HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. augusztus 22.
//
Menyhért névnap

Minél gazdagabb a múlt, annál erősebb jelent lehet rá építeni

A nándorfehérvári diadal emléknapja alkalmából magas színvonalú népzenei, régizenei műsorokkal, katonai bemutatóval, hagyományőrző vásárral és kézművesprogramokkal készültek a nagyvázsonyiak.

csodalatosbalaton.hucsodalatosbalaton.hu

Az elmúlt napokban rendezték meg Nagyvázsonyban a Váradalom programsorozatot, a lovas és népzenei hagyományőrző rendezvény fő programja az 1479-es kenyérmezei csata felidézése volt szombaton. Ezen a napon kenyérmezei csata mellett a nándorfehérvári diadalt is ünneplik – utóbbinak ez a napja –, a kenyérmezeit pedig egy kicsit előrehozták Nagyvázsonyban, Kinizsi Pál előtt tisztelegve. Az Igásló Központ körüli területen a lovas és gyalogos hagyományőrzők fel is elevenítették a csatajeleneteket. 

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter beszédében hangsúlyozta, azok számára, akik ebben a térségben nőttek fel, tény, hogy Nagyvázsony a magyar történelem és a magyar jelen szempontjából is rendkívül fontos település. Nemzedéke számára annak idején a nagyvázsonyi lovas játékok a nyár meghatározó rendezvénye volt, amely a dicső múlttal megismertette a gyerekeket, és amely egyben jelezte is, hogy Nagyvázsony milyen jelentős pontja a magyar történelemnek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az évek során változtak a szokások, az ünnepek is, de olyan vezetése van Nagyvázsonynak, amely nemcsak a Váradalommal, de más rendezvényekkel is feleleveníti azokat a hagyományokat, amelyek Nagyvázsonyt jelentős településsé avatták. Kijelentette: minél gazdagabb a múlt, annál erősebb jelent lehet rá építeni, és Nagyvázsony bizony gazdag múlttal rendelkezik. Különösen akkor, ha a hőseihez kötjük, legyen szó a pálosokról vagy a Kinizsiekről. Hozzátette, a Váradalom is arra vállalkozik, hogy ezeket a hősi erényeket hozza át a jelenbe, hogy megismertesse a jövő nemzedékeivel. Végezetül azt kívánta a vendégeknek, hogy vigyenek haza egy csipetnyit a nagyvázsonyiak hazafiasságából. 

Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere elmondta, azt a végvári vitézkultúrát, amely megtartotta a magyarságot 1100 éven keresztül, tovább kell adnunk gyerekeinknek, unokáinknak. Az ehhez a kapcsolódó zenei kultúra, reméli, méltó helyet talál Nagyvázsonyban, és emlékeztet arra, hogy olyan nagyszerű elődeink voltak, akik megtartották ezt a hazát nekünk.

További cikkek

Badacsony titkos járatai – legenda vagy valóság?
Badacsony titkos járatai – legenda vagy valóság?
A föld alatt rejtőző járatok története évszázadok óta izgatja a képzeletet. A legenda szerint a Badacsony mélye titkos összeköttetéseket őriz múlt és jelen között.
Kihagyhatatlan programok várják a Balaton szerelmeseit hétvégén
Kihagyhatatlan programok várják a Balaton szerelmeseit hétvégén
Továbbra is pezseg az élet a magyar tengernél! Ez a hétvége bővelkedik izgalmas programokban a természet és a kultúra kedvelői számára a Balatonnál.
Az ajkai üveggyártás története
Az ajkai üveggyártás története
Az ajkai Kristály Múzeum több mint 1500 darabos kollekciója ma is kuriózumnak számít, a kiállított tárgyak az Ajkai Üveggyár történetének emlékeit és az ajkai kézműipar fejlődésének állomásait mutatják be.
Rock, bor, vízipisztoly és kultúra minden mennyiségben
Rock, bor, vízipisztoly és kultúra minden mennyiségben
Veszprém megye ezen a hétvégén is bővelkedik élményekben. A hétvégi program a születésnapi verseléstől a vízparti jazzen át a borhetekig és vízipisztoly-csatákig terjed.
Hoppá! A Bakonyban eheted az ország egyik legjobb pizzáját
Hoppá! A Bakonyban eheted az ország egyik legjobb pizzáját
A Dining Guide top 50 pizzériájának kiválasztása nemcsak a pizzák minőségéről szól, hanem a mögöttük álló szenvedélyről és tudatosságról is. A listára felkerült három Veszprém vármegyei város egy-egy pizzériája is, ezeken a helyeken is remek pizza készül.