HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. március 22.
//
Beáta névnap

Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön

2026. január 11. 17:34
MTI
Kemény fagyokkal indul a hét: kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

A hétfőn általában derült, napos idővel indul a nap, délelőtt az északkeleti tájakon is csökken a felhőzet, de addig néhol nem kizárt gyenge havazás. Napközben nyugat felől ismét megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére mindenütt beborul az ég. Késő délutántól, estétől nyugat felől eleinte havazás, majd ónos eső várható. A nap első felében még helyenként élénk lehet a nyugati szél, majd délire fordul, és mindenütt mérséklődik, legyengül a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 8 és 0 fok között valószínű.

Kedden eleinte borult idő várható, majd délnyugat felől felszakadozhat a felhőzet. Éjszaka nyugat felől az ország délnyugati felén egyre több helyen várható - főleg az Észak-Dunántúlon tartósabb - ónos eső, amely napközben nyugat felől megszűnik, és vált esőbe. Az ország északkeleti felén havazás valószínű, amelyből jellemzően 2-5 centiméter friss hóréteg alakulhat ki. A Dél-Dunántúlon időnként megélénkülhet, máshol mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet Kelet-Magyarországon mínusz 18 és mínusz 10, a Dunántúlon és a középső országrészben mínusz 9 és mínusz 1 fok között valószínű, hajnalra jelentősen enyhülhet az idő. A maximum-hőmérséklet a Dunántúlon 0 és plusz 7, keleten mínusz 8 és mínusz 1 fok között várható.

Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, északkeleten, keleten helyenként hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. A keleties szél időnként megélénkül. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 12 és mínusz 4 fok között valószínű, de északon pár fokkal hidegebb, délnyugaton néhol enyhébb lehet az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire mínusz 6 és 0 fok között, délen, délnyugaton 1 és 9 fok között alakul.

Csütörtökön többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, néhol párássá válik a levegő, ködfoltok képződnek. Északon helyenként előfordulhat ónos eső, máshol kisebb eső várható. A légmozgás mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 6 és 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 és plusz 9 fok között alakul, délnyugaton lesz enyhébb az idő.

Péntekre virradóra pára, köd képződik, de napközben hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Néhol kialakulhat kisebb vegyes halmazállapotú csapadék. A keleti, délkeleti szél helyenként megélénkül. Hajnalban mínusz 6 és 0, kora délután 1 és 10 fok közötti hőmérséklet valószínű.

Szombatra virradóra szintén pára, köd képződik, napközben általában szakadozik a felhőzet és számottevő csapadék nem valószínű. A délkeleti szél helyenként megélénkül. Hajnalban mínusz 6 és 0, kora délután mínusz 2 és plusz 9 fok közötti hőmérséklet valószínű.

Vasárnap erősen felhős vagy borult idő várható, helyenként fordulhat elő csapadék. A keleties szél megélénkül. Hajnalban mínusz 8 és plusz 1, kora délután mínusz 2 és plusz 10 fok közöti hőmérséklet várható.

További cikkek

Kora tavaszias idő várható a héten
Kora tavaszias idő várható a héten
Kora tavaszias, olykor szeles idő várható február utolsó hetében, a csúcshőmérséklet napközben jellemzően 10 Celsius-fok felett alakul, de a hétvégén akár 12-18 fok is lehet. A hét elején még többfelé lehet csapadék, akár zivatar is, majd szerdától szárazabb és egyre naposabb idő várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Operatív törzs: az előrejelzések szerint néhány napra visszatér a tél
Operatív törzs: az előrejelzések szerint néhány napra visszatér a tél
A meteorológiai előrejelzések szerint csütörtök hajnalban a Dunántúlon havazás, havas eső, ónos eső is előfordulhat, délelőtt Budapesten és az Északi-középhegységben várható havazás, havas eső, majd eső. Budapesttől délre minimális, a fővárostól északra azonban 5 centimétert meghaladó friss hó is hullhat. Az Északi-középhegységben 3-8 centiméter, az északi határon akár 10 centiméter hó is várható - hívta fel a figyelmet az Operatív Törzs az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Változékony, szeles idő várható a jövő héten, csütörtökön jelentős mennyiségű csapadék érkezhet
Változékony, szeles idő várható a jövő héten, csütörtökön jelentős mennyiségű csapadék érkezhet
Változékony, szeles idő várható a jövő héten. A hét elején lassú melegedés kezdődik, a hőmérséklet csúcsértéke 3 és 9 Celsius-fok között alakul, de elszórtan előfordulhat eső, havas eső, hó. Csütörtökön azonban jelentős mennyiségű csapadék - eső, havas es��, havazás - érkezik, és a hétvégére visszaesik a hőmérséklet, visszatérnek a kemény éjszakai fagyok - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Változékony, az átlagosnál melegebb idő várható
Változékony, az átlagosnál melegebb idő várható
A jövő hét elején átmenetileg visszaesik a hőmérséklet, de szerdától visszatérnek a 10 Celsius-fok körüli maximum-hőmérsékletek, majd a hét végén ismét kissé csökken a nappali felmelegedés. Többször kell csapadékra számítani, ami a hét elején még lehet havazás is, majd egyre inkább az eső lesz a jellemző, a szél pedig szinte egész héten élénk, olykor erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás
Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás
Az átlagosnál enyhébb időjárás várható február első hetében. A hőmérséklet csúcsértéke keddtől emelkedik és a hét második felében délutánonként a déli országrészben már 14 Celsius-fok is lehet, míg az északi országrészben marad a 4-5 fok. A hét elején még előfordulhat havazás, havas eső, ónos eső, majd egyre inkább esőre kell készülni - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.