HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2024. október 5.
//
Aurél névnap

Kézművestábor a nyári szünetben

2024. július 6. 9:11
Veol.hu
Az ajkai Nagy László Művelődési Központ és Könyvtár idén nyárra is meghirdette a gyerekeknek a kézművestábort.

A Nagy László Művelődési Központ és Könyvtár kézművestáborának programja keretében 24 alsó tagozatos és néhány idősebb iskolás alkotott a napközis táborban, Viaszné Meinczinger Katalin és Horváth Rita vezetésével. A kézművestáborban az agyagozással is megismerkedtek a gyerekek Fotó: Györkös József

A gyerekek délelőtt és délután is több órán keresztül alkottak, többnyire olyan tárgyakat, amelyeket otthon használhatnak, illetve amelyet később maguk is elkészíthetnek. Előtérbe került az újrahasznosítás és a dekorálás több technikája. A tábor vezetői törekednek arra, hogy évről évre újabb technikákat tanítsanak, hiszen a gyerekek nagy része visszatérő, sokan első osztálytól akár az iskola befejezéséig is jelen vannak minden nyáron. Már most jelentkeztek a jövő évi táborba is.

Ezúttal dekupázs- és antikoló technikákkal díszítettek fa tolltartót, kulcstartót, kilincsdíszt, használtak különféle papírokat, textileket. Bőrt domborítottak, fűztek, megtanulták a kéttűs varrást. Bőrből zsebkendőtartót, képtartót, könyvjelzőt készítettek. Fakarikát spárgával tekertek be, csipkével és selyemvirágokkal díszítettek fali díszként.

Továbbá evőkanalakat díszítettek égethető gyurmával Németh Szász Boglárka segítségével, és kerámia mécsestartót formáztak Gaálné Kapás Krisztina keramikus irányítása mellett. Kirándulni is voltak, Győrben a Mobilis Interaktív Élményközpontot látogatták meg, majd Pápán a várkertben pihentek és játszottak, hiszen a játékra mindennap szakítottak időt. A pénteki táborzárón Németh Noémi zenés délutánnal lepte meg a résztvevőket.

Tóth B. Zsuzsa