HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. november 14.
//
Aliz névnap

Nőnek adta ki magát a fickó, 15 milliót gombolt le a naiv magyar férfiról

2025. június 15. 5:17
Veol.hu
Jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat az Ajkai Járási Ügyészség azzal a 49 éves férfival és 41 éves nővel szemben, akik egy társkereső oldalon létrehozott profil felhasználásával, majd más kapcsolattartási formákat is felhasználva közel 15,5 millió forintot szereztek meg egy ajkai férfitól.

A vádirat szerint a néhány hónapon át párkapcsolatban élő elkövetők 2023 elején elhatározták, hogy regisztrálnak az egyik társkereső oldalon, és csalással, másokat megtévesztve anyagi haszonra tesznek szert. A férfi ezért a nő születéskori nevével létrehozott egy profilt, melyen keresztül 2023. február elején beszélgetést kezdeményezett a sértettel, kifejezetten azzal a céllal, hogy elhitesse, a profil mögött álló nő komoly érzelmeket táplál iránta - írta sajtóközleményében a Veszprém Vármegyei Főügyészség.Közel 15,5 millió forintos csalás áldozata lett az ajkai férfi Fotó: Shutterstock

Ez olyannyira sikerült, hogy amikor lakhatási nehézségekre hivatkozva, albérleti díj kifizetéséhez kért segítséget, a férfi fizetett, és 2023 februárjában összesen 649 000 forintot utalt át a nő bankszámlájára, aki azt készpénzben felvette és a vádlott-társának átadta. Annak érdekében, hogy a sértett bizalmát fenntartsák, videóhíváson keresztül a nő is kapcsolatba lépett vele, melynek során a lakóhelyéül szolgáló munkásszállót a sértett által utalt pénzből kivett albérletként mutatta be.

Csalással szereztek több millió forintot az ajkai férfitól

A sértett ezen túl 2023 februárjában és márciusában a férfi bankszámlájára is utalt összesen 810 000 forintot, miután az a társkeresős profil mögé rejtőzve, magát a szeretett nőnek kiadva elhitette vele, hogy eltört a lába, és ezért nem tud a bankba elmenni, hogy a saját számlájára érkező pénzt felvegye. Az összegek ez esetben is a 49 éves férfihoz jutottak, aki azokat Lepsényben, illetve Székesfehérváron készpénzben vette fel.

A férfi ezen túl 2023 márciusában azzal a valótlan állítással, hogy a nőn Németországban életmentő műtétet kell végrehajtani, és annak finanszírozásához pénzre van szüksége, további 14 000 000 forintot csalt ki a sértettől. A vádlott a pénzt a lánya élettársa által használt bankszámlára utaltatta, aki azt onnan felvette, majd átadta a férfinak.

A vádlottak által a csalás okozta kár nem térült meg. Az ügyészség a vádiratában mindkét elkövetővel szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabására tett indítványt az Ajkai Járásbíróságnál.

További cikkek

Robbanásos üzemi baleset történt az ajkai erőműben, többen megsérültek
Robbanásos üzemi baleset történt az ajkai erőműben, többen megsérültek
Ismeretlen okok miatt porrobbanás történt az ajkai erőműben szombaton délután. Az üzemi balesettel kapcsolatban egy súlyos égési sérültről érkezett jelzés a mentőszolgálathoz, de a helyszínen többen is egészségügyi ellátásra szorultak.
Egy fiatal, aki a sportból épít közösséget – példaértékű küldetés Tapolcától Ajkáig
Egy fiatal, aki a sportból épít közösséget – példaértékű küldetés Tapolcától Ajkáig
Öt évvel ezelőtt Orbán Patrik valóra váltotta álmát: megnyitotta Tapolcán azt a helyet, ahol a mozgás, a rehabilitáció és a közösség találkozik. Az egészséges életmód népszerűsítése számára nemcsak munka, hanem hivatás, amit ma már Ajkán is folytat. Célja, hogy megmutassa, a sport nemcsak testet formál, hanem közösséget is épít.
60 éves osztálytalálkozót tartottak az öregdiákok
60 éves osztálytalálkozót tartottak az öregdiákok
Az ajkai Kossuth Lajos Általános Iskola három VIII. osztályának egykori, 60 éve végzett diákjai újra találkoztak a helyi Babucsa Civil Házban.
Hétfőtől menetrendi fejlesztések lépnek életbe a veszprémi fővonal autóbuszos pótlási rendjében
Hétfőtől menetrendi fejlesztések lépnek életbe a veszprémi fővonal autóbuszos pótlási rendjében
Módosul november 3-tól, hétfőtől- az eddigi tapasztalatokat, megváltozott utazási szokásokat figyelembe véve - a MÁVbuszok közlekedési rendje a Székesfehérvár-Veszprém-Szombathely vonalon - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága vasárnap az MTI-vel.
Az emlékezés lángjai az ajkai Új Temetőben
Az emlékezés lángjai az ajkai Új Temetőben
Mécsesek lángja világította meg az ajkai Új Temető ravatalozó előtti terét, november elsején, Mindenszentek délutánján.