HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. június 13.
//
Antal, Anett névnap

Uniós támogatás két sajátos nevelési igényű gyerekeket foglalkoztató intézménynek

A Pápai Tankerületi Központ két intézménye majdnem 120 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást kapott, amire nagy szükség is van, mert sajnos a sajátos nevelési igényű gyermekek száma egész Európában rohamosan emelkedik - jelentette be Navracsics Tibor az ajkai Molnár Gábor általános iskolában.

A közigazgatási és területfejlesztési miniszter Facebook oldalán azt írta, hogy nagy öröm számára, hogy a választókerületében rövid időn belül már a második olyan uniós támogatással megvalósult programról beszélhet, amely a sajátos nevelési igényű gyermekek oktatását és a pedagógusok munkáját segíti.

„Talán szokatlan, hogy európai uniós forrás áll egy pedagógiai program, egy pedagógiai fejlesztési program mögött, de önmagában nem egyedülálló, hiszen a pedagógusbérek emelése is már az Európai Bizottsággal együttműködésben valósult meg - posztolta Navracsics Tibor. - Most azonban egy olyan jelenség kezeléséről, illetve ezzel kapcsolatos módszerek és tevékenység fejlesztéséről van szó, amely már csak azért is fontos, hogy európai uniós források által támogatott, mert nem csak magyar, hanem európai jelenségről van szó.”

A miniszter a bejelentéskor köszönetet mondott a pedagógusok áldozatvállalásáért és elkötelezettségéért az egész országban, különösen köszönte az eseménynek helyt adó, ajkai Molnár Gábor általános iskola, valamint a támogatásban ugyancsak részesülő Vajda Márta Óvoda és Szakiskola munkatársainak munkáját.

Navracsics Tibor szerint ez a program is azt bizonyítja, hogy Magyarország jól használja fel az uniós forrásokat, hiszen időarányosan a mostani pénzügyi időszakban jobban állunk, mint a 2014-2020-as időszakban, ami azt jelenti, hogy az első három legeredményesebb európai uniós tagállam egyike vagyunk holtversenyben.

További cikkek

Navracsics Tibor: A Fidesz–KDNP a béke, a stabilitás és a kiszámíthatóság garanciája
Navracsics Tibor: A Fidesz–KDNP a béke, a stabilitás és a kiszámíthatóság garanciája
Navracsics Tibor, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője (Veszprém vármegye, 3-as számú egyéni választókerület – Tapolca) szavazatának leadása után úgy fogalmazott: minden eddiginél durvább kampány van mögöttük.
Navracsics Tibor: Április 12-én arról szavazunk, megtartjuk-e a kormány által elért vívmányokat
Navracsics Tibor: Április 12-én arról szavazunk, megtartjuk-e a kormány által elért vívmányokat
Tapolca tópartján a fórumra érkező közönség figyelmesen hallgatta Navracsics Tibor és Szijjártó Péter előadását a közelgő választások előtt. A politikusok kiemelték, hogy minden választó felelősséggel dönt a jövőbeni lehetőségekről és a közösség fejlődéséről.
Megújult a járási hivatal tetőszerkezete
Megújult a járási hivatal tetőszerkezete
A járási hivatal felújított tetőszerkezetét adta át sajtótájékoztató keretében Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője és Takács Szabolcs főispán, a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal vezetője Sümegen.
Navracsics Tibor: ötszáz millió forintból újul meg a tapolcai zeneiskola
Navracsics Tibor: ötszáz millió forintból újul meg a tapolcai zeneiskola
Ötszáz millió forintból kívül-belül megújul a tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola, szebb és korszerűbb körülmények fogadják majd a tanárokat és a diákokat - jelentette be pénteki, tapolcai sajtótájékoztatóján a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.
Újabb jelentős ipari beruházást jelentettek be a térségben: többmilliárdos fejlesztés indul
Újabb jelentős ipari beruházást jelentettek be a térségben: többmilliárdos fejlesztés indul
Ünnepélyes keretek között indult el Nemesgulácson a DGA telephelyfejlesztési projektje, amely új munkahelyeket és kapacitásbővítést hoz a térségbe. A beruházás során modern gyártócsarnokok épülnek és korszerű technológiákat vezetnek be.