HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. február 13.
//
Ella, Linda névnap

Hogy készíti a hamburgert egy volt NB I-es kapus?

2023. május 17. 16:17
Veol
Nem reprezentatív, de alaposnak mondható felmérésünk alapján: kitűnően. Most induló sorozatunk főszereplői egykori profi sportolók, akik pályafutásuk után más szakmában próbálják ki magukat. Az első részben az Ajkáról származó egykori NB I-es futballkapus szerepel, aki a vendéglátásba kóstolt bele. - írja a Veol

Szép Tamás nevét jól ismerik azok, akik a 2000-es években követték a honi futballt. Az ajkai származású játékos szülővárosa klubja mellett védett többek között Sopronban, Tapolcán, Celldömölkön, Szombathelyen és Pápán is. Utóbbi két helyen a legjobbak között, az NB I-ben is bizonyíthatott.

Haladás FCHaladás FC

„Szepi” három éve sérülés miatt akasztotta szögre a kapuskesztyűt, és nem távolodott el teljesen a labdarúgástól (kapusedzőként dolgozik Balatonalmádiban), de belevágott valami teljesen újba is: párjával hamburgerezőt nyitottak.

- Jött egy lehetőség és úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk a vendéglátást – mondta el lapunknak Szép Tamás, aki párjával, Kovács Szilviával Balatonalmádiban nyitott hamburgerezőt. - Kemény világ – összegezte sóhajtva tapasztalatait, arra utalva, hogy a mostani gazdasági helyzetben számos nehézséggel kellett és kell megbirkózniuk. Birkóznak is becsülettel, közel egy éve üzemeltetik a helyet, amelybe rengeteg munkát fektettek. Ma már tisztában vannak a szakma buktatóival, de továbbra is pozitívak.

A 49 éves exfutballista szakácstanfolyamot is végzett, és már rutinos konyhai dolgozóként találja fel magát a hamburgerek, különböző frissensültek világában. Párjával igyekeznek minél jobban kiszolgálni az igényeket és a visszajelzések alapján sikerrel teszik ezt.

WE Love BalatonWE Love Balaton

Szép Tamás nem szívesen hagyta abba az aktív futballt, így örül, hogy edzőként a pályán maradhatott. Korábban már végzett edzői tanfolyamot és most is hallgatója egynek. Balatonalmádiban az összes korosztály mintegy 12 kapusával foglalkozik, nem könnyű összeegyeztetni ezt a vendéglátással, de nagyon szeret a gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozni.

Aki ismeri Szepit, jól tudja, hogy ma is nagyon fiatalosan, frissen, motiváltan mozog a futballpályán. Igazi példakép, jó, hogy nem veszett el a magyar futball számára. Még akkor is, ha ő készíti az egyik legjobb hamburgert a Balatonnál. 

Haladás FCHaladás FC

További cikkek

Gulyás Gergely: a Magyarországot érő ukrán fenyegetések új szakaszba léptek, a nemzeti petíció egy válaszlehetőség a fenyegetésekre
Gulyás Gergely: a Magyarországot érő ukrán fenyegetések új szakaszba léptek, a nemzeti petíció egy válaszlehetőség a fenyegetésekre
A Magyarországot érő ukrán fenyegetések új szakaszba léptek: immár katonai és fegyveres fenyegetések hangzanak el, de a nemzeti petíció egy válaszlehetőség a fenyegetésekre - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
Orbán Viktor: létkérdés, hogy ne engedjük be az ukránokat az Európai Unióba
Orbán Viktor: létkérdés, hogy ne engedjük be az ukránokat az Európai Unióba
Létkérdés, hogy ne engedjük be az ukránokat az Európai Unióba, ha Ukrajna tag lenne, az Európai Unió már háborúban lenne - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Szentendrén.
Navracsics Tibor: az NKE hozzájárult a működő állam kiépüléséhez
Navracsics Tibor: az NKE hozzájárult a működő állam kiépüléséhez
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hozzájárult a működő állam kiépüléséhez, azt követően, hogy 2010-ben egy működésképtelen államot vett át az új kormányzat - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter azon a tanácskozáson, amelyet a felsőoktatási intézmény létrehozásának 15. évfordulója alkalmából tartottak hétfőn Budapesten.
Magyar Péter: az egész ország kormányát fogjuk megalakítani április 12. után
Magyar Péter: az egész ország kormányát fogjuk megalakítani április 12. után
Az egész ország kormányát fogjuk megalakítani április 12. után, amely minden magyart fog szolgálni - jelentette ki Magyar Péter online programismertetőjén szombaton.
Orbán Viktor: arról, hogy megyünk-e háborúba vagy kimaradunk, a 2026-ban megválasztott kormány fog dönteni
Orbán Viktor: arról, hogy megyünk-e háborúba vagy kimaradunk, a 2026-ban megválasztott kormány fog dönteni
Arról, hogy megyünk-e háborúba vagy kimaradunk, a 2026-ban megválasztott kormány fog dönteni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Digitális Polgári Körök szombati háborúellenes gyűlésén Szombathelyen.