HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. április 12.
//
Gyula névnap

A Kőfeszt Folkklub újból újtára indul

Nem kell már sokat várni azoknak, akik a legutolsó - novemberi - Kőfeszt Folkklub óta alig várják, hogy idén is új zenékkel, énekekkel, táncokkal és hagyományokkal ismerkedhessenek meg.

Nem kell már sokat várni, hiszen február utolsó szombatján, Mindszentkállán, elindul a Kőfeszt Folkklub 2022-es évada és a remények szerint egészen a hónap utolsó haváig tartani is fog.

Aki ott volt a korábbi mindszentkállai Folkklubon, ahol Gyimes volt a vendég, tudhatja mennyire jó házigazda a kis Káli-medencei település és tudhatja, hogy milyen mikor összejönnek a környékről a táncoslábú emberek és szinte kirúgják a művelődési ház oldalát.

Februárban - az első Folkklubon - Székelyföld lesz a vendég. A délután kettőkor kezdődő programon először Tóth László segítségével lehet megtanulni citerázni, majd már a rendezvény hagyományaihoz híven Navratil Andreáé lesz a főszerep, aki Dúdolójában székelyföldi népdalokat tanít a vendégeknek. Az ének után zene és tánc következik A zenét Pál István "Szalonna" és bandája húzza, a táncokat Szabó Csaba és a Tördemic Néptáncegyüttes tanítja és mutatja be. Különleges vendége is lesz a délutánnak, ugyanis a tervek szerint Mindszentkállára látogat Horváth Elek, hegedűs, Vajdaszentiványról.

A délután folyamán a gyerekeket kézműves foglalkozás várja.

Ha nem szól semmi közbe, akkor az idei évben a Kőfeszt Folkklubok az év első felében, júniusban egy táncháztalálkozóban csúcsosodnak ki, majd augusztustól - a Kőfeszt időpontjának közelében - egészen decemberig tartanak majd, a Káli-medence összes településének bevonásával.

A programsorozatot a Veszprém-Balaton EKF2023 támogatja.

hirhid.hu

További cikkek

Választás 2026 - Megnyitottak a szavazókörök
Választás 2026 - Megnyitottak a szavazókörök
Vasárnap reggel hat órakor megkezdődött a voksolás az ország 10 047 szavazókörében az országgyűlésiképviselő-választáson.
Navracsics Tibor: Április 12-én arról szavazunk, megtartjuk-e a kormány által elért vívmányokat
Navracsics Tibor: Április 12-én arról szavazunk, megtartjuk-e a kormány által elért vívmányokat
Tapolca tópartján a fórumra érkező közönség figyelmesen hallgatta Navracsics Tibor és Szijjártó Péter előadását a közelgő választások előtt. A politikusok kiemelték, hogy minden választó felelősséggel dönt a jövőbeni lehetőségekről és a közösség fejlődéséről.
Megújult a járási hivatal tetőszerkezete
Megújult a járási hivatal tetőszerkezete
A járási hivatal felújított tetőszerkezetét adta át sajtótájékoztató keretében Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője és Takács Szabolcs főispán, a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal vezetője Sümegen.
Új vezető a sebészeti osztály élén Ajkán
Új vezető a sebészeti osztály élén Ajkán
Új szakmai időszak kezdődik a sebészeti osztály életében, miután április 8-tól új vezető vette át az irányítást. A változást az ajkai kórház sebészeti osztályán hivatalosan is bejelentették.
Navracsics Tibor: ötszáz millió forintból újul meg a tapolcai zeneiskola
Navracsics Tibor: ötszáz millió forintból újul meg a tapolcai zeneiskola
Ötszáz millió forintból kívül-belül megújul a tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola, szebb és korszerűbb körülmények fogadják majd a tanárokat és a diákokat - jelentette be pénteki, tapolcai sajtótájékoztatóján a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.