A Tigris harckocsi a második világháború egyik leghíresebb tankja volt. Gyakorlatilag nem a harckocsi műszaki megoldásai, hanem a benne ülő személyzet és a képzettségük, ami legendássá tette, illetve a benne található ágyú. Ennek a története Heinz Guderianig, aki a páncélos csaták megálmodója volt vezethető vissza. Az első világháború hadifogságában ülve megírta az Achtung – Panzer! című könyvet, amiben nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a harctéren gyalogos gyalogos ellen, harckocsi harckocsi ellen megy. A tankokba olyan ágyút szereltek, ami az ellenséges harckocsikat, amik több kilométerre voltak, könnyedén kilőtte.
A harckocsi személyzetét mai kifejezéssel élve szimulátoros oktatással képezték. Ez azt jelentette, hogy a harckocsi belsejét megépítették egy csőváz keretre, ebben benne ültek a kezelő személyzet tagjai ugyanúgy, ahogyan majd a harckocsiban és mozgatták alattuk. Ezt ringatónak hívták. A mozgó harckocsit imitálva gyakorolniuk kellett a töltés kezelést és az irányítást. Később csináltak olyat is, amit lepkének hívtak, hogy a harckocsi ágyúba egy tökéletesen központosított géppuskacsövet belehúztak és a célokat lekicsinyítve, vagyis a lőszer röppályájának megfelelően lekicsinyítették és egy géppuskalőszerrel gyakorolták a célba lövés. Ezzel nem terhelték a környezetet, olcsóbban és korlátlan mennyiségben rendelkezésre álltak a lőszerek. Így, amikor kiértek a harctérre ugyanúgy célba találtak valós méretű harckocsilőszerrel, mint a gyakorlások során.
A harckocsi nem volt kiforrott technológia, olyan műszaki megoldásokat alkalmaztak, amiket a németeken kívül soha senki nem. Az egyik nem kellően átgondolt dolog rajta az átlapolt futógörgő volt. Nem olyan volt, mint a többi tanknál, ahol a két kerék van egymás mellett és többi kerék a harckocsi hosszában helyezkedik el, hanem a Tigriseknél cikkcakk vonalban voltak. Ezen kívül a németek féltek a dízelmotoroktól, az 56 tonnás Tigris alulmotorizált szerkezetek volt. Lomha, de a vastag páncél védettsége legalább jól működött. Ezeknél függőleges volt a páncél, míg a szövetségeseknél döntött, vagyis ekvivalens páncélvastagságra esküdtek. Az 50 mm vastagságú páncél megdöntve 50 fokos szögben, az érkező lövedék már 100 mm vastagságú páncélon kell átjutni.
A Tigris tankok sorsa
Tigrisből 1344 darab készült összesen, ezzel szemben a Szovjetunió csak a T-34-esből több mint 50 ezer darabot gyártott. A második világháború után maximum tíz darab múzeumokba és páncélos iskolákba kerültek oktatás céljából. A többi vagy megsemmisült a háborúban, vagy megsemmisítették a szövetségesek, vagy céltáblának használták a háború után. Egyetlen üzemképes Tigris van a világon Angliában a Bovingtoni Tank Museum-ban. Illetve néhány üzemképtelen szerte a világban. A reprodukcióknál méretiben hasonló és könnyen beszerezhető szovjet alvázra mintegy bundát, feladjuk a Tigris-felépítményt, így egy külsejében hasonló harckocsi jön létre. Ezeket filmforgatásokkor, hadi rendezvényeken szokták használni. Vitárusi Györgynek egy BLG-67 szovjet hídvető harckocsi alvázára építette fel a Tigrist. Szlovákiába és Csehországba voltak már vele rendezvényeken.
Viturási György szerint a balatoni Tigrisek legendájában nincs igazság. Számvéber Norber hadtörténészt idézte, aki szerint az összes létező harckocsiról tudják, hogy mi történt velük darabszám szerint, mivel ezeket a magyarok, németek, oroszok rögzítették. Saját Tigrisének az Admira nevet adta, mivel a német harckocsizók körében elterjedt volt egy babona, miszerint ha lányról vagy asszonyról nevezik el a tankot, akkor valószínűleg nem fogják kilőni. Ő a babonát folytatva lányáról, Vitárius Admiráról nevezte el.
Szilas Lilla