HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. november 14.
//
Aliz névnap

Öröm, kíváncsiság, remény - Szalagavató az ajkai gimnáziumban

2025. január 17. 8:48
Veol.hu
Huszonhetedik alkalommal tartott szalagavató ünnepséget a Fekete István - Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium a Nagy László Városi Művelődési Központban.

A középiskolai tanulmányait egy hatosztályos gimnáziumi képzésben részt vevő osztály 26 diákja fejezi be. Sokan az általános iskolát is ebben az intézményben végezték, így 12 év után búcsúznak és első ballagásukra készülnek.Foto: Gyarmati László

Ünnepi köszöntőjében a végzősöket Horváthné Mikuláskó Mónika, a Fekete István - Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium igazgatója ragyogó gyémánthoz hasonlította, akik értékesek, és a gyémántcsiszoló kitartó munkával még szebbé teszi őket. Úgy fogalmazott, a gimnáziumi tanulmányaik befejezéséhez közeledők szemében öröm, kíváncsiság, remény sugárzik, ők egyszerre kíváncsi kincskeresők és a csiszoltság különböző szintjein lévő drágakövek. Tanáraik még egy rövid ideig csiszolják őket, majd a diákok kilépnek az életbe. Az igazgató köszönetet mondott a szülőknek azért, hogy rájuk bízták a gyermekeiket, és mindenben számíthatnak a segítségükre.

A középiskolai tanulmányok befejezését jelző szalagot és az iskola címerét Gerencsér Krisztina osztályfőnök tűzte fel a diákok ünneplőruhájára.

Tisler Anna

További cikkek

Robbanásos üzemi baleset történt az ajkai erőműben, többen megsérültek
Robbanásos üzemi baleset történt az ajkai erőműben, többen megsérültek
Ismeretlen okok miatt porrobbanás történt az ajkai erőműben szombaton délután. Az üzemi balesettel kapcsolatban egy súlyos égési sérültről érkezett jelzés a mentőszolgálathoz, de a helyszínen többen is egészségügyi ellátásra szorultak.
40 éves jubileumát ünnepelte a Széchenyi Szakképző Tapolcán
40 éves jubileumát ünnepelte a Széchenyi Szakképző Tapolcán
Negyvenéves fennállását ünnepelte Tapolca egyik meghatározó oktatási intézménye, a Széchenyi István Szakképző Iskola, ahol pedagógusok, diákok és vendégek együtt emlékeztek az elmúlt évtizedekre.
Egy fiatal, aki a sportból épít közösséget – példaértékű küldetés Tapolcától Ajkáig
Egy fiatal, aki a sportból épít közösséget – példaértékű küldetés Tapolcától Ajkáig
Öt évvel ezelőtt Orbán Patrik valóra váltotta álmát: megnyitotta Tapolcán azt a helyet, ahol a mozgás, a rehabilitáció és a közösség találkozik. Az egészséges életmód népszerűsítése számára nemcsak munka, hanem hivatás, amit ma már Ajkán is folytat. Célja, hogy megmutassa, a sport nemcsak testet formál, hanem közösséget is épít.
60 éves osztálytalálkozót tartottak az öregdiákok
60 éves osztálytalálkozót tartottak az öregdiákok
Az ajkai Kossuth Lajos Általános Iskola három VIII. osztályának egykori, 60 éve végzett diákjai újra találkoztak a helyi Babucsa Civil Házban.
Hétfőtől menetrendi fejlesztések lépnek életbe a veszprémi fővonal autóbuszos pótlási rendjében
Hétfőtől menetrendi fejlesztések lépnek életbe a veszprémi fővonal autóbuszos pótlási rendjében
Módosul november 3-tól, hétfőtől- az eddigi tapasztalatokat, megváltozott utazási szokásokat figyelembe véve - a MÁVbuszok közlekedési rendje a Székesfehérvár-Veszprém-Szombathely vonalon - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága vasárnap az MTI-vel.