HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. május 19.
//
Ivó, Milán névnap

Diáklány a pénteki vonatgázolás áldozata, pszichológusok segítenek iskolatársainak

2025. február 28. 1:06
Veol.hu
Elgázolt egy embert az Ajka és Devecser közötti vasúti szakaszon pénteken délután a Göcsej InterCity. Azóta kiderült, hogy az áldozat egy húsz év körüli nő. Sőt, már azt is megtudtuk, hogy egy Veszprém vármegyei középiskola diákja volt. A gyász feldolgozása miatt barátainak, tanárainak, iskolatársainak szükségük van szakember segítségére.

Gázolás történt Ajka közelében, egy húsz év körüli nő az áldozat – erről korábban a vasúti fennakadást, a helyszínelést és a pótlóbuszos közlekedést részletezve írtunk, a MÁV és a mentők tájékoztatása alapján. A pénteki közlekedési baleset helyszínére a tűzoltókat is riasztották, akikre a vonat szerelvényeiben tartózkodó mintegy nyolcvan ember leszállításakor volt szükség azért, hogy ezt biztonságosan tehessék meg. A Göcsej InterCity utasai busszal utazhattak tovább. A rendőrség még vizsgálja az eset körülményeit. A diáklány iskolatársainak a gyász maradt.Gyász az iskolában – Úgy tudjuk, hogy a vonatgázolás áldozata egy középiskolás diáklány, és iskolatársainak pszichológus segít a gyászfeldolgozásban. Fotó: Pexels-illusztráció

Gyász az iskolában

Információink szerint az áldozat egy Balaton-felvidéki településen élt és egy Veszprém vármegyei középiskolába járt. Úgy tudjuk, hogy az intézményben a pedagógusok tájékoztatták a történtekről a tanulókat és értesítették szüleiket is. Információink szerint megemlékezést tartottak és folyamatosan pszichológus bevonásával segítik a gyász feldolgozását, s arra készülnek a tanárok, hogy együtt mennek el majd a temetésre, és csatlakozhatnak hozzájuk azok a diákok, akik szeretnének. 

Rimányi Zita

További cikkek

Vármegyei tűzoltók versenyeztek
Vármegyei tűzoltók versenyeztek
Szakmai versenyt tartottak a vármegye hivatásos tűzoltó-parancsnokságainak csapatai részvételével május tizennegyedikén. A tapolcai korábbi honvédlaktanya területén megrendezett megméretésen egyéni és csapatversenyben is díjazták a legjobbakat.
Egyre nő a kerékpárosok száma
Egyre nő a kerékpárosok száma
A Bringázz a munkába! országos felhíváshoz idén is csatlakozott Ajka városa. Ennek keretében reggelivel, uzsonnával, gyümölcslével és nápolyival várták a szervezők a kerékpárral, futóbiciklivel vagy rollerrel arra járókat a Fő utcai lámpás kereszteződésben május 13-án reggel és délután.
Az új magyar sakk-királynő szerint neki gyönyörű gyerekkora volt
Az új magyar sakk-királynő szerint neki gyönyörű gyerekkora volt
Zajlik az élet hazánk egyik legjobb sakkozójánál. Az ajkai Gaál Zsóka 18 éves lett, most érettségizik, emellett persze a versenyzés sem szorul háttérbe nála. Rengeteg a feladat, de ő pont ugyanolyan, mint korábban, könnyedén, derűsen veszi az akadályokat. Most már felnőttként.
Jól hasznosítják Ajkán az uniós forrásokat
Jól hasznosítják Ajkán az uniós forrásokat
Ünnepélyes keretek között átadták az Ajka, élhető város programnak köszönhetően megújult Városligetet.
Navracsics Tibor: A fiatalok lakáshoz jutása az igazán fontos cél
Navracsics Tibor: A fiatalok lakáshoz jutása az igazán fontos cél
Navracsics Tibor videointerjút adott az Ajkai Szónak, amelyben azt mondta, hogy a települések identitásvédelmi törvénye sokkal inkább segítheti a fiatalok lakáshoz jutását, mintsem fenyeget az ingatlantulajdonosok vagyonvesztésével. A területfejlesztési és közigazgatási miniszter arról is beszélt, hogy Ukrajna uniós csatlakoztatása olyan vállalás az Unió részéről, amelyre a közösség költségvetése nincs felkészülve.