közösségi rendezvények, kulturális kínálat iránt jelentősen megnövekedett. Gyakorta voltak telt házas, sőt, dupla előadásaink is. Ezért is volt nagyon fájó az azonnali leállás és a kiszámíthatatlanság a járvány kitörésekor. Egy közösségi intézmény a társas kapcsolatokról szól, az együttlétről. Azért van, hogy nyitva álljon az ajtaja, találkozzunk, érezzük jól magunkat, beszélgessünk. Nagy trauma volt tehát, amikor egyik napról a másikra teljes lezárás volt. Sok karbantartási munkát elvégeztünk ezalatt, és felajánlottuk a mentőszolgálatnak az aulát, hogy ott végezzék el a szűrővizsgálatokat. Óriási örömöt jelentett az újraindítás, látni, hogy a közönség milyen nagy örömmel és várakozással telve, felszabadultan jön újra – mondja Bábics Valéria.
A rendezvényszervezés a kezdeti évekhez képest jelentős átalakuláson, fejlődésen ment keresztül. Kinyílt a világ, a közönség elvárása és igénye megváltozott. Többezres közönség fordul meg már évről évre a pünkösdi bor- és tócsifesztiválon, vagy éppen az idén az új helyszínen megrendezett majálison a Városligetben.
– A pályám kezdetén nem szerveztünk ekkora eseményeket, ennyi embert vonzó programokat, és valljuk meg, akkoriban megfelelő infrastruktúra sem állt rendelkezésre. Nem véletlen, hogy a nagy fesztiválok sok esetben magánszervezésben vannak ma már. Hihetetlen a technikai fejlődés, ami örvendetes egyrészt, csak éppen kihívás is, amivel a kultúrában dolgozóknak lépést kell, kellene tartaniuk. Nem ritka, hogy egy-egy nagyobb produkció előtt tíz-húsz oldalas technikai leírást, útmutatót kapunk. Nagy segítség ehhez a műszaki stábunk Németh Krisztián vezetésével – tudtuk meg az intézményvezetőtől.
– A technika fejlődése mellett az intézményi kommunikáció is jelentős mértékben változott az internet és a közösségi oldalak nyújtotta lehetőségek használatával. Igyekszünk minden lehetséges csatornát kihasználni, hogy a rendezvények hírét eljuttassuk a közönséghez. Azonban továbbra is a látogatók pozitív benyomásai a legfontosabbak. A legjobb marketing, ha jól érzik magukat a nálunk töltött időben, mert akkor visszatérnek a szép élmények, a jó programok, a kellemes benyomások miatt. A mi igazi reklámunk egy-egy sikeres rendezvény. De a minőségi szolgáltatás ma már természetes kell, hogy legyen. Ha valami nem sikerül, annak a híre mindennél gyorsabban terjed. De ez szerencsére nálunk nem jellemző, mert egy igen jó, összeszokott, egymásra figyelő csapatban és közösségben dolgozunk.
– Nagyon fontos az is, hogy a fluktuáció nálunk elenyésző. Ebben a munkában a tapasztalat és a gyakorlat nagy előny. A legtöbben hosszú évek, évtizedek óta együtt vagyunk, jól tudunk együtt dolgozni, remek csapatot alkotunk. Gyakran mondják a kollégák, hogy a szemvillanásomból tudják, mit tegyenek, és ez nagyon kedves visszajelzés. Ezen a területen minden egymásra épül, a közönség az intézményt komplex módon értékeli. Ha a mosdóban talál kivetnivalót, vagy nem megfelelő a színházterem hőmérséklete, túl meleg vagy túl hideg, lehet bármilyen jó egy-egy előadás, a benyomás, az emlék negatív marad. A kollégák munkája nagyon fontos a takarítóktól kezdve a nézőtéri ügyelőn át az információs központ munkatársain, művelődésszervezőkön keresztül a technikusokig egyformán. Jó a munkatársi közösségünk, a könyvtáros lányokkal is összecsiszolódtunk az évek folyamán, mivel a gyermek- és a felnőttkönyvtár egyaránt az intézmény része. Szép jubileumokat ünneplünk idén, mert hetven éve nyitotta meg kapuit az Ajkai Városi Könyvtár, és ötvenöt éve, hogy átadták a közönségnek a művelődési központot – teszi hozzá.
A művelődési központban jelenleg vállalkozásban működik a mozi, de volt olyan időszak, amikor a múzeumok, sőt, még a sportcentrum és a balatonszepezdi tábor is az intézmény égisze alá tartozott. – Most ugyancsak intézmény vagyunk, az imént említett könyvtár mellett az információs központtal egy szervezetben, továbbá részben az egykori kaszinó – most Pannon Egyetem épülete –, a József Attila úti tagintézmény, a Padragkúti és a Bakonygyepesi Művelődési Ház tartozik hozzánk. Nagyon sok változást, átszervezést, összevonást, szétválasztást éltem meg az évtizedek alatt. Ajka büszke lehet a művészeti csoportjaira és civil közösségeire. Közel ötven klubnak, művészeti csoportnak ad helyet az intézmény, nyugdíjasklubok, kórusok, táncosok és más közösségek kapnak teret, lehetőséget a működésükhöz, jellemzően a József Attila úti épületben és a városrészi közösségi házakban. Hálás vagyok az együttműködésükért, partnerségükért, jó ilyen közegben lenni. Fontos, hogy ennyi csoport dolgozik a házban és kötődik az intézményhez. Ez azt jelenti, hogy a művészeti és közösségi élet széles bázisa működik a városban. Nagyon fontos, hogy művészeti közösségeink meg tudják őrizni a stabilitásukat, kiegyensúlyozottan tudjanak működni, hiszen az ő elkötelezett munkájuk reprezentálja a város kulturális életét. Sokan rengeteg energiát és időt áldoznak arra, hogy a tőlük megszokott magas színvonalon lépjenek a közönség elé. Ebben kőkemény munka van, legyen az kórus, zenekar, néptánc, rock and roll, színjátszás, képzőművészet vagy más alkotótevékenység. Meggyőződésem, hogy a közösségi élmények jobbá teszik, gazdagítják, formálják az embert és ezáltal a világot is.
– Örvendetes és szerintem nem túl gyakori a településeken, ami Ajkán megvalósult: minden városrésznek van saját közösségi háza. Ez jelentős lehetőség az ott élők és az ott működő közösségek számára. Hálásak lehetünk az önkormányzatnak a stabilitásért. Nincsenek fenntartási gondjaink, a működési feltételeket dologi és személyi kiadások tekintetében egyaránt biztosítják, a költségvetésünk rendben van. Az utóbbi években a saját bevételünk jelentős mértékben növekedett. Azt nem tudom, hogy szakmailag szerencsés-e ilyen hosszú ideig egy helyen lenni, de boldog vagyok, hogy nekem megadatott – vallotta Bábics Valéria.
Tóth B. Zsuzsa