HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. március 20.
//
Klaudia névnap

Tóth Zsombor világbajnoki címet szerzett

Tóth Zsombor, tapolcai Muay Thai harcos, a Szilágyi Gym versenyzője, a müncheni világbajnokságon, az ISKA szervezet által rendezett sporteseményen világbajnoki címet szerzett.

Tóth Zsombor világbajnoki címet szerzett Németországban, az ISKA világversenyén fotó: helyszíniTóth Zsombor világbajnoki címet szerzett Németországban, az ISKA világversenyén fotó: helyszíni

70 ország, 1500 versenyzője küzdött az elsőségért, ahol Zsombi, a 70kg-os kategóriában indult, súlycsoportot váltott felfelé és a következő eredményeket produkálta: “- Az első meccsét ausztrál ellenfél ellen egyhangú pontozással nyerte meg. A második meccsén  spanyol ellenféllel szemben - ugyancsak egyhangú pontozással - diadalmaskodott.  A harmadik meccs, mely egyben a döntő is volt, egyhangú pontozással billent Zsombi javára. A három mérkőzés alatt még menetet sem veszített, így lett világbajnok – tájékoztatta a Tapolcai médiát a büszke édesapa, Tóth Béla, aki köszönetét fejezte ki Szilágyi Arnoldnak, az Európa bajnok és immár világbajnok Tóth Zsombor edzőjének. /hg/

További cikkek

Tapolcán életre kelt a Tojáspark – így varázsoltak húsvétot Tapolcára
Tapolcán életre kelt a Tojáspark – így varázsoltak húsvétot Tapolcára
Tapolcán ismét színes és vidám lett a Hősök téri park, a közösségek közös munkája új életet lehelt a térbe. A húsvét közeledtével a parkban hatalmas fémtojás és vidám dekorációk várják a látogatókat.
Vakolat alól bukkant elő a múlt – különleges díszek kerültek napvilágra Tapolcán
Vakolat alól bukkant elő a múlt – különleges díszek kerültek napvilágra Tapolcán
Felújítás közben meglepő építészeti részletek kerültek elő Tapolcán. A munkálatok során egy történelmi épület eddig rejtett neogótikus díszei váltak ismét láthatóvá.
Esküvőkiállítás várja a látogatókat Tapolcán
Esküvőkiállítás várja a látogatókat Tapolcán
Március 1-jén a jegyespároké lesz a főszerep Tapolcán, ahol egész napos program segíti az esküvőre készülődőket. Az esküvőkiállítás során személyesen ismerkedhetnek meg a szolgáltatókkal és az új trendekkel.
Terepszemle a választókerületben – Orbán Viktor Tapolcán és Sümegen járt kedden
Terepszemle a választókerületben – Orbán Viktor Tapolcán és Sümegen járt kedden
A miniszterelnök és Navracsics Tibor országgyűlési képviselő együtt folytatott egyeztetést tapolcai, sümegi és ajkai vállalkozókkal kedden. Az országjáró körút keretében Orbán Viktor Tapolcára látogatott, és a vállalkozói találkozón szó volt megvalósult és a tervezett gazdasági fejlesztésekről is.
Különleges sportág képviselője lett a legjobb tapolcai sportoló
Különleges sportág képviselője lett a legjobb tapolcai sportoló
Idén is kiosztották a legjobbaknak járó díjakat a városban. A tapolcai sportgála a hagyományoknak megfelelően igazi klasszisokat vonultatott fel, a helyi fiatalok olimpiai érmes példaképeket állíthatnak maguk elé.