HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. október 25.
//
Bianka névnap

Támogatják az épületgépész-képzést Tapolcán

2023. december 25. 10:00
Veol.hu
A épületgépésznek készülő diákokat megszólító Maradj épületgépész! (MÉG) projekt idei utolsó rendezvényét a helyi Széchenyi István Baptista Középiskolában tartották, ahol a totót legjobban Buda Alex, Németh Kristóf és Schrick Márton töltötte ki.

Schrick Márton vehette át az ajándékot  Fotó: iskolaA különféle szakmai előadásokat követően a diákok közül ők hárman voltak esélyesek a nyerésre, a szerencse végül Mártonnak kedvezett, ő vihette haza az ajándékot. A szervezésért Csizmadia László és Nagy László tanárok kaptak jutalmat. 

Az intézmény már harmadszor vett részt a projektben, amely a jól szereplő hazai, épületgépészeket oktató iskolákat támogatja. A program az épületgépészettel foglalkozó forgalmazókat vezényli az iskolához, hogy tartsanak előadást, valamint a forgalmazók is vendégül látják a diákokat, majd tesztelik tudásukat, és a cégek ajándékkal jutalmazzák a legügyesebb diákokat.  

A MÉG projekt szervezői vallják, hogy az épületgépészet fontos és komplex területe az építőiparnak, hiszen számtalan olyan területet magába foglal, amely az épületek komfortjának, energiahatékonyságának, optimális üzemeltetésének feladatát látja el. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, megfelelő jogi szabályozásra, a legkorszerűbb technológiával működő berendezésekre, kiválóan képzett tervezőkre, jól felkészült és a munkájukra igényes kivitelezőkre, valamint tudatos fogyasztókra van szükség.

A Maradj épületgépész! nevű projekt azt tűzte ki célul, hogy piacvezető épületgépész gyártó-forgalmazó cégeket és épületgépész-képzéssel foglalkozó szakképző intézményeket kapcsoljon össze az utánpótlás-nevelés erősítése érdekében.

Közös víziójuk az épületgépész-társadalom megújítása és megerősítése az utánpótlás-nevelés és a komplex tudásmegosztás segítségével. Támogatni szeretnék a szakképző iskolák munkáját az elméleti képzések korszerű, naprakész és gyakorlatias követelményeinek megvalósításában. Növelnék az épületgépész-diákok és oktatók szakma iránti elköteleződését és motivációját, valamint kommunikációs eszközök használatával erősítenék a szakma ismertségét és elismertségét a végzősök körében.

Erősíteni szeretnék a kapcsolati hálót a képzőintézmények és a piac szereplői között. Missziónak tekintik, hogy komplex tevékenységeket, széles körű kapcsolatrendszert működtetve elősegítsék az épületgépészeti kivitelezők következő nemzedékének fejlődését, fejlesztését. A fejlődési lehetőségeket a szakképző iskolákkal együttműködve elérhetővé kívánják tenni Magyarország egész területén. Részt akarnak venni az utánpótlás-nevelésben, segítve az új generáció integrálódását.

Tóth B. Zsuzsa 

További cikkek

Ritka leletekre bukkantak Szigligeten a közösségi régészek
Ritka leletekre bukkantak Szigligeten a közösségi régészek
Szigliget történelmi dombjai új titkokat rejtettek a közösségi régészek számára. A kutatás során előkerült régészeti lelet bizonyítja, hogy a környék gazdag római kori és későbbi emlékekben.
Navracsics Tibor Tapolcán egyeztetett a helyi vállalkozókkal
Navracsics Tibor Tapolcán egyeztetett a helyi vállalkozókkal
Navracsics Tibor üzleti reggelin vett részt a helyi vállalkozókkal. Tapolca gazdasági szereplői a térség fejlődési lehetőségeiről és kihívásairól beszélgettek.
Témahét a zaklatás ellen
Témahét a zaklatás ellen
Antibullying témahetet tartott az Ajkai Technikum, Szakképző Iskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégium Bánki Donát Intézményegysége a tanév ötödik hetében.
Fradi-győzelem és jótékony célú árverés a jubileumi mérkőzésen
Fradi-győzelem és jótékony célú árverés a jubileumi mérkőzésen
Nagy érdeklődés övezte szombaton a Tapolcai Öregfiúk FC jubileumi mérkőzését. A Fradi öregfiúk csapata győzelemmel zárta a gálát a Bauxit Sportcentrumban.
Rétvári Bence: Magyarország a legbiztonságosabb ország Európában
Rétvári Bence: Magyarország a legbiztonságosabb ország Európában
A Tapolcai Polgári Szalon újabb estjén ezúttal a közbiztonság és a közszolgáltatások helyzete került középpontba. A vendég Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára volt.