HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. december 3.
//
Ferenc névnap

Közös munkából közös élmény

2025. június 10. 6:02
Veol.hu
A bányászati hagyományokkal és Csingervölgy nevezetességeivel ismerkedtek a Csodavár általános iskola negyedik osztályosai azon a jutalomkiránduláson, amelyet a Csingervölgyért Egyesület Bányászatról gyermekszemmel elnevezésű alkotópályázatán nyertek.

A bányász hagyományőrző civil szervezet kilencedik alkalommal hirdette meg az idei tanévben a pályázatot a régió általános iskolásai számára. Az ötletgazda az egykori elnök, Gerencsér Hilda volt, a cél pedig az, hogy a bányászat befejezése után a következő generációk is ápolják a hagyományokat, tudják meg, hogyan éltek annak a szakmának a művelői, ami Ajkát fejlett ipari várossá tette. A pályázat történetében először fordult elő, hogy ugyanaz az osztály kétszer nyerjen. A Csodavár osztálya Ludvai Dóra és Rejtőné Csizmadia Márta tanítónő segítségével többféle műfajban mutatta be a bányászatot. Készítettek közösen makettet, rajzoltak, festettek, fotóztak, verset írtak.A nyertes osztály a közösen készített makettel Fotó: Tisler Anna

Madaras Szilvia elnöktől megtudtuk, az elbírálásnál az is sokat számított, hogy közösen dolgoztak, így erősödött a gyerekek közti együttműködés, az összetartás, ami a bányászokat is jellemezte. Két diák, Székely Panni és Nagy Botond kérdésünkre elmondta, hogy sokat beszélgettek a bányászatról, ötleteltek, a munkából mindenki kivette a részét. Örültek, amikor megtudták, hogy ismét Csingervölgyben tölthetnek egy kellemes napot. A kiránduláson felkeresték a Bányászati Múzeumot, ahol Horváth Károly és Gulyás Péter mutatta be a gyűjteményt, majd a kápolnában meghallgatták a Bányász Himnusz harangjátékot, majd megnézték a Csingervölgy mozdonyt.

Tisler Anna

További cikkek

Uniós támogatás két sajátos nevelési igényű gyerekeket foglalkoztató intézménynek
Uniós támogatás két sajátos nevelési igényű gyerekeket foglalkoztató intézménynek
A Pápai Tankerületi Központ két intézménye majdnem 120 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást kapott, amire nagy szükség is van, mert sajnos a sajátos nevelési igényű gyermekek száma egész Európában rohamosan emelkedik - jelentette be Navracsics Tibor az ajkai Molnár Gábor általános iskolában.
Közösségépítés a hagyományőrzés által
Közösségépítés a hagyományőrzés által
Csősz címmel mutatta be a Luminosa Film a Kovács Norbert Cimbi örökös aranysarkantyús néptáncosról, közösségépítőről és az általa létrehozott közösségről szóló filmet november 27-én az ajkai moziban.
Pintér Sándor: a kormány február első hetére teljesíti a pedagógusbérekkel kapcsolatos vállalását
Pintér Sándor: a kormány február első hetére teljesíti a pedagógusbérekkel kapcsolatos vállalását
Február első hetére a kormány 100 százalékban teljesíti azon vállalását, hogy a pedagógusok átlagbére eléri a magyarországi diplomás átlagbér 80 százalékát - mondta a belügyminiszter kedden az Országgyűlés Kulturális bizottságában.
Több mint százmilliós iskolafejlesztés sajátos nevelési igényű diákok javára
Több mint százmilliós iskolafejlesztés sajátos nevelési igényű diákok javára
A Balatonfüredi Tankerületi Központ új, átfogó programot indított a térség sajátos nevelési igényű tanulóinak támogatására. A kezdeményezés az iskolafejlesztések sorában kiemelt jelentőségű, hiszen állami, egyházi és alapítványi intézmények egyaránt részesülhetnek belőle.
Őrizetbe vettek egy ajkai vállalkozót Molnár Péter felrobbantásának ügyében
Őrizetbe vettek egy ajkai vállalkozót Molnár Péter felrobbantásának ügyében
Most újabb fordulatot vett a 28 évvel ezelőtt történt Molnár Péter-ügy. Kedden reggel ugyanis őrizetbe vették az ajkai T. Tibort, aki valószínűleg érdekelt volt a veszprémi alvilág rettegett alakjának felrobbanantásában.