HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. augusztus 21.
//
Sámuel névnap

Adventi Forgatagban jótékonykodtak a sümegiek – Ramassetter nyomdokaiban jártak

2021. december 20. 16:48
Örömtánc, rondapulcsis futás, koncertek, manóles és fényfestés szerepelt a programban a hétvégén a sümegi Adventi forgatagban, de díjaztak süteményeket és diákokat is.

Igazi békebeli karácsonyi hangulat lengte be a Hétvezér teret Sümegen. Civil szervezetek összefogásával, kézművesek felajánlásaival és a város lakosainak összefogásával idén is megvalósult az Adventi forgatag. A zsíros kenyér és forralt bor illata a karácsonyi zenével keveredve hamisítatlan hangulatot teremtett. A rondapulcsis futáson még egy kedves kutya is rajthoz állt.

Az esemény célja idén, Kisfaludy Sándor mellszobrának megtisztítása, hiszen Sümegen jövőre Kisfaludy év lesz, a költő születésének 250. évfordulója alkalmából. Ehhez kapcsolódnak az Európa Kulturális Fővárosához benyújtott pályázatok is.

Navracsics Tibor Kormánybiztos is részt vett az eseményen, ahol elmondta, hogy civil kezdeményezés indult pár évvel ezelőtt Sümegen, amelynek az volt a célja, hogy advent idején azoknak az embertársainknak, akik szükséget szenvednek valamiben, egy vásár keretében nyújthassanak segítséget az ide látogatók. Az önkormányzat felkarolta ezt a kezdeményezést. Ez egy tökéletes történet, hiszen ez egy civil kezdeményezés, amit a város felkarol, és hagyománnyá tesz. Mindennek Sümegen hagyomány is van, hiszen Ramassetter Vince Sümeg Széchenyije, aki vagyona jelentős részét a város  és a közjó szolgálatára bocsájtotta, jó példát állított nem csak a XIX. század közvéleménye elé, hanem az utódok elé is. És ez a legszebb ebben a történtben - mondta a kormánybiztos, hogy nemzedékről, nemzedékre hagyományt teremtett ezzel. Minden vita és torzsalkodás ellenére a város összefog és egyként áll ki egy nemes cél érdekében.  A kormánybiztos kiemelte, hogy bízik abban, hogy Sümeg még hosszú évekig megtartja a filantrópia, az emberszeretet nemes hagyományát.

Végh László Sümeg Város polgármestere ünnepváró köszöntőjében, hogy a várakozás hatja át a keresztény világot, talán még azokat is, akik nem hívők. A hit ereje mindannyiunkat átsegít a nehézségeken. A polgármester azt kívánta mindenkinek, hogy ez az erő maradjon meg karácsony után is, és legyen az együttműködés, a közös gondolkodás Sümeg útja.

A köszöntő beszédek után díjazták a Sümeg Város Önkormányzata a sümegi járásban élő és tanuló középiskolások számára „Szólj bele! Térségi értékeink, hagyományaink” címmel pályázatot hirdetett. Összesen 10 diáktól és egy pedagógustól érkezett alkotás, melynek célja az volt, hogy a fiatalok számára lehetőséget biztosítsanak arra, hogy a fiatalok megmutathassák hogyan képzelik el a városban kihelyezett SÜMEG 3D óriásbetűket. A civilek döntése alapján a nyertes Nagy Kata lett, aki a Szív szimbólumot használta a tervezéshez. A díjat Navracsics Tibor kormánybiztos és Végh László polgármester adta át.

Az est további részében koncertek, és természetesen nagy baráti beszélgetések voltak egy-egy pohár illatos forró csoki, forralt bor, mézeskalács társaságában.

hirhid.hu

További cikkek

Szentmisével és kenyéráldással ünnepeltek a sümegiek
Szentmisével és kenyéráldással ünnepeltek a sümegiek
Sümeg közössége idén is együtt ünnepelte az államalapítást, a programok között szentmise és kenyéráldás is szerepelt.
A legszebb konyhakertek
A legszebb konyhakertek
A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos verseny helyezettjeinek jutalmat és oklevelet adott át a helyi falunapon Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője és Kovácsné Véber Eszter polgármester.
Badacsony titkos járatai – legenda vagy valóság?
Badacsony titkos járatai – legenda vagy valóság?
A föld alatt rejtőző járatok története évszázadok óta izgatja a képzeletet. A legenda szerint a Badacsony mélye titkos összeköttetéseket őriz múlt és jelen között.
Kistelepülési ünnepek – kormányzati támogatás
Kistelepülési ünnepek – kormányzati támogatás
Gógánfa, Kisapáti, Hegymagas és Zalahaláp. Négy apró település, amelyet nem csak az köt össze, hogy valamennyien Veszprém vármegyéhez tartoznak, de az is, hogy a hétvégén az érintett közösségek minisztereket láthattak vendégül. Navracsics Tibor, a térség országgyűlési képviselője és Gulyás Gergely egyik helyre sem érkezett üres kézzel.
Kihagyhatatlan programok várják a Balaton szerelmeseit hétvégén
Kihagyhatatlan programok várják a Balaton szerelmeseit hétvégén
Továbbra is pezseg az élet a magyar tengernél! Ez a hétvége bővelkedik izgalmas programokban a természet és a kultúra kedvelői számára a Balatonnál.