HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. december 5.
//
Vilma névnap

Jótékonysági koncertet adott a Talamba Ajkán

2023. november 13. 23:30
VEOL.hu
A Talamba ütőegyüttes adott jótékonysági koncertet a Kocsár Miklós Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskoláért Alapítvány javára a Nagy László Városi Művelődési Központban november 11-én. A hangversenyre sokan váltottak jegyet, egykori és jelenlegi növendékek, zenét szeretők. A résztvevők nagy száma mutatja, hogy sokan elismerik és támogatják az intézményben folyó magas színvonalú oktatómunkát.

A koncerten a növendékek is játszottak a Talambával Fotó: Gyarmati LászlóA koncerten a növendékek is játszottak a Talambával Fotó: Gyarmati László

 

Vörös Orsolya kuratóriumi elnök köszöntőjében kiemelte, hogy az alapítványt 2003-ban hozták létre azzal a céllal, hogy támogassák a kiemelkedő tehetségű, hátrányos helyzetű növendékeket, rendezvényeket szervezzenek, hangszereket szerezzenek be. Tavaly a cselló tanszak újraindítását támogatták, az idén az ütő tanszaknak szereznek be vibrafont. 

Köszönet illeti a Nagy László Városi Művelődési Központ munkatársait, főként Bábics Valéria igazgatót, akik rendelkezésükre bocsátották a színháztermet, a 2021-ben Liszt Ferenc-díjjal elismert Talamba ütőegyüttes tagjait, valamint a megjelent támogatókat. A koncert végén az ütő tanszak növendékei együtt zenéltek a Talambával. 

További cikkek

Advent - Lévai Anikó: erős közösség vesz körül bennünket
Advent - Lévai Anikó: erős közösség vesz körül bennünket
Erős közösség vesz körül bennünket - mondta Lévai Anikó jószolgálati nagykövet az Ökumenikus Segélyszervezet adventi országos adománygyűjtő akcióját népszerűsítő sajtótájékoztatón Budapesten, advent első vasárnapján.
Elcsendesedni a rohanó világban: ezt üzeni az adventi időszak
Elcsendesedni a rohanó világban: ezt üzeni az adventi időszak
Advent első vasárnapja – a karácsonyi várakozás kezdete – minden évben kiemelt jelentőségű, hiszen ez az a pillanat, amikor a világ zajából lassan átlépünk az ünnepre való belső felkészülés csendesebb, meghittebb szakaszába. Cséry Gergő, a pápai Szent István Plébánia plébánosa szerint, advent első vasárnapja egy különleges meghívás arra, hogy a szívünket is előkészítsük a karácsonyra.
Sosem látott felvételeket tett közzé az NFI a 100 éve indult magyar rádiózásról
Sosem látott felvételeket tett közzé az NFI a 100 éve indult magyar rádiózásról
Sosem látott felvételek láthatók a 100 éve indult magyar rádiózásról: a Nemzeti Filmintézet (NFI) a kerek évfordulóra összegyűjtötte és elérhetővé tette a Magyar Rádió alapításának, elindulásának és első aranykorának fennmaradt filmdokumentumait.
NobelMobillal ünneplik Budapesten Krasznahorkai Lászlót
NobelMobillal ünneplik Budapesten Krasznahorkai Lászlót
Krasznahorkai László december 10-én veszi át az irodalmi Nobel-díjat Stockholmban, ez alkalomból indul útjára a NobelMobil 2025 című program - tájékoztatta a Magvető Kiadó az MTI-t pénteken.
Közösségépítés a hagyományőrzés által
Közösségépítés a hagyományőrzés által
Csősz címmel mutatta be a Luminosa Film a Kovács Norbert Cimbi örökös aranysarkantyús néptáncosról, közösségépítőről és az általa létrehozott közösségről szóló filmet november 27-én az ajkai moziban.