HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. március 21.
//
Benedek névnap

Kormányzati akcióterv az aranyszínű sárgaság ellen

A Stratégiai Kabinet megtárgyalta, szerdán a Kormány elfogadhatja az aranyszínű sárgasággal kapcsolatos első jelentést, erről tájékoztatta Navracsics Tibor szombaton a sajtó munkatársait.

A területfejlesztési és közigazgatási miniszter a tájékoztatón elmondta, hogy mára már mindenkinek egyértelmű, hogy az aranyszínű sárgaság betegség hazánkban is súlyosan veszélyezteti a híres magyar bor jövőjét. Éppen ezért a Kormány már korábban elfogadott egy 3,8 milliárd forintos akciótervet, amely kiterjedt a fertőzött tőkék kiirtására, a permetezésre és a laboratóriumi munkákra is.

Navracsics Tibor bejegyzésében azt írta: a tél a felkészülésé, az Agrárminisztérium, a MATE és a Szőlészeti és Borászati Intézet Badacsonyi Kutató Állomása konzultációkat szervez majd, ahol a szőlőgazdákat készítik fel a megelőzésre és a tavasszal megkezdődő munkákra. Mindezek mellett az Európai Unióval is tárgyalnak, hogy a járványra tekinettel kártérítést biztosítson majd a gazdáknak.

További cikkek

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris amerikai színész - jelentette be a család Norris Instragram-oldalán pénteken.
Tapolcán életre kelt a Tojáspark – így varázsoltak húsvétot Tapolcára
Tapolcán életre kelt a Tojáspark – így varázsoltak húsvétot Tapolcára
Tapolcán ismét színes és vidám lett a Hősök téri park, a közösségek közös munkája új életet lehelt a térbe. A húsvét közeledtével a parkban hatalmas fémtojás és vidám dekorációk várják a látogatókat.
Soltész Miklós: az elmúlt tíz évben 2210 plébánia, lelkészség, lelkigyakorlatos vagy közösségi ház épült
Soltész Miklós: az elmúlt tíz évben 2210 plébánia, lelkészség, lelkigyakorlatos vagy közösségi ház épült
Az elmúlt tíz évben 2210 plébánia, lelkészség, lelkigyakorlatos vagy közösségi ház épült az országban a kormány és az egyházak közreműködésével - ismertette a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Nyékládházán, ahol egy lelkigyakorlatos közösségi tér alapkőletételén vett részt.
Bajnokok Ligája - Hetven euró a legolcsóbb jegy a budapesti döntőre
Bajnokok Ligája - Hetven euró a legolcsóbb jegy a budapesti döntőre
Hetven euró (27 400 forint) a legolcsóbb jegy a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjére.
Oscar-díj - Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film díját
Oscar-díj - Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film díját
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.