HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. március 22.
//
Beáta névnap

Közösségi karácsony a Bányásztelepen

2024. december 18. 8:00
Veol.hu
Több százan vettek részt a hagyományos bányásztelepi karácsonyi ünnepségen, amelyet Dorner László alpolgármester, a Bányásztelep és az Óváros önkormányzati képviselője és barátai szerveztek.

December 16-án kora délután ismét megtelt a Liliom park érdeklődőkkel, akik között évről évre egyre több a fiatal, a kisgyermekes család. Az alpolgármester emlékeztette jelenlevőket, hogy az  advent az az időszak, amikor családok, gyermekek, szülők, nagyszülők, nagyobb közösségek csendben, visszavonultan vagy közösségi rendezvényeken készülődnek az ünnepre.A Csosszantók tehetségműhely kicsinyeinek műsora Erdősi-Török Dóra óvodapedagógussal Fotó: Gyarmati László

A Bányásztelepen ez a közösségi rendezvény is ezt a célt szolgálja. Az itt élők várják, eljönnek, hogy  a műsort követően beszélgessenek, feltöltődjenek, kissé lassítsanak, hiszen a hétköznapi sürgés-forgásban könnyű megfeledkezni a hozzájuk legközelebb állókról is. 

Marton Lívia igazgatóhelyettes a Zöldikék óvoda közössége nevében köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta, hogy kisgyerekként ő is imádta a karácsonyt, nem csupán az ajándékért, hanem a várakozásteli izgalomért.

A műsorban  Erdősi-Török Dóra, a Táltos tehetségpont Csosszantók tehetségműhelyének vezetője által összeállított rábaközi karácsonyi műsort, majd Krózser Judit angol csoportosai táncát és énekét látták az érdeklődők. A Zöldikék óvoda alkalmazotti közösségének tagjai egy régi karácsonyi éneket tanultak meg erre az alkalomra, majd Szélessy Balázs gitáron adott elő két dalt. A gyermekeket Dornerné Kiss Edit és Somogyi László szaloncukorral és mézeskalácssal kínálta. Szimeiszter Imréné mézeskalácsot készített és ajánlott fel. Az érdeklődők a feldíszített fa mellett sötétedésig beszélgettek.

Tisler Anna

További cikkek

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris amerikai színész - jelentette be a család Norris Instragram-oldalán pénteken.
Tapolcán életre kelt a Tojáspark – így varázsoltak húsvétot Tapolcára
Tapolcán életre kelt a Tojáspark – így varázsoltak húsvétot Tapolcára
Tapolcán ismét színes és vidám lett a Hősök téri park, a közösségek közös munkája új életet lehelt a térbe. A húsvét közeledtével a parkban hatalmas fémtojás és vidám dekorációk várják a látogatókat.
Soltész Miklós: az elmúlt tíz évben 2210 plébánia, lelkészség, lelkigyakorlatos vagy közösségi ház épült
Soltész Miklós: az elmúlt tíz évben 2210 plébánia, lelkészség, lelkigyakorlatos vagy közösségi ház épült
Az elmúlt tíz évben 2210 plébánia, lelkészség, lelkigyakorlatos vagy közösségi ház épült az országban a kormány és az egyházak közreműködésével - ismertette a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Nyékládházán, ahol egy lelkigyakorlatos közösségi tér alapkőletételén vett részt.
Javítani a családok helyzetét
Javítani a családok helyzetét
A kormány családpolitikai intézkedései és az energiaár-támogatás biztonságot és kiszámíthatóságot nyújt a családoknak, jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője kérdésére Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár. A miniszter az ajkai Hotel Kristályban beszélgetett az államtitkárral március 16-án.
Bajnokok Ligája - Hetven euró a legolcsóbb jegy a budapesti döntőre
Bajnokok Ligája - Hetven euró a legolcsóbb jegy a budapesti döntőre
Hetven euró (27 400 forint) a legolcsóbb jegy a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjére.