HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. augusztus 23.
//
Bence névnap

Tapolcán is nyílhat röplabda-akadémia?

2023. szeptember 22. 12:56
veol.hu
A balatonfüredi Szent Benedek Röplabda Akadémia keretein belül a városban is tanulhatnak röplabdázni a gyerekek.

 

Balatonfüred és Zánka után hamarosan Tapolcán ismét szervezett kereteken belül röplabdázhatnak a tapolcai gyerekek, a klub ugyanis a tapolcai általános és középiskolákba is szeretné elvinni a röplabdát, és megszerettetni a gyerekekkel a sportot. A korábbi évtizedekben jelen volt a városban a sportág, az utóbbi időben azonban nincs szervezett röplabdaoktatás a településen Kovács Kristóf, a Tapolcai Városi Sportegyesület (TVSE) sportszervezője szerint. Ezen kíván változtatni a város és a Szent Benedek Röplabda Akadémia vezetése.

Rédli Károly, a TVSE elnöke szintén üdvözölte a kezdeményezést. Mint mondta, örül a közös munkának, és szeretné, ha a város ismét felkerülne a röplabdasport hazai térképére. – Tavaly a felnőttcsapatunk a tapolcai csarnokban játszott bajnoki mérkőzést, akkor merült fel az igény a röplabda népszerűsítésére és oktatására a városban. Szeretnénk a helyi általános iskolás lányoknak lehetőséget adni, hogy a röplabdát választhassák mozgásformájukként, s megtalálni azokat a helyi lányokat, akik már röplabdáznak, illetve azokat, akik érdeklődnek a sport iránt, valamint az edzőket, testnevelő tanárokat, akikkel együtt dolgozhatnánk – mondta Komáromi Móric, a klub vezetője. Hozzátette: az a cél, hogy minél több lány kezdjen el sportolni, akiket később köszönthetnek az akadémián. A csapatsport amellett, hogy rendkívüli taktikai gondolkodást igényel, nem jár testi kontakttal, ezért azok számára is kiváló választás, akik a szolidabb mozgásformákat kedvelik.

A Szent Benedek Röplabda Akadémia keretein belül eddig Balatonfüreden és Zánkán tanulhattak a gyerekek röplabdázni, a harmadik város Tapolca lehet. Szeptember elején a klub meglepetésprogrammal, az extraligás csapat látványos edzésével mutatkozott be a városban a sportkedvelő helyieknek, nagy érdeklődés mellett. Az eseményre a környékbeli településekről is érkeztek érdeklődők. 

További cikkek

Tűz ütött ki Tapolcán – félhektárnyi terület égett
Tűz ütött ki Tapolcán – félhektárnyi terület égett
Tapolca-Diszelen a Rózsadomb utcánál csütörtök délután tűzeset történt. A tűz mintegy fél hektárnyi száraz füvet és aljnövényzetet emésztett fel, a tűzoltók négy vízsugárral oltották el.
Magyarország föld alatti csodái – barlangok, amiket érdemes felfedezni
Magyarország föld alatti csodái – barlangok, amiket érdemes felfedezni
Misztikus hangulat, cseppkövek és föld alatti tavak. A magyar barlangok lenyűgöző világot tárnak elénk, tarts velünk, és fedezd fel ezeket a rejtett csodákat!
Tapolca felpezsdül – Jön a Strandok Éjszakája!
Tapolca felpezsdül – Jön a Strandok Éjszakája!
Csobbanás, zene és nyári hangulat vár egy felejthetetlen éjszakán. A Strandok Éjszakája idén is Tapolca ad helyet a nyár legpörgősebb bulijának.
Tragédia Tapolcán: családja holtan talált rá a 20 éves lányra
Tragédia Tapolcán: családja holtan talált rá a 20 éves lányra
Megdöbbentő tragédia történt Tapolcán: egy fiatal lány elvérzett, miután egy szögesdrót mélyen megvágta a combját. A nagymamájához próbált bemászni, de a segítség késve érkezett.
Nyári diákmunka: ezen szempontok szerint döntenek a fiatalok
Nyári diákmunka: ezen szempontok szerint döntenek a fiatalok
Tapolca népszerű tavasbarlangjánál beszélgettünk egy helyi fiatallal, Doroszi Lizával. A 20 éves lány számára kapóra jött a diákmunka a szuvenírboltban, hogy tapasztalatot szerezzen és pénzt gyűjtsön.