HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. szeptember 10.
//
Nikolett, Hunor névnap

Levendulaszüret

2023. június 30. 13:11
VEOL
Levendulaszüretre hívja a Molnár Gábor Műhely Alapítvány az érdeklődőket padragkúti telephelyén.

A sérült, fogyatékossággal élő fiatalok és a megváltozott munkaképességű foglalkoztatottak az életvitel foglalkozás keretében gondozzák az ültetvényt. Az 550 tő levendulát 2016-ban egy hátrányos helyzetű nők számára kiírt programban nyerte a Kristály-völgy Egyesület. Azóta gondozzák, szaporítják. Idén a kedvezőtlen időjárás miatt később kezdett teremni a növény. Szabó Marianna rehabilitációs tanácsadó kérdésünkre elmondta, hogy a levendula egy részét foglalkozás keretében feldolgozzák: illatpárnát, szappant és szörpöt készítenek belőle, amelyet közösen elfogyasztanak. A levendulaszüretre érkezőknek megmutatják az alapítványnál folyó kézműves-tevékenységet. A befolyó összeg az alapítványt támogatja, azt a foglalkoztatásba forgatják vissza. 

A helybeliek és táborozók is érdeklődnek a tevékenységük iránt. A Civil Fórum Padragkútért Egyesület nyári napközis táborában részt vevő általános iskolások is felkeresték az alapítványt, levendulát szedték, beszélgettek annak felhasználási módjairól. 

További cikkek

Hála, megemlékezés, tiszteletadás
Hála, megemlékezés, tiszteletadás
Hetvenötödik alkalommal ünnepelte a bányásztársadalom a Bányásznapot szeptember első hétvégéjén. Ajkán ekkor emlékeztek meg a 160 éve megkezdődött bányászatról valamint a Bányászati Múzeum alapításának 60. évfordulójáról is.
Navracsics Tibor: Ez nyílt fenyegetés a polgármestereknek
Navracsics Tibor: Ez nyílt fenyegetés a polgármestereknek
Navracsics Tibor országgyűlési képviselő, közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Sümegi Szó bejegyzésére reagált.
Sakkbravúr! Gaál Zsóka elképesztő, ritkán látható hibára késztette a korábbi vb-döntőst
Sakkbravúr! Gaál Zsóka elképesztő, ritkán látható hibára késztette a korábbi vb-döntőst
Ritkán látható, és magyar szívnek rendkívül kedves jelenetnek lehettek szemtanúi a FIDE Grand Swiss sakkverseny nyitófordulójának nézői. Az ajkai Gaál Zsóka sötét bábukkal játszva győzte a korábbi világbajnoki döntőst, a parti elképesztő végjátékot hozott.
160 éves az ajkai bányászat
160 éves az ajkai bányászat
A 60 éve működését megkezdett Bányászati Múzeumot, a 160 éve indult ajkai szénbányászatot is ünneplik a 75. Bányásznapon szeptember 5-én, pénteken, 6-án és 7-én.
Az együtt átélt élmények erősítik a közösséget
Az együtt átélt élmények erősítik a közösséget
Harmadik alkalommal szervezte meg a Bódéért Hagyományőrző Egyesület a családi napot augusztus 23-án a az ajkai bolgárkertben. A rendezvényen több mint félezer látogató vett részt, nemcsak Bódéról, hanem az egész városból.