HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2024. október 7.
//
Amália névnap

Navracsics Tibor szerint 2024 is sok-sok izgalmat tartogat

A Veszprém Vármegyei Önkormányzat hagyományos újévköszöntő fogadását csütörtökön délután rendezték a megyeháza Szent István-termében. Az eseményen ünnepi beszédet mondott Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter.

Navracsics Tibor szerint 2024 is sok-sok izgalmat tartogat  Fotó: Fülöp Ildikó– 2023 az az év volt számunkra, az itteni közösségek számára – a Bakonytól délre és a Balatontól északra elterülő régióban –, amely az európai színpadra segítette ezt a térséget, fogalmazott Navracsics Tibor. Megmutathattuk az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében – amelyben a Veszprém vármegyei, zalai és somogyi településekkel együtt összesen 116 település fogott össze –, hogy ez világ legszebb helye.

Felidézte, szűk egy évvel ezelőtt itt, a vármegyeházán találkozott a három vármegye képviselő-testülete, és fogadott el egy közös nyilatkozatot, amelyben hitet tett az Európa Kulturális Fővárosa program, Európa eszméje, értékei mellett és magyarságunk mellett. A miniszter szerint nem csak hogy sikerült teljesíteni ezt a missziót, de az eddig rendelkezésre álló számadatok alapján messze meghaladtuk a korábbi kulturális fővárosok sikereit, kiemelkedő népszerűségű és jelentőségű, európai szinten is magasan jegyzett programsorozat valósult meg. Navracsics Tibor rámutatott, a következő évek nagy próbája az lesz, hogy meg tudják-e tartani ezt a közösséget. 

– Elindult 2024, és ez az év magában hordozza annak az ígéretét, hogy megvalósítsuk, amit az előző években nem tudtunk. Nehéz év vár ránk sok-sok izgalommal: júniusban olyan erőfelmérések következnek, amelyek mindenkinek az idegzetét és a gyomrát is kikezdik. A választások, a labdarúgó Európa-bajnokság, utána pedig júliustól Magyarország fogja ellátni az Európai Unió soros elnökségét. Számos olyan pont következik 2024-ben, amely felerősítheti a köztünk lévő különbségeket – mondta a miniszter. Azt kérte, a politikai ellenfelek ebben az évben ne azt a 20 százalékot keressék, ami elválaszt, hanem azt a 80 százalékot, ami összeköt. – Mert mindannyian, akik itt vagyunk, azért vagyunk itt, mert szerelmesek vagyunk Veszprém vármegyébe. Azt kívánom, hogy 2024-ben minden különbség ellenére továbbra is tudjunk együtt dolgozni – kérte Navracsics Tibor, aki Polgárdy Imrével, a Veszprém Vármegye Önkormányzatának elnökével közösen kívánt boldog új évet és koccintott a teljesen megtelt Szent István-terem vendégeivel. A rendezvényen nagyszerű koncertet adott a Készenléti Rendőrség Zenekara.

Juhász-Léhi István

További cikkek

A szűrővizsgálat fontosságára hívták fel a figyelmet
A szűrővizsgálat fontosságára hívták fel a figyelmet
Ötödik alkalommal szervezte meg Ajkán az Egészségügyi Nyugdíjas Klub tagjainak segítségével Szalai Katalin a Séta az életért elnevezésű programot, amellyel a mellrák megelőzésének fontosságára hívták fel a figyelmet. A szombati sétán több mint százan vettek részt.
Tiszta udvar, rendes ház elismerések Tapolcán
Tiszta udvar, rendes ház elismerések Tapolcán
Tapolcán idén is jutalmazták a legszebb, legvirágosabb kerteket, erkélyeket.
Életeket ment az ajkai Kulcsár József
Életeket ment az ajkai Kulcsár József
Az árvíznél több településen is dolgozott Kulcsár József az önkénteseivel, mondta el portálunknak.
Díjátadás az idősek napja alkalmából
Díjátadás az idősek napja alkalmából
Szépkorú lakosait köszöntötte a város az idősek világnapja alkalmából az ajkai Nagy László Városi Művelődési Központ színháztermében szeptember 30-án.
Elkezdődött a tapolcai Pisztráng- és borfesztivál
Elkezdődött a tapolcai Pisztráng- és borfesztivál
Lassan már kamaszkorba lép a pisztrángfesztivál, a nevezetességekben és hírességekben amúgy sem szűkölködő Tapolca bő tíz év alatt egy újabb olyan attrakciót épített fel és tett hagyománnyá, amely országszerte ismertté tette a város – hangsúlyozta a tizenkettedik Pisztráng- és borfesztivál programsorozatának megnyitóján Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter.