HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. március 22.
//
Beáta névnap

Dicsőség a hősöknek

2024. január 12. 18:03
Veol.hu
A Magyar Tartalékosok Szövetsége Veszprém Megyei Egyesülete idén 24. alkalommal rendezi meg az 1943. januári doni áttörés emlékére a Don-81 emlékmenetet.

Simon-Jójárt Sándor János nyugállományú ezredes átadta a honvédelmi miniszter emléklevelét Szaniszló Editnek, a technikum igazgatójának Fotó: Gyarmati LászlóAz emlékmenetet  2001 óta szervezik. Idén január 19-én 26,5 kilométert tesznek meg az önként jelentkező katonák és civilek. A menetszázadban általános iskolás apródok, középiskolás  kadétok,  tartalékos katonák, civilek és hivatásos katonák vesznek részt. 

A Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégiumban csütörtökön tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az iskola 109 kadéttal jelentkezett a Bakony századba. Dorner László alpolgármester Ajka városa, Schwartz Béla polgármester és azon családok nevében, akik érintettek voltak a doni csatában, köszönetet mondott a szervezőknek. Ajka örül és köszöni, hogy idén a várost választották. 

Január 12-én, pénteken a Matasz VME szervezésében a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság épülete előtti emléktáblánál tartottak  megemlékezést. Este  Balatonfűzfőn szentmisén áldották meg a Bakony menetszázad zászlóját. A Bakony század  január 19-én reggel 8 órakor Devecserből indul, a következő állomás 10 órakor Pusztamiske, majd 13.10 órakor Halimba, végül 15 órakor Ajka-Padragkút világháborús emlékműve, ahol a menet résztvevői koszorúzással és gyertyagyújtással tisztelegnek az elhunyt katonák és civil áldozatok emléke előtt. 

Ajkán, a református templom melletti második világháborús emlékműnél 18 órakor megemlékező beszédet mond Koller József, a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság megbízott parancsnoka. 

A rendezvény fővédnöke Navracsics Tibor miniszter, védnöke Ovádi Péter országgyűlési képviselő, kormánybiztos, Takács Szabolcs, Veszprém vármegye főispánja, Schwartz Béla, Ajka város polgármestere, valamint Koller József MH Légierő parancsnok. 

Tisler Anna

További cikkek

Javítani a családok helyzetét
Javítani a családok helyzetét
A kormány családpolitikai intézkedései és az energiaár-támogatás biztonságot és kiszámíthatóságot nyújt a családoknak, jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője kérdésére Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár. A miniszter az ajkai Hotel Kristályban beszélgetett az államtitkárral március 16-án.
Megnyílt Ajka egyetlen organikus fagyizója – világbajnok fagylaltmester áll mögötte
Megnyílt Ajka egyetlen organikus fagyizója – világbajnok fagylaltmester áll mögötte
Különleges fagylaltozó nyílt Ajkán: a város első organikus fagylaltozója nemcsak az ízekre, hanem a természetes alapanyagokra is nagy hangsúlyt fektet. A koncepció mögött Fazekas Ádám világbajnok fagylaltmester áll, aki szerint a fagylaltkészítés több mint desszert – egyfajta küldetés.
Kadétok avatták huszárrá az óvodásokat
Kadétok avatták huszárrá az óvodásokat
Huszárpróbával ünnepelték a nagycsoportos óvodások a március 15-i forradalom és szabadságharc évfordulóját. Az Ajka Városi Óvoda Vizikék intézményegysége hagyományos jó gyakorlata a program, amelynek szervezője Major Beáta és Gonda-Krützner Márta óvodapedagógus
Felkészültek a klímaváltozásra: esőkert és szárazságtűrő növények
Felkészültek a klímaváltozásra: esőkert és szárazságtűrő növények
Az elmúlt években megszokottnál nagyobb mennyiségű hó hullott idén, ami hosszan meg is maradt. A síkosságmentesítést folyamatosan végezték az Avar Ajka Nonprofit Kft. munkatársai, a gépek és dolgozók rendelkezésre álltak.
Baj van Ajka levegőjével, hiába a nyárias tavasz, ezt most nem jó belélegezni
Baj van Ajka levegőjével, hiába a nyárias tavasz, ezt most nem jó belélegezni
A tavaszias idő sokakat csábít a szabadba, de nem mindenhol ideális most a friss levegő. A legfrissebb mérési adatok szerint Ajka levegőminősége kifogásolt, és az ózon a fő szennyező.