HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. november 14.
//
Aliz névnap

Tudjunk együtt dolgozni a közös célokért

Óévértékelő és újévköszöntő rendezvényt tartottak Ajkán a Kaszinóban.

Fotó: Nagy Lajos/NaplóFotó: Nagy Lajos/Napló

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, országgyűlési képviselő köszöntőjében boldog új évet kívánt mindenkinek. Elmondta, hogy év elején megfogalmazunk célokat, vágyakat, amelyeket fontosnak tartunk, és amelyek megvalósulásáért teszünk is. – Megvan az esély arra, hogy nem 2024-et folytatjuk, hanem valami újat kezdünk 2025-ben. Ez az év legyen jobb, legyünk kicsit jobb emberek, arra törekedjünk, hogy ne bántsuk meg a másikat, a viták során ne lépjük túl a jó modor és illendőség határát. Tudjunk úgy együtt élni, hogy tudatában legyünk annak, különbözőek vagyunk testi adottságainkat, világnézetünket, a jövőről alkotott elképzeléseinket tekintve, de együtt tudunk élni, és tudunk találni olyan célokat is, amelyek megvalósítása érdekében félretesszük azt, amiben nem értünk egyet. Függetlenül attól, hogy a pártpolitikai palettán hol vagyunk, mindannyian ajkaiak vagyunk, Ajka érdekét nézzük, és annak fejlődésén dolgozunk, ami becsülendő dolog. Legyünk mindannyian boldogok és egészségesek 2025-ben. Ajkán rengeteg pozitív tapasztalat volt ezzel kapcsolatban – zárta beszédét a miniszter. Hatás Andrea és Szeles József adott műsort az ajkai újévköszöntőn Fotó: Nagy Lajos / Napló

Schwartz Béla polgármester az óévet értékelve hosszasan sorolta a városban működő gazdasági társaságok által elért eredményeket, majd köszönetet mondott a vállalkozások vezetőinek, akik támogatják a várost, többek között annak alapítványát. A polgármester ezen a fórumon is megfogalmazta a kérését, hogy emeljék a dolgozók bérét, hogy jobban élhessenek az emberek a szép és fejlődő városban. A közösségekről szólva elmondta, hogy mind a kilenc városrésznek van művelődési háza, ahol a helyi civilek folytathatják a tevékenységüket. A várossá válás 65. évfordulója alkalmából ismét városrészek közti vetélkedőt hirdettek, amelybe sokan bekapcsolódtak. A környezetvédelem, a klímatudatosság is kiemelten szerepel a programban. Büszkék arra, hogy a Pannon Egyetem megnyitotta az Ajka Kampuszt, így a tanulni vágyók újabb lehetőséget kaptak.

Tisler Anna

További cikkek

Orbán Viktor: a szankciók alóli felmentés addig van, amíg Donald Trump az elnök és én a magyar miniszterelnök
Orbán Viktor: a szankciók alóli felmentés addig van, amíg Donald Trump az elnök és én a magyar miniszterelnök
Amíg Donald Trump az Egyesült Államok elnöke és Orbán Viktor a magyar miniszterelnök, addig van a magyar rezsicsökkentés szempontjából életbevágóan fontos, az amerikai szankciók alóli mentességet biztosító megállapodás - erről beszélt Orbán Viktor kedden az ATV YouTube csatornáján közvetített, Rónai Egon által vezetett, Mérleg című műsorában.
Orbán Viktor: az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem
Orbán Viktor: az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem
Az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem, azt is mondhatjuk, hogy ezzel a megállapodással olyan, szinte korlátlan finanszírozási lehetőségünk van Amerikában, amellyel ki tudunk váltani bármilyen brüsszeli pénzt - jelentette ki a miniszterelnök a hirado.hu beszámolója szerint.
Navracsics Tibor is kifejezte együttérzését az ajkai erőműben történt baleset sérültjeivel
Navracsics Tibor is kifejezte együttérzését az ajkai erőműben történt baleset sérültjeivel
Szombat délután porrobbanás történt az ajkai erőműben, egyelőre ismeretlen okból. A baleset következtében egy ember súlyos égési sérüléseket szenvedett, és több személynek is orvosi ellátásra volt szüksége a helyszínen.
Robbanásos üzemi baleset történt az ajkai erőműben, többen megsérültek
Robbanásos üzemi baleset történt az ajkai erőműben, többen megsérültek
Ismeretlen okok miatt porrobbanás történt az ajkai erőműben szombaton délután. Az üzemi balesettel kapcsolatban egy súlyos égési sérültről érkezett jelzés a mentőszolgálathoz, de a helyszínen többen is egészségügyi ellátásra szorultak.
A rozsda új színe a zöld: ipari romokból jövő városai születhetnek Veszprém megyében
A rozsda új színe a zöld: ipari romokból jövő városai születhetnek Veszprém megyében
Ha azt a szót halljuk, hogy rozsdaövezetek, sokan egy kietlen, kopár, külvárosi iparterületre asszociálnak. Nincs is ez nagyon távol a valóságtól. Veszprém megyén belül is léteznek látszólag az enyészetnek átadott, egykoron büszke termelőegységek, amelyek mára távol kerültek életük virágjától. Annak fogunk utána járni, vajon ezek az egyre értékesebb területet jelentő pusztulni hagyott zónák mennyire szerepelnek a jövő várostervezőinek elképzeléseiben?