A rendezvényen alig fértek el az érdeklődők, mindenki vidám volt, a gyerekek játszottak. Türelmesen álltak sorba forró teáért, forralt borért, az Üveges nyugdíjas klub tagjai által sütött és kínált karácsonyi süteményekért, Szimeiszter Imréné mézes kalácsáért.
Dorner László alpolgármester, az Óváros és Bányásztelep önkormányzati képviselője köszönetet mondott a résztvevőknek azért, hogy számos program zajlik a városban abban az időben is, mégis az óvárosit választották. A műsor felvezetésekor kiemelte, hogy a Molnár Gábor Műhely Alapítvány közössége, valamint az Ajka Városi Óvoda Vizikék intézményegysége kezdetektől résztvevője a rendezvénynek. A Hangadókból Pallagi Attila, valamint Zemán Janó adott elő néhány dalt, Hidasi Réka, a különleges hangú énekes és gitáron kísérő fia is fellépett, valamint Beck Judit énekes. Csényi Tímea, a Molnár Gábor Műhely Alapítvány versmondója egyik kedvenc költője, Szabó T. Anna karácsonyi versét mondta el. Első alkalommal vitték ki a Molnár Gábor Műhely Alapítvány fiataljai a saját készítésű karácsonyi tárgyaikat, a vásárlók további működésüket támogatták. Orsós Tibor és családja ez alkalommal is lovas kocsikázásra invitálta a vendégeket, és volt állatsimogató is. Horváth Csaba lufibohócnál hosszú sorok álltak.
Sötétedéskor kigyúltak az ünnepi fények. A parkban a karácsonyi díszek január 3-ig látogathatók, és az ünnep hangulatához illő zene szól.
Tisler Anna