HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. augusztus 24.
//
Bertalan névnap

Bíznak az összetartozásban és az összefogásban

Évnyitó ünnepségre várták a vendégeket a badacsonytördemici faluházba. A köszöntők után közös koccintás és beszélgetés szerepelt a programban.

Az új esztendőt köszöntő rendezvény Vízkeleti Dóra szavalatával kezdődött. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter köszöntőjében Badacsonytördemic múlt iránti tiszteletét méltatta.szűkölködjön az esztendő csapásokban, betegségekben.   Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter és Csonka Gergő polgármester az új évre koccintott a köszöntő után Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Badacsonytördemic: az új év köszöntése Pálforduló napján– A község számon tartja a múltját és tiszteli azt, így megőrzi a közösséget a jövőnek. Pálforduló napján ünnepelhetjük most itt az új évet. A Pálforduló fontos, mert arra figyelmeztet, hogy bármikor megadatik nekünk, hogy rossz emberből jók legyünk, a tévedésből az igazság útjára lépjünk, megváltozzunk valamilyen benső indíttatás révén. Minden év úgy kezdődik, hogy megfogadjuk, jobbak leszünk, legyen most ez a Pálfordulón ünnepelt új év egy valóban olyan új esztendő, amikor tényleg jobbak leszünk egymáshoz. A népi kalendárium szerint ez az a nap, amikor elkezdünk kifelé menni a télből, a napok érezhetően hosszabbodnak, napról napra több világosság jut nekünk és ez így lesz egészen június végéig, amikor talán majd eljön az is, hogy egyre melegebb lesz a napsugár, egyre többet lehetünk kint, egyre több kinti közösségi rendezvény lehet. Bízzunk benne, hogy az idei év az időjárás szempontjából olyan lesz, amikor inkább enyhe és kellemes meleget ad, mint tűző forróságot és kánikulát, viszont bőven ad olyan időt, ami a termésnek és a közösségi rendezvényeknek is jó – mondta a miniszter, és azt kívánta, hogy az idei évben bőven legyen része mindenkinek egészségben, boldogságban, szerencsében, és Csonka Gergő polgármester jókívánságai mellett visszatekintett az elmúlt hónapokra. 
– Már korábban világossá vált, hogy mi a közösség célja. A feltétel nélküli segítségnyújtás, az összefogás, az összetartozás mind a lakosság, mind az önkormányzatok részéről. Az embereknek egyre nagyobb igényük van a törődésre, kaptunk visszajelzéseket arról, hogy amennyiben ez megvalósul, támogatnak bennünket. Lehetőségeinkhez képest mindent megteszünk az említettek érdekében – mondta a polgármester, és megköszönte mindenkinek az eddigi segítséget, az állam által nyújtott támogatást, a lakosságtól származó adóbevételt.

Az ünnepség közös koccintással és beszélgetéssel zárult.

Tóth B. Zsuzsa

További cikkek

Szent Istvánt és az új kenyeret ünnepelték Révfülöpön
Szent Istvánt és az új kenyeret ünnepelték Révfülöpön
Révfülöpön is megünnepelték Szent Istvánt és az új kenyeret. Az augusztus 20-ai rendezvényen átadták a Révfülöpért Emlékérmet is.
A legszebb konyhakertek
A legszebb konyhakertek
A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos verseny helyezettjeinek jutalmat és oklevelet adott át a helyi falunapon Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője és Kovácsné Véber Eszter polgármester.
Kistelepülési ünnepek – kormányzati támogatás
Kistelepülési ünnepek – kormányzati támogatás
Gógánfa, Kisapáti, Hegymagas és Zalahaláp. Négy apró település, amelyet nem csak az köt össze, hogy valamennyien Veszprém vármegyéhez tartoznak, de az is, hogy a hétvégén az érintett közösségek minisztereket láthattak vendégül. Navracsics Tibor, a térség országgyűlési képviselője és Gulyás Gergely egyik helyre sem érkezett üres kézzel.
A Balaton ne csak üdülőhely, hanem élhető lakóhely is legyen!
A Balaton ne csak üdülőhely, hanem élhető lakóhely is legyen!
Kétszázmillió forintos fejlesztési támogatásra pályázhatnak a Balaton környéki települések – jelentette be Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Balaton Fejlesztési Tanács társelnökeivel közösen tartott sajtótájékoztatón hétfőn Balatonfüreden.
Közösség-összekovácsoló fesztivál Sümegen
Közösség-összekovácsoló fesztivál Sümegen
Huszadik alkalommal tartotta a város a Jakab napok programsorozatot, az érett bor és vadászat ünnepét július 25-én és 26-án. A rendezvény fővédnöke Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője volt, védnöke Végh László, Sümeg város polgármestere valamint Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke.