Navracsics Tibor: összetartó közösségek tartják meg a nemzetet
Navracsics Tibor: összetartó közösségek tartják meg a nemzetet
Ma, amikor a világ válságok által szaggatott, azok a nemzetek tudnak megmaradni, ahol összetartó közösségek élnek - hangoztatta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője vasárnap Révfülöpön, az állami ünnep alkalmából mondott beszédében.
Az együttműködés lehetőségei és hatásai
Az együttműködés lehetőségei és hatásai
A nemrégiben alapított Táj-Kapocs Alapítvány kuratóriuma és a Nemzeti Művelődési Intézet vezető munkatársai vettek részt azon a sümegi egyeztető fórumon, ahol a jövőbeni együttműködési lehetőségekről, és azok remélt társadalmi hatásairól esett szó.
Kilencmilliárdból újulhatna meg Sümeg belvárosa
Kilencmilliárdból újulhatna meg Sümeg belvárosa
A megkezdett munka folytatását, a város további fejlesztését, a helyi közösség építését és a turizmus, azon belül is a vallási turizmus erősítését tartja kiemelten fontos feladatnak az elkövetkező években Végh László polgármester, aki immár tíz éve tölti be pozícióját Sümegen, és a júniusi önkormányzati választások eredményeként ősztől kezdi meg harmadik ciklusát.