Közösségi oldalán reagált a sümegi ellenzéki sajtóban megjelent állításokra Navracsics Tibor országgyűlési képviselő, közigazgatási és területfejlesztési miniszter aki szerint több napja valótlan információk terjedtek az önkormányzat rendkívüli támogatásával kapcsolatban. A politikus úgy fogalmazott: szerző nélküli cikkekben azt állították, hogy elutasította Sümeg rendkívüli támogatás iránti igényét, miközben ez nem felel meg a valóságnak.
Sümeg rendkívüli támogatást kapott
Bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a kifogásolt írásokban szereplő állításokat több alkalommal is cáfolták, ennek ellenére a tények nem kaptak hangsúlyt. Bár az érintett cikket időközben eltávolították, Navracsics Tibor szerint ez nem egyedi eset, ezért szükségesnek tartotta, hogy ismét világossá tegye a döntés valódi tartalmát.
A politikus elmondta: a december 11-én meghozott határozat értelmében Sümeg 70 millió forint rendkívüli támogatásban részesül. Kiemelte, hogy a napokban összesen 601 magyar település számlájára érkezik hasonló jogcímen pénzügyi segítség. Mint írta, a támogatás célja az önkormányzatok működésének stabilizálása és a felmerülő rendkívüli kiadások kezelése.
A decemberi döntés nemcsak Sümeget érinti: mint említettük a napokban összesen 601 magyar település kap hasonló jogcímen rendkívüli támogatást. Veszprém vármegyében az alábbi települések részesülnek a pénzügyi segítségből:
Bodorfa: 1 025 112 Ft
Csetény: 18 000 000 Ft
Csót: 10 937 651 Ft
Lesencefalu: 486 159 Ft
Lesenceistvánd: 2 576 852 Ft
Mencshely: 690 000 Ft
Monostorapáti: 5 020 567 Ft
Nagypirit: 1 000 000 Ft
Pápateszér: 2 444 249 Ft
Somlójenő: 10 281 177 Ft
Sümeg: 70 107 333 Ft
Szápár: 21 626 728 Ft
Várpalota: 78 000 000 Ft
Navracsics Tibor egyértelművé tette: Sümeg és a többi érintett település időben megkapja a megítélt támogatást, így biztosítva az önkormányzatok zavartalan működését.
Reagált félreértésekre a Sümegi Szó
A cikkhez kapcsolódóan a Sümegi Szó felelős szerkesztője, dr. Nagy Ákos Norbert december 23-án közleményben elismerte, hogy a december 19-i cikk hibás volt. A szerkesztőség szerint a cikk alapját egy minisztériumi dolgozó Viber-üzenete adta, amely azt állította, hogy Sümeg nem kap támogatást, de az információt nem ellenőrizték hivatalos csatornákon. A közleményben hangsúlyozták, hogy a hiba a szerkesztőség figyelmetlenségéből adódott, és a város a december 11-i döntés értelmében 70 millió forint rendkívüli támogatásban részesül. A közlemény szerint a tévedés nem befolyásolja a támogatás folyósítását, és Sümeg pénzügyi helyzete így stabil marad.
Seres Elizabeth