HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. március 22.
//
Beáta névnap

Navracsics Tibor: pártpolitikán felül fogom képviselni a térséget

Navracsics Tibor (Fidesz-KDNP) támogatására buzdítja az ajkai, tapolcai, sümegi, valamint a környék kis településein élőket a leköszönő országgyűlési képviselő, valamint a térség több polgármestere is. Veszprém megye 3. sz. választókerületének kormánypárti jelöltje azt ígérte, a térség fejlesztését pártpolitikán felül fogja képviselni.

Mint ismert, a Fidesz-KDNP pártszövetség a múlt héten jelentette be azt a 106 képviselő-jelöltből álló névsort, akik megmérettetik magukat az április 3-ára kiírt országgyűlési választáson. Veszprém megye 3. sz. választókerületében rögtön egy új, ám egyáltalán nem ismeretlen politikust nevezett meg a kormánypárt jelöltjeként. Navracsics Tibor gyermekként Tapolcán élt, de aktív politikusi pályafutása alatt is számos fejlesztés és beruházás kapcsolódik hozzá a Sümeg, Ajka, Tapolca városok által körülhatárolt régióban.

Sőt, tavaly nyár óta már ismét formálisan is jelen van a helyi politikában, ugyanis ekkor vette át a Fidesz helyi szervezetének elnöki székét, most pedig hivatalossá vált, hogy Fenyvesi Zoltán után – aki 2018 óta a térség fideszes országgyűlési képviselője – ő méretteti meg magát a választáson.

Navracsics Tibor hétfő délelőtt Ajkán tartott sajtótájékoztatóján vázolta fel azokat a legfontosabb pontokat, amelyeket képviselni fog megválasztása esetén. Az új jelölt bemutatkozása előtt azonban még Fenyvesi Zoltán foglalta össze az elmúlt négy év eredményeit, amelyek fenntartásához, illetve további fejlesztéséhez szerinte egy dinamikus, aktív képviselőre lesz majd szükség. A leköszönő képviselő szerint Navracsics Tiborban mind a tapasztalat, mind pedig az elköteleződés megvan ahhoz, hogy további sikereket érjen el a térség összes települése, beleértve a városokat és a kisebb falvakat is.

Újságírói kérdésre, miszerint az elért eredmények ellenére miért indítja a Fidesz-KDNP Fenyvesi helyett Navracsics Tibort úgy válaszolt a képviselő, köztudott, hogy Veszprém megye 3. sz. választókörzetében mindig kiélezett a harc és sok esetben néhány szavazat dönt a végső győztes személyéről. Mivel ő négy éve a szavazatok 47%-ával tudott győzni, úgy ítélték meg közösen, hogy ugyanez az eredmény nem lenne elegendő idén, Navracsics Tibor viszont képes lehet a szavazatmaximalizálásra.

A korábbi miniszter, majd uniós biztos bemutatkozásában kiemelte, számára a térség fejlesztése túlemelkedik a pártpolitikai szinten, hajlandó bárkivel együttműködni annak érdekében, hogy az itteni városok és falvak tovább fejlődhessenek és előre menjenek.

"Az a cél, hogy minden itt élő ember évről évre tapasztalja meg a fejlődést, azokkal a polgármesterekkel, civil szervezetekkel és mindenkivel, aki partner ebben a munkában, bármikor szívesen együtt dolgozom országgyűlési képviselőként" – fogalmazott Navracsics Tibor.

A sajtótájékoztatón felszólalt két választókörzeti kistelepülés polgármestere is, Tóth Csaba, Lesenceistvándról és Fábry Szabolcs Nagyvázsonyból. Előbbi elmondta, a Magyar Falu Programnak és több kormányzati támogatásnak köszönhetően olyan lehetőségek nyíltak meg előttük a fejlődésre, amelyek korábban nem voltak elérhetők számukra. Kiemelte, hogy érezhetően megváltozott a polgármesterek közti hangulat is, az utóbbi években a jó hangulatú, közös célokat előtérbe helyező egyeztetések váltak a megszokottá. Szerinte olyan képviselőre van szükségük, aki nem a pártpolitikát, hanem a térség fejlesztését helyezi mindenek elé.

Fábry Szabolcs az országgyűlési képviselők személye kapcsán elmondta, településvezetői tapasztalatai során – amely már 2006 óta tart – sokszor látta, hogy némely politikus ugyan névlegesen képviseli őket, de egyáltalán nincs jelen a falvak életében, nem ismeri az emberek problémáit, azt, hogy hol kell valóban segíteni. Ezekkel ellentétben Fenyvesi Zoltánt és Navracsics Tibort is úgy ismerte meg, akik személyesen is jelen vannak a térségben, itt élnek és ismerik azokat a megoldásokat, amelyekkel egyről a kettőre léphetnek a falvak is. Hozzátette, könnyű összehasonlítani a 2010 előtti Gyurcsány-korszakkal a mostani állapotokat. Amíg akkoriban az önkormányzatok jobb esetben egy helyben álltak, rosszabb esetben eladósodtak és a fennmaradásukért küzdöttek, addig 2010 után a Fidesz-KDNP kormányzása alatt már nem csak stabilizálták működésüket, hanem különböző beruházásoknak köszönhetően meg tudták valósítani régóta tervezett fejlesztéseiket is.

hirhid.hu

További cikkek

Navracsics Tibor: Hamarosan megindulhat a vonatközlekedés Ajka és Veszprém között
Navracsics Tibor: Hamarosan megindulhat a vonatközlekedés Ajka és Veszprém között
Az elmúlt 4 évben Ajkára csaknem 20 milliárd forint forrás érkezett, ami óriási lendületet adott a városnak - mutatott rá a Padragkút városrészben tartott lakossági fórumán Navracsics Tibor országgyűlési képviselő.
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk
Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten.
Új mammográfiás készüléket adtak át Tapolcán – erősödik a térség egészségügyi ellátása
Új mammográfiás készüléket adtak át Tapolcán – erősödik a térség egészségügyi ellátása
Jelentős egészségügyi fejlesztéssel gazdagodott a tapolcai kórház, ami a helyi és térségi ellátást is erősíti. Az új eszköz révén a mammográfia még könnyebben és korszerűbb körülmények között válik elérhetővé a lakosság számára.
EU-csúcs - Orbán Viktor: jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt
EU-csúcs - Orbán Viktor: jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt
Jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva újságíróknak nyilatkozva.
EU-csúcs - Orbán Viktor: ha van olaj, van pénz, ha nincs olaj, nincs pénz
EU-csúcs - Orbán Viktor: ha van olaj, van pénz, ha nincs olaj, nincs pénz
Ha van olaj, van pénz, ha nincs olaj, nincs pénz - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett videójában.