HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. november 14.
//
Aliz névnap

Bemutatták a veszprémi Európa Kulturális Fővárosa programot összegző filmet

Bemutatták a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programot összegző dokumentumfilmet pénteken Veszprémben, a Foton Audiovizuális Centrumban.

A vetítést követő beszélgetésen Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter azt mondta: az EKF program Veszprémet egyértelműen a régió középpontjává tette, és a kistelepüléseknek is nagy lehetőséget jelentett.A bemutatón Navracsics Tibor kiemelte a Gyárkert Kultúrparkot, amely ideiglenes helyszínként indult, de a közönség annyira megkedvelte, hogy a városi önkormányzat a folytatás mellett döntött Fotó: Nagy Lajos/Napló-archív

Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere sikernek nevezete, hogy a programot 115 másik településsel kezdték el, és mindannyian végig bizalmat szavaztak a rendezvénysorozatnak. Ezt óriási erőnek nevezte, amellyel felelősségteljesen kell bánni.

Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a régió különböző pontjairól kaptak pozitív megerősítéseket. A vezérigazgató örömét fejezte ki, hogy az idei év tapasztalatai is azt mutatják: a részt vevő települések továbbra is számos helyen próbálnak együttműködni.

Mészáros Zoltán vezérigazgatói főtanácsadó, a rendezvény moderátora kérdésére mindhárman az egyik legnagyobb élményként szóltak a 2023 januári megnyitóünnepségről, annak hangulatáról.

Navracsics Tibor kiemelte még a Gyárkert Kultúrparkot is, amely ideiglenes helyszínként indult, de a közönség annyira megkedvelte, hogy a városi önkormányzat a folytatás mellett döntött.

Porga Gyula hozzátette: a Gyárkert mellett a Holtszezon kortárs irodalmi fesztivál is az egyik olyan rendezvény volt, amelyet az EKF-programra találtak ki, és idén is sikerrel folytatódott.

A mintegy 50 perces dokumentumfilmet, amelyben a térség és az EKF-program vezetői beszélnek a 2023-as évről, a szervezők további hat alkalommal – az év végéig minden hétvégén – vetítik Veszprémben a Foton Audiovizuális Centrumban.

További cikkek

Visszatérő világsztárok a 2026-os Paloznaki Jazzpikniken
Visszatérő világsztárok a 2026-os Paloznaki Jazzpikniken
A paloznaki zenei oázis 2026-ban is izgalmas programokkal várja a jazzrajongókat és a fesztiválhangulat kedvelőit. A 14. Paloznaki Jazzpiknik első hivatalos fellépőit nemrég jelentették be; és a szervezők a megszokott igényességgel, a műfaji változatosságra figyelve válogatták össze az idei programot.
A játék összeköt: Révfülöpön megnyílt a Balaton első befogadó játszótere
A játék összeköt: Révfülöpön megnyílt a Balaton első befogadó játszótere
Révfülöpön mostantól minden gyerek együtt játszhat. A Balaton partján megnyílt a térség első befogadó játszótere, ahol fogyatékossággal élő és ép gyerekek akadályok nélkül fedezhetik fel a játék örömét. A projekt a Szerencsejáték Zrt. A játék összeköt! programjának részeként valósult meg – ez már a 37. ilyen játszótér az országban, de a Balatonnál az első.
Balázs János a Carnegie Hallban adott hangversenyt a magyar kultúra nagyköveteként
Balázs János a Carnegie Hallban adott hangversenyt a magyar kultúra nagyköveteként
Klasszikus és kortárs magyar szerzők műveit mutatta be vasárnap Balázs János zongoraművész, a magyar kultúra nagykövete New Yorkban, a Carnegie Hallban.
Szent Márton öröksége: hagyományok, babonák és ünnepi lakoma
Szent Márton öröksége: hagyományok, babonák és ünnepi lakoma
Ha november, a libasült és az újbor hagyományos kísérője a hónap egyik kiemelkedő napjának, de ennél többet rejt magában ez az időszak. A Márton-napi szokások a negyedik században élt pannóniai, savariai születésű tours-i püspökhöz, a katonák, a koldusok és a mesterségek védőszentjéhez kapcsolódnak. Bemutatjuk a Márton-nap néphagyományokat és babonákat.
Fedezd fel a Balaton ízeit a Gardália Fesztiválon!
Fedezd fel a Balaton ízeit a Gardália Fesztiválon!
Ahogy az ősz lassan aranyba borítja a Balaton-felvidék lankáit, Tihany ismét életre kel, hogy felelevenítse a tó egyik legszebb és legősibb hagyományát: a gardahalászatot. A XXIII. Tihanyi Gardália november 14. és 16. között várja mindazokat, akik szeretik a halételeket, a balatoni borokat, a jó zenét és az őszi tó utánozhatatlan hangulatát.