HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. október 13.
//
Kálmán névnap

Átadták a Csónakázó-tó új hídját

2024. január 4. 20:48
Veol.hu
A városligeti Csónakázó-tó új hídjának átadását, valamint a nagymértékben a Városligetet érintő Élhető Ajka program nyitórendezvényét tartották csütörtökön.

Lévai Ferenc, Schwartz Béla és Navracsics Tibor az átadáson. A híd akadálymentes, acélból készült  Fotó: Gyarmati László / NaplóA híd átadásakor Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter  megfogalmazta, hogy a tó  két évvel ezelőtt nagyon rossz állapotban volt. Abban az időben a beszélgetések során ígéretet tett Ajka város vezetésének, ha az Országgyűlésben képviselheti többek között az ajkaiakat is, akkor mindent megtesz azért, hogy a térség minden egyes települése, a legnagyobb létszámú Ajka is lássa annak hasznát. Ajka számos területen lépett előre megérdemelten, olyan elképzelésekkel és jövőképpel rendelkezik, amely szükséges ahhoz, hogy a nagy ipari hagyományokkal és természeti értékekkel rendelkező város  fokozatosan visszanyerje a helyét nemcsak a magyar nemzetgazdaságban, hanem az ország turisztikai térképén is. Ennek fontos része a híd átadása, valamint az élhető város további projektjei.

Az Európai Unió 2021–2027-es pénzügyi időszakára tervezett finanszírozás első részlete most érkezett meg Magyarországra, a kohéziós pénzek is érkeznek. A beruházások, amelyek finanszírozását a magyar költségvetés előlegezett meg, uniós forrásból  tovább folytatódnak. A már lezárt, 2014 és 2020 közötti időszakban az uniós források felhasználását tekintve a három legsikeresebb közé tartozott Magyarország.  A mostani is jól indul. Azért tudunk sikeresek lenni, mert a mi projektjeink olyanok, a tervezéstől a megvalósításig, mint az ajkaiak, amelyek nem elvont eszméket, célokat, a természettől elrugaszkodott elképzeléseket szolgálnak, hanem a céljuk az, hogy az unión belül a legélhetőbb legyen Magyarország. 

Schwartz Béla polgármester elmondta, hogy jelenleg két program zajlik. A tó és környéke rendbehozására 450 millió forintos támogatás érkezett. A Lévai Ferenc vezérigazgató által irányított Aranyponty Zrt. munkatársai tevékenységének köszönhetően a tó régi fényében tündököl, olyan, amilyennek az ajkaiak megszokták. Az együttműködés folyamatos azért, hogy ez az állapot fennmaradjon. A most induló élhető város program keretében a Városligetben egy mindenki által használható egy kilométer hosszúságú rekortán futópálya készül el, a terület egy részét rendezvénytérré alakítják át, és minden nagyobb programot ott tartanak meg a belváros helyett. Az egész területen kiépítik a közvilágítást, elhelyezik a látogatók kényelmét szolgáló utcabútorokat, átépítik az oda vezető járdákat. Elkészül a szoborpark. A Tó vendéglő épülete is megújul, a tulajdonos elkészíttette a terveket. 

A polgármester köszönetet mondott Navracsics Tibornak azért, hogy mindkét program megvalósítását támogatja. 

Tisler Anna

További cikkek

Újabb három minisztert nevezett meg Magyar Péter
Újabb három minisztert nevezett meg Magyar Péter
Közlekedési és beruházási miniszternek Vitézy Dávidot, a Szociális és Családügyi Minisztérium vezetésére Kátai-Németh Vilmost, a gyermek- és oktatási miniszternek pedig Lannert Juditot kérte fel Magyar Péterkérte a választáson győztes Tisza Párt elnöke, leendő kormányfő.
Kiáltványt bocsát vitára a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület a nemzeti minimum megteremtéséért
Kiáltványt bocsát vitára a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület a nemzeti minimum megteremtéséért
Kiáltványt bocsát vitára a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület a nemzeti minimum megteremtéséért - jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az egyesület elnöke.
Magyar Péter: a Tisza-kormány megnyitja az ügynökaktákat
Magyar Péter: a Tisza-kormány megnyitja az ügynökaktákat
A Tisza-kormány megnyitja az ügynökaktákat - közölte a választáson nyertes párt miniszterelnöke csütörtökön a Facebookon.
Május 9-re hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnök
Május 9-re hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnök
Május 9-én 10 órára hívta össze az új Országgyűlés alakuló ülését Sulyok Tamás köztársasági elnök - közölte a Sándor-palota az MTI-vel.
Választás 2026 - Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét és további minisztériumokat jelentett be
Választás 2026 - Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét és további minisztériumokat jelentett be
Megnevezte a leendő Tisza-kormány hét miniszterét, és az alakuló kormány további kilenc minisztériumát Magyar Péter pártelnök, leendő miniszterelnök hétfőn, a Tisza Párt parlamenti frakciójának első ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatóján.