HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. december 25.
//
KARÁCSONY névnap

Látogatás a badacsonytomaji Tátikában a közösségépítés jegyében

2024. január 27. 7:29
Veol.hu
Közel száz kisiskolást láttak vendégül a felújított Tátika épületében a havonta megrendezendő "Ismerjük meg egymást!" program részeként, amelyet Badacsonytomaj intézményei és civil szervezetei közösen indítottak útjára.

A gyerekek szemmel láthatóan nagyon élvezték a megújult Tátika meglátogatását, ahol az élmény mellett még ajándékot is kaptak  Fotó: a szervezőkA pedagógusok kíséretében érkezett diákokat házigazdaként Krisztin N. László polgármester fogadta, majd Török Zoltán alpolgármester mutatta be nekik az épületet és beszélt a Tátika múltjáról, jelenéről, jövőjéről. A gyerekek megismerhették az épület megszépült környezetét, birtokba vették a szintén megújult játszóteret, hallhatták Lányi Antal pilóta történetét, majd gyerekpezsgős koccintással kísért meglepetés-tízórai fogadta őket a Muskátli étterem felajánlása nyomán. Végül az izgalmas kvízjáték és a kötetlen beszélgetés után minden résztvevő ajándék hűtőmágnest kapott a kulturális intézmény és az önkormányzat jóvoltából, valamint a Tourinform irodának köszönhetően a gyerkőcök ajándék társasjátékkal távozhattak. 

Szijártó János

További cikkek

Gulyás Gergely: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása
Gulyás Gergely: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása
Januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten, a Kormányinfón.
Fejlesztések, együttműködések, tanulságok – Év végi mérleg Navracsics Tibortól
Fejlesztések, együttműködések, tanulságok – Év végi mérleg Navracsics Tibortól
Mozgalmas, sokrétű év áll Navracsics Tibor országgyűlési képviselő, közigazgatási és területfejlesztési miniszter mögött. Év végi beszélgetésünkben szó esett a Versenyképes Járások Programról, az önkormányzati együttműködésről és a térségi kihívásokról.
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást. Az Építési és Közlekedési Minisztériumban (ÉKM) sajtóbeszámolók szerint fogadták a 12 pontos követelést megfogalmazó szervezők képviselőit, akik a megbeszélés alapján sikeresnek értékelték a megmozdulást.
Orbán Viktor: a magyar sztrádahálózat, lakosságarányosan számolva, mára eléri a legfejlettebb nyugat-európai országok szintjét
Orbán Viktor: a magyar sztrádahálózat, lakosságarányosan számolva, mára eléri a legfejlettebb nyugat-európai országok szintjét
Az elmúlt 15 évben a kormány annyi sztrádát és autóutat épített, amennyivel a hazai pályahálózat, lakosságarányosan számolva, eléri a legfejlettebb nyugat-európai országok szintjét - mondta a miniszterelnök hétfőn, az M4 autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszának átadóünnepségén. Orbán Viktor azt is mondta, a pénznek jobb helye van az Alföldön, egy korszerű út formájában, mint "a ripityára lőtt Donbaszban" valami ukrán oligarcha mellékzsebében.
Mérföldkő a Kriptongyárban: újabb fejlesztéssel gyarapodik Ajka
Mérföldkő a Kriptongyárban: újabb fejlesztéssel gyarapodik Ajka
Navracsi Tibor rendhagyó helyszínbejáráson vett részt a Kriptongyár Digitális Élményközpontban! A közigazgatási és területfejlesztési miniszter nagy örömmel nyugtázta, hogy az Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében megkezdett értékteremtő munka most újabb mérföldkövéhez érkezett.