HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. szeptember 10.
//
Nikolett, Hunor névnap

Az ajkai kórház megújulása új korszakot nyit a térség egészségügyi ellátásában

2023. június 30. 13:16
MTI
Átadták az Ajkai Magyar Imre Kórház megújult infektológiai épületét.

A Semmelweis-napi ünnepségen Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter hangsúlyozta, hogy a 3 milliárd forintból megvalósult fejlesztés új korszakot nyit a régió egészségügyi ellátását illetően. Azt mondta, a Veszprém vármegye nyugati részét ellátó ajkai kórházban olyan megújulás történt, amely hosszú távú befektetés a jövőbe, annak révén a dolgozók és a betegek is elégedettebbek lesznek.

A beruházás eredményeként az osztály 30 betegágyán az ellátás korszerűbbé, komfortosabbá válik.

Emlékeztetett: a koronavírus-járvány idején az ajkai kórház országosan is kiemelt feladatokat látott el, a fejlesztés az akkori erőfeszítések elismerése is.  

Takács Péter, a Belügyminisztérium államtitkára kiemelte: a kormány elkötelezett az egészségügy fejlesztése és a szakdolgozói béremelés mellett. Mint mondta, 240 milliárd forint áll a rendelkezésre a béremelésre, amelynek következő lépcsőjében július 1-jétől 18 százalékos béremelésre készülnek az ágazatban.

Az egészségügyi ágazat változóban van, ezekkel a változásokkal megfontoltan kell szembenézni - fogalmazott.

Nagy Zoltán, a Magyar Imre Kórház főigazgatója azt emelte ki, hogy 40 év után épült újjá az infektológiai osztály, szavai szerint a beruházás révén jelentősen javul az ellátás színvonala.     

A helyszínen kiadott sajtóanyagban azt írják: a fejlesztés révén az épület megközelítése mentővel is lehetséges. Kialakítottak egy betegszállító liftet, a földszinten létrejött az infektológiai diagnosztika és kislabor valamint a szakambulancia. Az infektológiai osztály és a szomszédos főépület között zárt összekötő folyosó épült a betegközlekedés gördülékenyebbé tétele érdekében. A tetőtérben orvosi szobákat és nővér öltözőt alakítottak ki. A 30 betegágy elhelyezése egy-két, valamint három ágyas kórtermekben történik. A kórtermek mindegyike zsilipelhető és vizes blokkal ellátott. Az épületbe klímát szereltek a homlokzatot hőszigetelték.
 

További cikkek

Hála, megemlékezés, tiszteletadás
Hála, megemlékezés, tiszteletadás
Hetvenötödik alkalommal ünnepelte a bányásztársadalom a Bányásznapot szeptember első hétvégéjén. Ajkán ekkor emlékeztek meg a 160 éve megkezdődött bányászatról valamint a Bányászati Múzeum alapításának 60. évfordulójáról is.
Navracsics Tibor: Ez nyílt fenyegetés a polgármestereknek
Navracsics Tibor: Ez nyílt fenyegetés a polgármestereknek
Navracsics Tibor országgyűlési képviselő, közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Sümegi Szó bejegyzésére reagált.
Sakkbravúr! Gaál Zsóka elképesztő, ritkán látható hibára késztette a korábbi vb-döntőst
Sakkbravúr! Gaál Zsóka elképesztő, ritkán látható hibára késztette a korábbi vb-döntőst
Ritkán látható, és magyar szívnek rendkívül kedves jelenetnek lehettek szemtanúi a FIDE Grand Swiss sakkverseny nyitófordulójának nézői. Az ajkai Gaál Zsóka sötét bábukkal játszva győzte a korábbi világbajnoki döntőst, a parti elképesztő végjátékot hozott.
160 éves az ajkai bányászat
160 éves az ajkai bányászat
A 60 éve működését megkezdett Bányászati Múzeumot, a 160 éve indult ajkai szénbányászatot is ünneplik a 75. Bányásznapon szeptember 5-én, pénteken, 6-án és 7-én.
Az együtt átélt élmények erősítik a közösséget
Az együtt átélt élmények erősítik a közösséget
Harmadik alkalommal szervezte meg a Bódéért Hagyományőrző Egyesület a családi napot augusztus 23-án a az ajkai bolgárkertben. A rendezvényen több mint félezer látogató vett részt, nemcsak Bódéról, hanem az egész városból.