Pár nappal ezelőtt szomorú hírrel találkoztam az interneten: gyermekorvos ismerősöm, aki a nyugdíjaskor elérése óta is dolgozik, hiszen erre a hivatásra tette fel az életét, a közösséghez fordult, mert nem talált asszisztens munkatársat. Ez nem egyszemélyes munka, ha nem lesz segítség, be kell hogy zárja a rendelőt – olvashattuk nagyon sokan. Olyan „hálótárs” is, aki máris tudott ajánlani valakit, aki éppen munkát keresett. Probléma szerencsére megoldva, a doktor úr pácienseinek nem kell másik gyermekorvost keresni.
Véletlen egybeesés, hogy tapolcai ismerősöm is egy fáradhatatlan gyermekorvosról mesélt. Irány a Malom-tó melletti Batsányi utca, ahol a rendelőben Sövényházi Ilona doktornővel találkoztam. Ő Szegedről származik, ott teljesítette iskoláit, az orvosi egyetemet is beleértve. Praktizált kis- és nagyvárosban, beleértve Budapestet is, ám a megérkezést számára a Balaton-felvidék, a Káli-medence, a táj szeretete jelentette. Húsz év köti már Szentbékkállához.
Ami a tapolcai és a környékbeli pácienseket illeti, ennyi idő alatt az akkori kicsik felnőttek, anyaként, apaként hozzák saját gyerekeiket Ilona doktornőhöz, aki ezt mosolyogva meséli, mert hát ez már teljesen más viszonyt jelent. Munka szempontjából viszont azt, hogy rendel délelőtt, délután, mert a gyermekorvosi körzet csak elvi határ, bárki jöhet, aki beteg, a kritérium csak annyi, hogy kérjen időpontot! Ez a sűrű elfoglaltság úgy alakult ki, hogy helyettesíti a nyugdíjba vonult kollégát (öt éve maga is elérte ezt a kort), fiatalabb váltótársát, ha ő szabadságra megy, meg egyáltalán mindenkit, mert gyermekorvost nem helyettesíthet háziorvos, bár belőlük is nagyon kevés van. Hogy mi lesz? A doktornő szerint visszatérünk a kezdetekhez.
– Amikor én végeztem, a családorvosi körzetek mellett akkor kezdtek kialakulni a gyermekorvosi körzetek. Most talán afelé tartunk, hogy, mint régen, újra a családorvosok fogják ellátni a családok kiskorú tagjait is, meg talán lesznek olyan központok, ahol a speciális gyermekellátást lehet igénybe venni. Csak gondolom, mert még nem tudjuk, hogyan oldódik meg a helyzet, de az tény, hogy ennyi adminisztrációhoz, ügyintézéshez nem kell gyermekorvosi szakvizsga. Az is igaz, hogy a gyermekbetegségek jó részét a családorvos ugyanúgy meg tudja gyógyítani, mint a felnőttekét.
Egy dolog a hivatás, amiért ennyire aggódik, és amit ekkora lelkesedéssel űz Ilona doktornő, de honnan veszi mindehhez az energiát?
– Az orvosi hivatást választó embertársak közül sokan hódolnak más szenvedélynek is: eredményesen sportolnak vagy tehetséges zenészek. Hála Istennek, az én érdeklődési köröm is szélesebb a szakmánál, a hivatásnál, így több lábon tudok állni. Amikor a csodálatos Szentbékkállára költöztünk, a nagy házunkban egészségnevelő, -megőrző programokat szerveztem, amelyekhez mára kevés közöm maradt, a gyerekeim viszik tovább. Bár nagyon szeretem a gyógyítómunkát – Sümegen is szoktam két körzetet helyettesíteni –, az is fontos, hogy rendszeresen sportoljak. Járok konditerembe, személyi edzővel heti három alkalommal erősítek, mellette jógázom, sőt van egy nyújtóprogram, amelyet oktatok is Tapolcán. Örömömre elég sok anyuka és gyerek jár a csoportba. A mozgás mellett az egészséges táplálkozásra is sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni! Mivel ezt az igényt és szokást gyermekkorban kell kialakítani, és mi találkozunk a fiatal szülőkkel, nem győzzük hangsúlyozni, hogy nem kell cukor, vagy sokkal-sokkal kevesebb, nem kell a gyerekeket édességgel tömni, nem szabad, hogy már a picik tévéüggők legyenek. A mozgás, a sok közös játék teszi őket edzetté, és kialakul az annyira szükséges együttműködési képesség is. Mindig azt próbálom hangsúlyozni, hogy úgy kell élni, hogy megelőzzük a betegség kialakulását! Ez ránk, orvosokra is vonatkozik, megpróbáljuk magunkat életben és egészségben tartani.
A doktornő arról mesél még, hogy idén minden teremtő munkát be akar fejezni, beleértve az új ház építését is. Továbbra is dolgozik, természetesen segít, de több időt szeretne szánni a pihenésre, hazamenni Szentbékkállára, olvasni, élvezni a kertet.
Egyáltalán nem szabványos életút, amiről hallottunk, de milyen jó, hogy élnek közöttünk ilyen fáradhatatlan, optimista gyógyítók – konkrét és átvitt értelemben is. Szívesen osztom meg a Napló hasábjain Sövényházi Ilona doktornő üzenetét: – Felelős vagy magadért, ember! Dogozz érte, ha élhető életet akarsz magadnak! Nincs mese, mindenki a saját egészségügyi minisztere!
Őrsi Ágnes