Az első, nemet mondok az orosz-ukrán háború további finanszírozására, nemet mondok arra, hogy az ukrán állam működését a következő 10 évben velünk fizettessék meg, és nemet mondok a rezsiárak háború miatti emelésére - sorolta.
Hozzátette, ha Ukrajna tagja lenne az Európai Uniónak, akkor az EU ma közvetlen katonai konfliktusban állna Oroszországgal.
Nem azért nem támogatjuk Ukrajna európai uniós tagságát, mert kőből van a szívünk, hanem azért, mert nem akarunk rontást hozni a saját fejünkre - fogalmazott Orbán Viktor.
Rámutatott: Ukrajna hosszabb távon is katonailag bizonytalan övezet lesz. És ha benne lesz bármilyen olyan integrációban - NATO vagy Európai Unió -, ahol mi is benne vagyunk, az a veszély áll fenn folyamatosan, hogy bennünket is beleránt ebbe a konfliktusba - figyelmeztetett, kijelentve: ezért Ukrajnának kívül kell maradnia az Európai Unión.
Kell együttműködés Ukrajna és az unió között, nem kell őket magukra hagyni, kell kötni stratégiai megállapodásokat - olyat, ami nekünk is jó -, de beengedni őket életveszély, Magyarország számára folyamatos háborús veszélyt jelentene - hangsúlyozta a kormányfő.
"Én ott leszek, ahol lenni kell" - fogalmazott, hozzátéve azonban: önmagában egy jó állami vezető kevés, teljes nemzeti összefogásra lesz szükség a következő években.
