Bár sokan már csak „égi osztálytalálkozón” lehetnek, gondolatban és szívünkben ők is ott ültek az asztalnál. A szervezést most is Pappné Tatai Marikának köszönhetjük, aki meleg szavakkal köszöntött bennünket. Megható pillanat is következett: Helyes Zoltán saját festményével köszönte meg Pappné Tatai Marikának, hogy kétévente összetart bennünket. Finom ebéd, jókedvű nosztalgiázás, és persze rengeteg nevetés kísérte a délutánt – hiszen 60 év ide vagy oda, a humor még mindig a régi!
Két csoportkép is készült rólunk: az elsőt Dukán József évfolyamtársunk kattintotta. Ám amikor ő is beállt közénk, a „vén diákok” már régi szokásukhoz híven inkább beszélgetni kezdtek, mintsem fegyelmezetten pózolni. Mondhatnánk: a fegyelem ma sem erősségünk… Így lett az emlékek mellé egy igazi életkép is: hátat fordító, nevetgélő barátokkal, akik bizonyítják, hogy az évek múlnak, de mi ugyanazok maradtunk. Mert a mi osztálytalálkozóinkon nemcsak képek készülnek – hanem újabb közös történetek is.
„Az idő múlik, a hajunk őszül, de a barátság és a nevetés örök.”
Brenn Margit