HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. október 25.
//
Bianka névnap

Ünnepi hangulat várja a Sümegre látogatókat augusztus 20-án

2023. augusztus 16. 19:39
Több helyszínen is várják nyárkoronázó programokkal az Államalapítást ünneplőket. 

A városi megemlékezés szentmisével kezdődik a Plébániatemplomban. Rendhagyó módon az ünnep további részében is a templomban maradnak a résztvevők. Az Új kenyeret Nagy József főesperes-kanonok áldja meg, Végh László, a város polgármestere az ünnepi köszöntő után szeli meg. Ezt követően, „Szép szerelmem Magyarország” címmel Nemcsák Károly és Szabó Gyula Győző előadóművészek tolmácsolásában hallhatjuk az ünnepi műsort. A vendégeket „szeretetlakomra” várják a program végén. 

A Püspöki Palotában már szombaton kezdődnek az ünnepi rendezvények. Augusztus 19-20-i hétvégén a játékos kedvű látogatóknak egy játékban való részvételt ajánlanak fel, méghozzá fejtörő feladványok megoldása mellett látogathatják a kiállítótereket. Kicsiknek és nagyoknak külön tematikával szórakoztató feladatlapokat dolgoztak ki a szakemberek, sőt, az azt helyesen kitöltő gyermekeknek lufival és mesés kiadványokkal is kedveskednek. (A játékban a szombati és vasárnapi nyitva tartás alatt lehet részt venni, 1000.- Ft-os áron.)
Augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön a Palota Kávézó extra nyitva tartással és programokkal várja Vendégeit. 20 órától Iván Anna énekesnő szabadtéri koncertjét hallgathatják.

A panorámás kávézóteraszról kiválóan látni majd a kivilágított sümegi várat és az ünnepi tűzijátékot!

Az estére látványos architekturális vetítéssel teszik fel a koronát, ezen kívül extra ajánlatokkal és kedvezményekkel is kedveskednek a vendégeknek.

A nyárkoronázó programok között egy extra program Augusztus 20-án.  19 óra és 21:30 között a Szabadulószoba játékot szerveznek, amire  időpontok már foglalhatók. A játékban való részvétel díja: 9.000.- Ft/csoport (max. 9 fő/csoport) A játékra, szabad időpontokra lehet regisztrálni a Palota elérhetőségein, ill. a helyszínen is, akinek kedve támad kipróbálni a kiállításban létrehozott szabaduló játékunkat. A Múzeumok Éjszakája programon ez a játék kiválóra vizsgázott. 

A lazábban ünnepelni kívánókat pedig utcabál várja a Mártírok útján a TrantiT Zenekar szolgáltatja a talp alá valót. 

További cikkek

Magyar Péter: az 1956-os forradalom maga volt a csoda
Magyar Péter: az 1956-os forradalom maga volt a csoda
Az 1956-os forradalom maga volt a csoda, mert egy sokat szenvedett nép ki merte mondani, elég volt - hangsúlyozta a Tisza Párt elnöke a nemzeti ünnep alkalmából szervezett nemzeti menetet követően csütörtökön délután Budapesten, a Hősök terén.
KTK: az operatív törzs összegezte az október 22-ei, illetve 23-ai központi rendezvények résztvevői létszámait
KTK: az operatív törzs összegezte az október 22-ei, illetve 23-ai központi rendezvények résztvevői létszámait
Az október 23-i nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs összegezte az október 22-ei, illetve 23-ai központi rendezvények résztvevői létszámait - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteken az MTI-vel.
Ukrajnai háború - Donald Trump szerint később tartják meg a tervezett találkozót Vlagyimir Putyinnal, a jövő heti időpontot törölték
Ukrajnai háború - Donald Trump szerint később tartják meg a tervezett találkozót Vlagyimir Putyinnal, a jövő heti időpontot törölték
Később tartja meg tervezett találkozóját Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnökkel, a jövő hétre kilátásba helyezett időpontot törölték. Az amerikai elnök ezt szerdán közölte, miután tárgyalt Mark Ruttéval, a NATO főtitkárával.
Október 23. - Navracsics Tibor: a nemzeti közmegegyezésen alapuló Magyarország megteremtése a cél
Október 23. - Navracsics Tibor: a nemzeti közmegegyezésen alapuló Magyarország megteremtése a cél
A nemzeti közmegegyezésen alapuló Magyarország megteremtése a cél, amellyel mind a mai napig adósok vagyunk 1956 nemzedékének - hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter Sümegen tartott ünnepi beszédében csütörtökön.
Budapesti békecsúcs - Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót illetően
Budapesti békecsúcs - Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót illetően
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden újságírói kérdésre.