HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. november 14.
//
Aliz névnap

Tavaszra megújul az egykori római légiós villagazdasága

Tavasszal megújulva, ugyanakkor a római stílusjegyeket továbbra is megőrizve adják át a Nemesvámos melletti Baláca Villa Romana épületegyüttesét a közönségnek. Az ókori villagazdaság felújítását a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program is támogatja, turisztikai kínálata pedig digitális attrakciókkal is bővül.

A valóságtól egyáltalán nem rugaszkodik el az, aki azt állítja, ha Nemesvámos környékén sétál valaki, akkor rómaiak lábnyomán jár. Ugyanis régészeti kutatások bizonyítják, hogy már az I. században is jártak, mi több, éltek rómaiak ezen a területen.

Az ő emléküket legjobb minőségben a Nemesvámos mellett feltárt villagazdaság őrizte meg, ahol falfestmények és mozaikpadló is előkerült mélyen a föld alól.

A központi lakóépületből és a környező gazdasági épületekből többet is feltártak, restauráltak, Baláca pedig kedvelt turisztikai kínálattá vált a térségben. Már 1984 óta látogatható, az évtizedek alatt pedig folyamatosan restaurálták a feltárt épületeket, amely munkák sorába most egy nagyobb, 500 millió forintos fejlesztés is csatlakozik, amely által új tetőszerkezetet kap a villa, valamint a beltérben is több, az élményszerűségre alapozó turisztikai fejlesztést is terveznek.

A munkák előreláthatólag tavasszal fejeződnek be, így az április eleji nyitásra már a megújult Baláca Villa Romanával találkozhatnak az érdeklődők. Előtte viszont a projektben résztvevő szervezetek vezetői helyszínbejáráson vettek részt, amelynek keretében egy együttműködési megállapodás is született a Laczkó Dezső Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum között.

Az eseményen részt vett az Európa Kulturális Főváros részéről Navracsics Tibor, kormánybiztos, Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője, L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, Porga Gyula, Veszprém polgármestere, Sövényházi Balázs, Nemesvámos polgármestere és Péterváry-Szanyi Brigitta, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója, a helyszínen pedig Kovács Loránd Olivér, a Magyar Nemzeti Múzeum főosztályvezetője, a Villa Romana Baláca kiállítótér vezetője kalauzolta a vendégeket végig.

Ovádi Péter, Navracsics Tibor, L. Simon LászlóOvádi Péter, Navracsics Tibor, L. Simon László

A mostani projekt egyébként második üteme az aktuális felújításoknak, az idők folyamán megromlott állapotú fa tetőszerkezetet cserélik le egy fémvázas tartószerkezetre, amely küllemében megfelel annak, amilyen a római korban volt az épület.

A tetőszerkezet további érdekessége, hogy a közműveket is itt, a tetőszerkezetben fogják elvezetni, nem a föld alatt, a villa eredeti alapjait megbolygatva.

Új térkövet is kap a kiállítótér, ez küllemében szintén annak fog megfelelni, ahogyan eredetileg 2000 évvel ezelőtt kinézett.

A Baláca Villa Romana fenntartója a Magyar Nemzeti Múzeum, a mostani felújítást pedig a kormány támogatja úgy, hogy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programon keresztül finanszírozza a félmilliárd forint összegű munkálatokat.

Amellett, hogy az épületegyüttest több ponton felújítják, a kiállítótérbe is terveznek új, interaktív megoldásokat, ezek közül az egyik a virtuális valóság technológiáját alkalmazza azáltal, hogy speciális szemüvegeken keresztül valóságosan is át lehet majd élni, milyen lehetett az épület az időszámításunk utáni 3-4 század környékén, amikor a fénykorát élte a villagazdaság.

A múzeumi élmények mellett színházi előadások megtartására is alkalmas lesz, a tervek szerint minőségi, színvonalas daraboknak fog majd otthont adni időről időre.

A csütörtök délelőtti helyszínbájárás után a Magyar Nemzeti Múzeum és Lackó Dezső Múzeum vezetői egy szakmai együttműködési megállapodást is aláírtak, amelyben leszögezték, hogy a jövőben tudományos területen, közösségi programok keretében is együttműködik majd a két intézmény, gyakorlatilag összehangolják a két intézmény tevékenységét, hogy egymást erősítsék.

hirhid.hu

További cikkek

Visszatérő világsztárok a 2026-os Paloznaki Jazzpikniken
Visszatérő világsztárok a 2026-os Paloznaki Jazzpikniken
A paloznaki zenei oázis 2026-ban is izgalmas programokkal várja a jazzrajongókat és a fesztiválhangulat kedvelőit. A 14. Paloznaki Jazzpiknik első hivatalos fellépőit nemrég jelentették be; és a szervezők a megszokott igényességgel, a műfaji változatosságra figyelve válogatták össze az idei programot.
A játék összeköt: Révfülöpön megnyílt a Balaton első befogadó játszótere
A játék összeköt: Révfülöpön megnyílt a Balaton első befogadó játszótere
Révfülöpön mostantól minden gyerek együtt játszhat. A Balaton partján megnyílt a térség első befogadó játszótere, ahol fogyatékossággal élő és ép gyerekek akadályok nélkül fedezhetik fel a játék örömét. A projekt a Szerencsejáték Zrt. A játék összeköt! programjának részeként valósult meg – ez már a 37. ilyen játszótér az országban, de a Balatonnál az első.
Balázs János a Carnegie Hallban adott hangversenyt a magyar kultúra nagyköveteként
Balázs János a Carnegie Hallban adott hangversenyt a magyar kultúra nagyköveteként
Klasszikus és kortárs magyar szerzők műveit mutatta be vasárnap Balázs János zongoraművész, a magyar kultúra nagykövete New Yorkban, a Carnegie Hallban.
Szent Márton öröksége: hagyományok, babonák és ünnepi lakoma
Szent Márton öröksége: hagyományok, babonák és ünnepi lakoma
Ha november, a libasült és az újbor hagyományos kísérője a hónap egyik kiemelkedő napjának, de ennél többet rejt magában ez az időszak. A Márton-napi szokások a negyedik században élt pannóniai, savariai születésű tours-i püspökhöz, a katonák, a koldusok és a mesterségek védőszentjéhez kapcsolódnak. Bemutatjuk a Márton-nap néphagyományokat és babonákat.
Fedezd fel a Balaton ízeit a Gardália Fesztiválon!
Fedezd fel a Balaton ízeit a Gardália Fesztiválon!
Ahogy az ősz lassan aranyba borítja a Balaton-felvidék lankáit, Tihany ismét életre kel, hogy felelevenítse a tó egyik legszebb és legősibb hagyományát: a gardahalászatot. A XXIII. Tihanyi Gardália november 14. és 16. között várja mindazokat, akik szeretik a halételeket, a balatoni borokat, a jó zenét és az őszi tó utánozhatatlan hangulatát.