HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. szeptember 10.
//
Nikolett, Hunor névnap

Kalotaszeg kincsei az ajkai színpadon

2023. október 14. 19:40
VEOL.hu
Kalotaszeg öröksége került előtérbe az Ajka-Padragkút Táncegyüttes közel három órás éves gáláján a Nagy László Művelődési Központban, teltházas esten.

Kalotaszeg hagyományaiból adott ízelítőt az Ajka-Padragkút Táncegyüttes Fotó: Györkös JózsefKalotaszeg hagyományaiból adott ízelítőt az Ajka-Padragkút Táncegyüttes Fotó: Györkös József

 

Ramasz Lászlót, az együttes művészeti vezetője köszöntőjét követően Szőke Melinda az Önkormányzati Iroda irodavezetője méltatta a néptáncegyüttes tevékenységét és a művészeti vezető alázatos munkáját.

Az estet a táncegyüttes utánpótlás csoportjai és a szenior táncosai nyitották, bemutatva az egész éves kitartó gyakorlás eredményét. A Kösöntyű óvodás néptánc csoport Fodor Eszter néptánc oktató vezetésével az ajkai óvodákba járó, 4 és 7 éves gyermekekből tevődik össze immár 6 éve. Célja, hogy a gyerekek megismerkedjenek a népszokásokkal, a népdalokkal, a néptánccal, népzenével. Az idei és a tavalyi évben több programot is szervezett az egyesület a gyermekek bevonásával, szerepeltek több városi rendezvényen. A csoport működését, a programok lehetőségét és megvalósítását a szervezők megköszönték Oravecz Editnek, aki szakmai támogatást nyújt számukra, a  csoport működését a Bányász Kulturális Egyesület támogatja. A gyerekek előadásában ugrós táncokat láthatott a közönség az őszi ünnepkörhöz kapcsolódóan

A Szenior csoport 2012-ben alakult azokból a táncosokból, akik egykor az Ajka-Padragkút Táncegyüttes tagjai voltak. Eleinte 10 fővel működött, jelenleg már 24-en táncolnak, és több olyan táncos is van köztünk, aki csak felnőttként kezdett el ismerkedni ezekkel a lépésekkel. A Fodor Eszter néptáncoktató által vezetett csoportban nem a fellépés a fő cél, hanem a közösség, az együtt töltött idő, az egymástól való tanulás. Műsorukkal ösztönözni is szeretnék a közönséget. Ezúttal fergeteges felcsiki táncokat adtak elő négy fiatal táncossal együtt. Az utánpótlás csoportok, a Pokol-lik és a Csurgó tánccsoport moldvai táncokat mutatott be, a Hömbölgő Táncegyüttes nyárádmagyarósi összeállítást adott elő Ramasz László koreográfiája alapján. Az est második részében a felnőtt táncegyüttes önálló műsorát láthatta a közönség „Kalotaszeg könyvéből” címmel. Az együttes és a közönség közösen emlékezett a közelmúltban elhunyt Sára Ferenc, hagyományápoló, néptánc-, népzenekutatóra, aki számos kitüntetése mellett a Gyimes völgyében végzett értékmegőrző munkája révén kapcsolódott az ajkai néptánchoz. 

Az előadás során Kalotaszeg jelképes könyvének lapjai a vidék falvainak fergeteges táncait idézte, autentikus nyelven.  Méra, Bogártelke, Gorbó, és Türe örökségét lapozták fel az est fáradhatatlan résztvevői, hajnali dallammal nyitva. A táncosok gazdagon díszített autentikus viseleteinek látványa fokozta az emelkedett hangulatot, amelyet egy legényes csendesített le az emlékező összeállításban. A gálaesten a Zagyva Banda közreműködött Németh Dénessel. A gálaműsor után hajnalig tartó táncház és mulatozás várt mindenkit. 

Tóth B. Zsuzsa

További cikkek

Hála, megemlékezés, tiszteletadás
Hála, megemlékezés, tiszteletadás
Hetvenötödik alkalommal ünnepelte a bányásztársadalom a Bányásznapot szeptember első hétvégéjén. Ajkán ekkor emlékeztek meg a 160 éve megkezdődött bányászatról valamint a Bányászati Múzeum alapításának 60. évfordulójáról is.
Sakkbravúr! Gaál Zsóka elképesztő, ritkán látható hibára késztette a korábbi vb-döntőst
Sakkbravúr! Gaál Zsóka elképesztő, ritkán látható hibára késztette a korábbi vb-döntőst
Ritkán látható, és magyar szívnek rendkívül kedves jelenetnek lehettek szemtanúi a FIDE Grand Swiss sakkverseny nyitófordulójának nézői. Az ajkai Gaál Zsóka sötét bábukkal játszva győzte a korábbi világbajnoki döntőst, a parti elképesztő végjátékot hozott.
Ünnepi tanévnyitó és fejlesztések a Művészetek Völgye Általános Iskolában
Ünnepi tanévnyitó és fejlesztések a Művészetek Völgye Általános Iskolában
Monostorapátiban az elmúlt időszakban jelentős fejlesztések valósultak meg pályázati forrásból. Az új eszközöket az ünnepélyes tanévnyitón adták át az iskola diákjainak és pedagógusainak.
Badacsonyi éttermek, amelyek már az 1970-es években is legendásak voltak
Badacsonyi éttermek, amelyek már az 1970-es években is legendásak voltak
A Balaton és környéke évtizedek óta a gasztronómia szerelmeseinek is kedvelt célpontja. Badacsony ikonikus éttermei már az 1970-es években is legendás helyszínek voltak, és ma is várják a látogatókat.
160 éves az ajkai bányászat
160 éves az ajkai bányászat
A 60 éve működését megkezdett Bányászati Múzeumot, a 160 éve indult ajkai szénbányászatot is ünneplik a 75. Bányásznapon szeptember 5-én, pénteken, 6-án és 7-én.