HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. június 13.
//
Antal, Anett névnap

Szombaton játsszák le első felkészülési mérkőzésüket az ajkaiak

2023. június 28. 16:14
VEOL
A labdarúgó NB II-ben szereplő FC Ajka csapata teljes erőbedobással és intenzitással készül a bajnoki rajtra.

FC AjkaFC Ajka

Június 16-án elkezdték a felkészülést Jeney Gyula tanítványai a soron következő NB II-es szezonra. A játékosok először orvosi vizsgálatokon és fizikai felméréseken vettek részt, majd áttértek a napi két edzésre. 

Az együttes keretét illetően korábban elmondta lapunknak Geri Gyula az FC Ajka elnöke, hogy nem terveznek nagy változtatásokat. Eddig a bakonyi klub a 24 éves Borsos Filip érkezését jelentette be. Borsos Győrből tette át székhelyét. Távozók tekintetében eddig három név ismert. Dragóner Filip Soroksáron folytatja a pályafutását, Molnár Márkó és Fodor Péter együttese pedig még ismeretlen. Dragóner Filip az Ajkán töltött időszaka alatt hétszer volt eredményes az NB II-ben.

FC Ajka / Borsos FilipFC Ajka / Borsos Filip

Szombaton az ajkai együttes Budapestre utazik, és a múlt idényben élvonalban szereplő Budapest Honvéddal találkozik edzőmérkőzésen.

Az FC Ajka alakulata a 2022-2023-as idényben az előkelő harmadik helyen zárt a labdarúgó NB II-es bajnokságban. 

További cikkek

Új vezető a sebészeti osztály élén Ajkán
Új vezető a sebészeti osztály élén Ajkán
Új szakmai időszak kezdődik a sebészeti osztály életében, miután április 8-tól új vezető vette át az irányítást. A változást az ajkai kórház sebészeti osztályán hivatalosan is bejelentették.
Megkönnyítik a hozzáférést az ellátáshoz
Megkönnyítik a hozzáférést az ellátáshoz
A napokban olyan eszközöket adtak át az ajkai Magyar Imre Kórháznak – jelentős részben kormányzati támogatással –, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a Dunántúl egyik legkorszerűbben felszerelt intézménye legyen – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője azon a fórumon, amelyen Takács Péter egészségügyi államtitkár volt a vendége a Kristály Hotelben április 8-án.
Egyre több szarvas tűnik fel Ajkán – nagyobb a veszély, mint sokan gondolják
Egyre több szarvas tűnik fel Ajkán – nagyobb a veszély, mint sokan gondolják
Az utóbbi időszakban egyre gyakrabban találkozhatnak a lakosok szarvasokkal Ajka területén. Ami korábban ritka, szinte különleges látványnak számított, mára mindennapossá vált.
Közös húsvétvárás az óvárosban
Közös húsvétvárás az óvárosban
Az évek során városi rendezvénnyé nőtte ki magát Ajkán az óvárosi húsvétváró délután.
Álmai mindenkinek vannak! – Vetítés a Down-szindróma világnapján
Álmai mindenkinek vannak! – Vetítés a Down-szindróma világnapján
Filmvetítéssel, majd azt követően beszélgetéssel emlékezett meg a fogyatékossággal élőket és megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Molnár Gábor Műhely Alapítvány a Down-szindróma világnapjáról az ajkai Nagy László Városi Művelődési Központban március 20-án.