HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. május 24.
//
Eszter névnap

Telt ház előtt zajlott az Ajka Városi Bányász Fúvószenekar farsangi hangversenye

2024. február 19. 8:52
Veol.hu
A február 17-én a Nagy László Városi Művelődési Központ színháztermében tartott eseményen minden szék foglalt volt. Érkezett minden korosztály, a kisgyermektől, akiből talán egyszer szintén fúvós lesz, a középkorúakon át a nyolcvanon felüliekig. Az aulában már kezdés előtt fél órával várták, hogy beléphessenek az alkalomhoz megfelelően feldíszített színházterembe

Dorner László beszédében kiemelte, hogy munka, kitartás, szorgalom nélkül nincs eredmény  Fotó: Gyarmati LászlóA jelmezben színpadra lépett zenészeket és Szücs Krisztián karnagyot vastaps fogadta. Az estén konferáló Parrag Leonóra, a művelődési intézmény munkatársa szintén jelmezbe bújt.

Ajka Város Önkormányzata és Schwartz Béla polgármester nevében Dorner László alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Az alpolgármester elmondta, hogy a számos díjat nyert, mindig nagy érdeklődés mellett fellépő fúvós zenekar száz éve alakult. Azóta mindig képesek megújulni, gyakorolni, utánpótlást nevelni, gondozni a tehetséget. A siker nem magától jön, az mögött rengeteg próba, kemény munka, kitartás, szorgalom, lemondás van. Lemondás nemcsak a zenész, hanem a család és a közösség részéről is, amelyben a zenekari tag él. 

Azért is tesznek, hogy a zenét kedvelő, szorgalmas, tehetséges fiatalok is fejlődhessenek. Az est bevételét a Kocsár Miklós Zeneiskola ifjúsági fúvós zenekarának ajánlják fel. A bányász fúvósok működését az önkormányzat pénzzel és a próbaterem biztosításával is támogatja. 
Szücs Krisztián tavaly a sok éven át végzett kiemelkedő szakmai munkájáért az önkormányzat Oktatásért - Nevelésért díszoklevelében részesült. 
A hangversenyen részt vettek a pápai, a várpalotai, a balatonfüredi és a szombathelyi fúvósok, valamint Szabó Ferenc, a Magyar Fúvószenekar és Mazsorett Szövetség elnöke. 

Tisler Anna

További cikkek

Új vezető a sebészeti osztály élén Ajkán
Új vezető a sebészeti osztály élén Ajkán
Új szakmai időszak kezdődik a sebészeti osztály életében, miután április 8-tól új vezető vette át az irányítást. A változást az ajkai kórház sebészeti osztályán hivatalosan is bejelentették.
Megkönnyítik a hozzáférést az ellátáshoz
Megkönnyítik a hozzáférést az ellátáshoz
A napokban olyan eszközöket adtak át az ajkai Magyar Imre Kórháznak – jelentős részben kormányzati támogatással –, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a Dunántúl egyik legkorszerűbben felszerelt intézménye legyen – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője azon a fórumon, amelyen Takács Péter egészségügyi államtitkár volt a vendége a Kristály Hotelben április 8-án.
Kiérdemelt rang – a tapolcai iskola a tehetséggondozás élvonalába került
Kiérdemelt rang – a tapolcai iskola a tehetséggondozás élvonalába került
Újabb országos elismerés a tapolcai Nagyboldogasszony Iskolának: az intézmény kiemelkedő eredményeivel tűnt ki. A tanulók fejlődését támogató tehetséggondozás hosszú évek tudatos munkáját díjazza.
Megnyílt a Tulipánkert: már most özönlenek a látogatók a Balaton egyik legszebb tavaszi helyére
Megnyílt a Tulipánkert: már most özönlenek a látogatók a Balaton egyik legszebb tavaszi helyére
Elindult a tavasz egyik leglátványosabb programja, és már az első napokban sokakat vonz a virágba boruló kert. Mutatjuk, miért érdemes már most útnak indulni – és mire számíthatnak a látogatók.
Egyre több szarvas tűnik fel Ajkán – nagyobb a veszély, mint sokan gondolják
Egyre több szarvas tűnik fel Ajkán – nagyobb a veszély, mint sokan gondolják
Az utóbbi időszakban egyre gyakrabban találkozhatnak a lakosok szarvasokkal Ajka területén. Ami korábban ritka, szinte különleges látványnak számított, mára mindennapossá vált.